Bosszú Aradért

Ferenc József 1853. február 18-án, déli 12 óra és 13 óra között szokásos napi sétára ment szárnysegédjével, O’Donnel ezredessel. Épp megállt, hogy megfigyelje az egyik bástyáról a lent gyakorlatozó katonákat, amikor Libényi János, egykori aradi szabólegény nyakon szúrta.

LakóhelyemMarle Tamás2022. 10. 07. péntek2022. 10. 07.
Bosszú Aradért

Olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük. A kihallgatásoknál, amikor még remélték, hogy javítanak sorsukon, talán szelídeknek mutatkozának, de most: mindegyik egyszerre úgy megkeményedett, mint a gránitszikla” – emlékezett vissza az aradi vértanúk kivégzésére egy szemtanú, Gáspár András honvéd tábornok.

Köztudomású, hogy 1849. október 6-án végezték ki a szabadságharc tizenhárom ­tábornokát Aradon és Batthyány Lajos ­miniszterelnököt Pesten. Ugyan katonai ­törvényszék alakult az ítélethozatalra, a vád azonban több ponton sem állta meg a helyét. Mindez nem okozott problémát sem Ferenc Józsefnek, sem Haynaunak. Az ifjú, még csak 19 esztendős uralkodót egyetlen cél vezérelte ekkor: úgy eltiporni a magyar függetlenségi törekvéseket, hogy azok soha ne éledhes­senek fel újra.

Ezért a XIX. század történe­tében példátlan mértékű megtorlás mellett döntött, a teljes hatalmi elitet ki akarta ­végezni.

A kegyetlen intézkedések megtörték ugyan a magyarságot, de eleinkből nem tudta kiölni a szabadság iránti vágyat. A kö­vetkező években az ellenállásnak különböző formáit tapasztalhatta meg a bécsi udvar. Legismertebb ezek közül a Deák Ferenc-féle békés passzív ellenállás. Ugyanakkor többen is voltak, akik újabb fegyveres harcot akartak kirobbantani, Kossuth száműzetésben szeretett volna nemzetközi összefogást ­szervezni a Habsburgok ellen, és akadtak, akik úgy döntöttek: egyedül lépnek a tettek mezejére.

Libényi tudatosan készült tervére. Forrás: Wikipedia

Mit szóltak a magyarok?

Libényi merénylete idején nem lehetett volna népszerűtlenebb embert találni az országban Ferenc Józsefnél. Az akció mégsem váltotta ki mindenki tetszését, voltak, akik az orvtámadást nem találták méltó eszköznek a császár legyőzésére. Báró Jósika Miklós egyik levelében ekképp fogalmazott: „[a] banditai orgyilkosság gaztett marad minden időben… a Libényi és Ravaillac féle exploit-k azon dolgok közé tartoznak, melyektől még üdvöt sem szeretnék várni, s melyektől utálattal fordulok el, ha bármi jó és szent nőne is ki illy rothadt forrásból.”

Mintegy 70 éves uralkodása alatt Ferenc József ellen összesen hétszer követtek el merényletet, ezek közül az elsőt éppen az aradi vértanúk kivégzése miatt. Az elkövető egy ugyancsak fiatal, mindössze 22 esztendős szabólegény volt.

Libényi János Csákváron született, az aradi várban dolgozott egy katonaszabó ­segédjeként, és azon a bizonyos 1849. ok­tóber 6-án szemtanúja volt az eseményeknek. 1850-ben Pestre került, majd Bécsbe, feltehetően már oda is a merénylet tervével költözött. Időről időre a Burghoz ment, hogy megfigyelje az uralkodó szokásait, napi­rendjét, és azt látta, hogy Ferenc József rendszeresen egyetlen szárnysegédjével sétál olyan helyeken, ahol bárki megközelítheti.

Az ominózus napon, 1853. február 18-án, déli 12 óra és 13 óra között Libényi a sétány egyik padján ült teljesen átlagos ruhában, és amikor a császár egy pillanatra lenézett a bástyáról, akkor „tigris módjára” rávetette magát, és nyakszirten szúrta az uralkodót. Második szúrásra már nem volt módja, egy szintén arra sétáló bécsi polgár, bizonyos Ettenreich mészáros segített a szárnysegédnek őt leteperni.

A szúrást eltérítette Ferenc József kemény gallérja, ám a kés elérte a látóidegét, és ezért egy ideig komolyan lehetett attól tartani, hogy az uralkodó elveszítheti látását. Egy hónap múlva jelent csak meg újra a nyilvánosság előtt.

A szárnysegédet és a mészárost később többször is kitüntették, a csákvári szabólegényre viszont egészen más sors várt. A bé­csi sajtó nem akart nagy port kavarni, ezért elintézték az ügyet annyival, hogy Libényit félkegyelműnek nevezték. A szabólegény a kihallgatáson azonban világosan elmondta, hogy ő bizony végignézte az aradi vértanúk kivégzését, és már akkor eldöntötte, hogy bosszút fog állni: „Elhatároztam, hogy hazámat a mostani szolgaság alól más módon, mégpedig a császár meggyilkolása által fo­gom felszabadítani.”

Gyorsan halálra ítélték, és február 26-án már fel is akasztották. A nyomozás viszont még hónapokig folyt. Ugyan egyértelmű volt, hogy magánakcióról van szó, a hatóságok egyrészt összeesküvésre gyanakodtak, másrészt kihasználták az alkalmat, hogy többekre lecsapjanak. Tizenkilenc ártatlan szabólegényt fogtak ezután perbe, ebből kettőt húszévi börtönbüntetésre ítéltek! Mindenhol fokozódott az elnyomás, Libényi szülővárosában, Csákváron másfél évig tartózkodott ezután a császári hadsereg, és a helyi néphagyomány úgy tartja, hogy a merénylet miatt nem építették ki a vasútvonalat a városig.

A császár életben maradásának emlékére a merénylet helyszínén Miksa főherceg fogadalmi templomot építtetett, a Votivkirchét, bár azt csak 1879-ben, jóval a kiegyezés után szentelték fel.

Csábításos elmélet

A Pesti Napló 1936. október 31-i számában egy egészen más elképzelés jelent meg Libényi merényletével kapcsolatban. E szerint nem a vértanúk kivégzése állt a hátterében, hanem egy becsületbeli ügy: Ferenc József elcsábította Libényi Margitot, a szabólegény húgát. Az ifjú uralkodó egy práterbeli sétán találkozott a lánnyal, aki épp csárdást táncolt. Ferenc Józsefnek annyira megtetszett, hogy felkarolta, kitaníttatta, és az udvari balettkar tagjai közé beprotezsálta. Az egykori cikk szerint az uralkodó nem hagyta, hogy a rendőrség elfogja Margitot a merénylet után, de szakított vele. A kihallgatási jegyzőkönyv szerint azonban Libényinek egy bátyja, egy Válon élő férjezett nővére és két 15 év alatti húga volt. Ezek alapján nehezen hihető, hogy bármelyikük a császár szeretője lett volna.

 

Ezek is érdekelhetnek