Vándormuzsikus, mesejátszó, gólyalábas. Csupa olyan foglalatosság, amihez a magyar népi hagyományok tisztelete mellett nagy adag lelkesedés is szükségeltetik. A kiskunfélegyházi Gulyás László karácsonykor a saját csoportjával betlehemezni szokott, aminek során szívszorító élmények részesévé válik.

A vándormuzsikus útja

Zsibongott a nézőtér, izgatottan várták a gyerekek a bábelőadást. Majd hirtelen kihunytak a fények, és kezdetét vette a Szépen szóló pelikán története, amiről dióhéjban elég annyit tudni, hogy a király annak adja a lányát, aki visszahozza neki a szépen zengő pelikánmadarát. A dramaturgia szerint a főszereplőt a közönség soraiból kellett választani, első látásra úgy is tűnt, hogy egy átlagos legénykét sikerült a színpadra invitálni.

Egy idő után azonban gyanús lett a dolog, a bábszínészek észlelték, hogy a kisdiák egyre feszélyezettebb. Az események meg csak sodorták: indulnia kellett a faluszéli boszorkányhoz a tál­tos­paripáért, de előtte még találkozott a világvégi öregemberrel, aki azt tanácsolta neki, ha bajba kerül, csak füttyentsen egyet, és minden jóra fordul. A boszorkányt megpillantva úgy megszeppent a fiú, hogy meg sem tudott szólalni. Ám egyszer csak eszébe villanhatott az öregember jó tanácsa – és hangosan füttyentett.

Gulyás László máig emlékszik erre a szívszorító élményre, pedig legalább húsz éve történt. A gyerekről nem tudhatta, hogy autista, de mivel a mese valósággal beszippantotta, ügyesen kihúzta magát a slamasztikából. A kísérőtanárok csodálkozva mondták, ilyen határozott megnyilvánulást korábban még nem tapasztaltak nála.

De hogyan lesz valakiből mesejátszó, vándormuzsikus, mókamester? Nyilván kellenek hozzá a családból hozott minták, a múltból kapott örökség tisztelete, illetve a népi kultúra iránti lelkesedés. A kiskunfélegyházi Gulyás Laci esetében sincs ez másként. Víg kedélyű, nótás kedvű, táncolni szerető fa­míliából származik. Gyerekfejjel kezdték érdekelni a népi hangszerek, elsőként a citerával ismerkedett meg, majd jött a furulya, később a kecskeduda.

Gimnazista korában szerelmesedett bele a néptáncba, amit hódmezővásárhelyi főiskolásként is folytatott. Szegedre járt át, a JATE Bálint Sándor Néptáncegyüttes tagja lett. Mivel a szülővárosában is volt egy cso­portja, hét közben ingázott a három település között, hétvégeken pedig a kecskeméti táncházakban sze­repelt az akkor kezdő Csík zene­karral.

A főiskola után jött a katonaság, majd az első munkahely a fél­egyházi vágóhídon. Amikor a rendszerváltás idején tönkrement a cég, a kecskeméti munkaügyi központban talált állást. Azokban az időkben a „hírös városban” pezsgő kulturális élet zajlott, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely vonzotta a népi kultúra iránt elkötelezett alkotókat, a Ciróka Bábszínház pedig a legfiatalabb korosztállyal szerettette meg a náluk történő varázslatot. Gulyás László a bábosokhoz tartozott, és annyira szorossá vált a kapcsolatuk, hogy szakított a biztos munkahelyével.

Most, harminc év távlatából is csak azt mondhatja, jó döntést hozott. Azt csinálhatta, amit rendületlenül szeret. Foglalkozásokat tartott a Cirókánál, fellépett a Maskarás utcaszínházzal, néptáncot tanított a megyeszékhely környéki településeken. Egyértelművé vált számára, hogy ezen az úton akar járni. Még akkor is, ha ritka fillér a keresete, és szellemi szabadfoglalkozásúnak kell neveznie magát.

