Barcog, berreg, búg

A Nógrádi Vadaspark a legszebb természetbe varázsol bennünket. Igazi élőhelyükön tekinthetők meg a fenséges gím- és dámszarvasok, az őzek, muflonok, vaddisznók. A szenvedélyes főerdész, Villányi Péter a lelke és a mozgatója a park életének.

LakóhelyemB.Pintér Dalma2021. 03. 04. csütörtök2021. 03. 04.
Barcog, berreg, búg

Nagyvadakkal nézek farkasszemet a trófeafalon, miközben a vadaspark tárgyalójában várakozom. – Ez az életünk – töri meg tűnődésemet a belépő Villányi Péter.

– Az antilopfélék Namíbiából valók, a medvebőr a Madarasi Hargitáról, a zerge Szlovéniából. Sokat vadászunk. De több közülük a tenyészkertben hullott el – vág bele a közepébe házigazdám. Vérbeli vadász, zöld öltözéket visel, szakállát az idő fehérre festette – pontosan ilyennek képzeltem.

– A vadasparkban minden évszaknak megvan a csodája. Ősszel a gímszarvas bőgése, októberben a dámszarvas barcogása, majd a muflon berregése, a vaddisznó búgása. A tavasz pedig a születésről szól – mesél az állatokról.

A 110 hektáros parkban 30 hektár az erdő. Kocsányos tölgyek, juharok és más fafajok között bújnak meg az állatok. Megközelítőleg négyszáz vad él itt. Mellettük őstulok, bivaly, Jacob (Jákob) juh is található, de épül egy madárház is sérült madaraknak.

A park 2002-ben létesült. Kizárólag tenyészkertként működött 2009-ig, amikor vadaspark minősítést kapott. Idővel kialakult a vadaknál a pavlovi reflex: mindennap ugyanabban az órában traktorról etették őket – így ma, ha hetven ember felül a magaslesekre, rövidesen több száz állat özönlik elő a sűrűből.

Bár nem etetési időben jöttem, az autós körtúrán sok mindent látok: vaddisznókondát a fák között, ötvenes dámrudlit a legelőn. Barnákat, sőt fehér is akad, amely az állomány csupán három ezrelékében fordul elő.

Péter mindent tud róluk. Az erdész, vadász Nagybátonyból származik. 1981-ben került Nógrádba kerületvezető erdészként. 2001-ben a családjával megalapították a Villányi Péter Családi Gazdaságot, és áttértek a vadgazdálkodásra. Van 25 hektár gyümölcsültetvényük is, amelyből áruházaknak szállítanak. 2012-ben felépült a vadfeldolgozó üzem, ahová a Bükki és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területéről származó lőtt vad kerül. Mellette bérgyártást vállalnak, a bivalyhústól a fácánig mindenfélét feldolgoznak.

A vírushelyzet a vadasparkot is sújtja: nem fogadhatnak látogatókat, így kizárólag a tenyészállatok értékesítéséből származó bevétel fedezi a fenntartási költségeiket.

Hat alkalmazottjuk van, és a családjukban is mindenki kiveszi a részét a munkából. Péter felesége körzeti nővér, a munkája mellett viszi az otthon és a vadászház háztartását. A fiuk, Gergely a gyümölcsösért felel, ő is erdész és vadász. Nem is kérdés, mi a közös program: vadásznak. Erősen él bennük az ember ősi ösztöne.

– De gyilkolászásról szó sincs! A vadász feladata a meglévő állomány szabályozása és gondozása – teszi helyre Péter rosszul rögzült gondolatomat. Ez a szép a szakmában: az állatok közelsége, akik meghálálják a gondoskodást.

Péter negyvenöt esztendeje vadászik, s húsz éve kezdődött egyre inkább elmélyülő vadasparki kapcsolata az állatokkal.

Évente sok őzgida és szarvasborjú kerül hozzájuk, mert az emberek – sajnos, felelőtlenül – elhozzák a rövid ideig magára hagyott kis állatot.

– Tévhit, hogy a mama nem fogadja vissza a kicsinyét, ha emberi kéz simogatja. Amikor a gida megszületik, lenyalja őt, amivel egész életre szóló kötelék alakul ki közöttük – Villányi Péter szakértelemmel és szívvel beszél róluk. Mint mondja, már alig járnak haza a faluba. Itt vannak otthon; tényleg ez az életük.

Ezek is érdekelhetnek