A múltból hozott tudás, tapasztalat ma is inspiráló a vándormuzsikus számára. Az eltelt idő alatt sikerült kialakítania a saját stílusát, hallgatott azokra, akik figyelmeztették, nem kell még egy abból a mesemondóból, akit már ismerünk. Azt is komolyan gondolja, hogy a néphagyományokat meg kell tartani eredeti formájukban, hiszen a közönség sem vár mást, szívesen veszik évről évre, ha feleleveníthetik a már-már elfeledett szokásokat.

A vándormuzsikus (képünkon jobbra) karácsonykor betlehemes műsorral járja az országot. Fotó: Ujvári Sándor

Karácsonykor jön el a betlehemezés ideje, húsvétkor meg a nagyböjti játékokon a sor. Aki ilyen misszióra vállalkozik, azt is tudnia kell, miként lehet a magyar népi kultúra gyönyörűségeit megmutatni úgy, hogy a XXI. század emberéhez is szóljanak. Mindig lesz mit mesélni vagy eljátszani, hiszen gazdag a tárház. Inkább az a dilemma, mi maradjon ki egy negyvenöt perces előadásból. Egyedül állva a színpadon az sem kis felelősség, hogy sikerül-e végig lekötni a publikum figyelmét.

Nehéz elképzelni, hogy ezen a különös világon kívül létezik más is, ami érdekli. Márpedig van ilyen: a lóval való törődés. Egyre több időt tölt a tanyáján, ahol a lányával szövetkezve akadémista lókiképzéssel foglalkoznak. A fiával az utcaszínházukban gólyalábaznak együtt, a nagyobbik lánya pedig a szervezési tennivalókban segít.

Főhősünk a gólyalábas utcaszínházi tevékenységet is évtizedek óta műveli. Csak úgy sorjáznak az élményei. Az egyik száma Tell Vilmosról készült. Az önként jelentkező srácok közül kiválasztotta a legvagányabbat, akinek egy szép piros almát helyezett a feje búbjára, majd bemutatta neki az íjászt, aki a nyilával átlövi az almát. Aztán kezdetét vette a játék, a ceremóniamester rutinosan fokozta a hangulatot.

Először azt javasolta a fiúnak, búcsúzzon el a közönségtől, majd megkérdezte tőle, van-e bukósisakja, mert ilyen veszélyes műveletnél szükség lehet rá, végül felvetette, kössék be a szemét, hiszen látni is szörnyű, ami történni fog. Erre a nagymama odaszaladt, megfogta az unokája kezét és elráncigálta a manézsból, távozóban azt kiabálta: „Szórakozzanak a saját gyerekükkel!”

A vándormuzsikus nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is szórakoztatja, legjobban azonban a családi programokat szereti. Akkor nyeri meg a „csatát”, ha a gondterhelt szülők képesek feloldódni, és a csemetéikkel együtt élvezik a közös játékot. A „győzelemhez” az őszinteségen és a vidámságon át vezet az út, illetve a zenén, a rögtönzésen keresztül is közelebb lehet férkőzni a szívekhez. Így épülnek a tekintethidak és jóérzésvárak, melyek a jeles ünnepek környékén még inkább megszaporodnak.

Gulyás László kiskunfélegyházi lokálpatriótaként fontosnak tartja a helyi népszokások felkutatását, így a betlehemezést is. Ezzel a pásztorjátékkal karácsonykor sokakat megajándékoz. Padkaporos táncegyüttesével egyszer eljutottak a Nógrád megyei varázslatos kis falucskába, Terénybe is. Mindent beterített a hólepel, igazi karácsonyi hangulat volt.

Reggel hatkor részt vettek a szentmisén, majd a pásztorokkal együtt felkerekedtek és járták az utcákat. Vitték az örömhírt: megszületett a Messiás. Messzire hallatszott az énekük, felkapta a szél a hangos dudaszót. Valamennyi házba bekopogtattak. Találkoztak a település legidősebb házaspárjával is, akik nem győztek hálálkodni, hogy a betlehemezőknek köszönhetően visszaidézhették a gyerekkori élményüket. Nem készültek vendéglátásra, egy zacskó keksz és fél üveg bor azonban akadt.

Szótlanul ültek az asztal körül. Megható pillanatok voltak.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.