Szilágyi Szidónia még nincs 30 éves, de a hajléktalanokat segítő munkája során már megannyi szenvedést és kitaszítottságot látott, megtapasztalt. Az elmúlt nyolc évben a társadalom peremén élőkkel foglalkozott, az utóbbi két esztendőben utcai szociális munkásként tevékenykedett.

Fából, gyantából, lelkesedésből

– Másfél évvel ezelőtt döbbentem rá, hogy a kiégés összes tipikus tünetével rendelkezem. Kedvetlenné, motiválatlanná váltam, ezért hallgatva a belső hangomra, beadtam a felmondásomat. Úgy döntöttem, világgá megyek. Megvettem a repülőjegyemet Srí Lankára, ám a járványügyi helyzet meghiúsította az utazást, ráadásul egészségi problémáim miatt táppénzre kényszerültem.

A felépülési idő alatt születtek meg az első fa-epoxy ötvöződésű lámpáim, falióráim, melyeket önmagam terápiájaként kezdtem el készíteni – meséli Szidónia. – A műgyantával először egy videó megnézése után kerültem kapcsolatba. Megtetszett az anyag sokszínűsége, a benne rejlő megannyi lehetőségre azonnal felfigyeltem, habár az első doboz vásárlására csak hónapokkal később került sor. Már az első alkotásom is lámpa volt, amit az unokahúgomnak készítettem két évvel ezelőtt. A munkafolyamatokat az akkori kollégáim segítették: az egyikük fatalpat faragott, a másik a világítást intézte, ezen felül az anyagbeszerzésben és a szállításban is számíthattam rájuk.

Valamennyi termék esetében a fa adja az alapot, erre épül később az öntvény-mondja el Szidónia. Fotó: Németh András Péter

Az első lámpa azért is emlékezetes marad, mert Szidóniánál az anyag hatására allergiás tünetek alakultak ki: bedagadt a szeme, hámlott a bőre, s apró hólyagok jelentek meg a testén.

– Csak ültem az irodánkban, néztem a hámló bőrömet, és ironikusan azt mondtam a munkatársaimnak: „Srácok! Egyszer én fogom készíteni a legmenőbb lámpákat ebben az országban!” Persze, hogy kitört belőlünk a nevetés, ekkor kaptam az EpoXidónia becenevet.

Szidónia nem adta fel, kitartóan kísérletezett, tervezett, alkotott, míg végül a barátai unszolására 2020 november elején elindította a saját Facebook-oldalát, ezzel párhuzamosan pedig a készleten lévő lámpákat kiposztolta a legnagyobb, hazai művészeket népszerűsítő oldalra. Extravagáns munkáinak történetében ez volt a fordulópont. Bár eleinte félt a nagyközönség elé tárni megosztó alkotásait, az emberek felfigyeltek rájuk. Tetszettek az új formák a fa és gyanta találkozásában, ami hatalmas erőt és hitet adott neki ahhoz, hogy folytassa a megkezdett utat.

A népszerű Természetünk kincsei lámpasorozat második darabja egy helytelennek tűnő faanyag vásárlásából indult.

– Valamennyi termék esetében a fa adja az alapot, erre épül később az öntvény. Ennél a darabnál a fa megmunkálása sok időt vett igénybe, kézi vésővel alakítottam a hegyek csúcsain, majd tavakat öntöttem a medrekbe, melyek sötétben világítanak. Az öntőformát magam készítem, amit úgy építettem fel, hogy az olajfa hegyeinek vonulatait kövesse. A benne látható Hold aprólékos kidolgozása rétegzett öntésből, csiszolásból jött létre.
A legnehezebb folyamat a keretezés volt, valamint a világítás bekötése, elrejtése.

– A tapasztalat azt mutatja, hogy a Természetünk kincsei II. a legmegosztóbb lámpa, amit valaha készítettem. Van, aki azonnal beleszeret, s van, aki egyszerűen képtelen befogadni. Azt gondolom, ez jó, mert mindenképpen kivált valamit a szemlélődőből, ami fontos akkor is, ha ezek nem feltétlenül pozitív gondolatok.
Mint a legtöbb művész, Szidónia is nehezen választ kedvenc darabot. Egy évvel ezelőtt készítette a „csobogós” lámpát: akácfa talpon, tüzelősorról mentett cseresznyefával ötvözte. Ez a darab nagyon közel áll a szívéhez.

– Jellemző rám, hogy azok a munkáim kapnak kiemelt helyet, melyekkel nagyon nehéz dolgom volt. Ritkán, de előfordul, hogy elérzékenyülök egy-egy termék elkészítése után, eddigi munkásságom során ez mindösszesen négy alkalommal fordult elő. Legutóbb éppen a napokban, miután elkészült az első esküvői csokorból alkotott lámpám, melynek fekete dióból adtam talpat.

Az EpoXidónia woods különlegessége, ereje nem csupán az új formákban, a kerekítésekben, ívekben rejlik…Fotó: Németh András Péter

Az EpoXidónia woods különlegessége, ereje nem csupán az új formákban, a kerekítésekben, ívekben rejlik – a különböző faanyagok és alakzatok határtalan világa az, ami az ötletelést elindítja Szidónia fejében.

– Olykor álmomban is megjelenik egy-egy új forma, ezeket még nem készítettem el, de a vázlat már megvan. Fontosnak tartom, hogy egy készítőnek legyen olyan egyedi és sajátos terméke, ami csak az ő munkásságára jellemző, ha úgy tetszik, a védjegye. Számtalan tervem van a jövőre nézve. Egyrészt szeretném a Természetünk kincsei következő darabját befejezni, és készül egy nyári, vidám hangulatú kollekció is, izgalmas színekkel, formákkal. Úgy érzem, hogy napról napra képes vagyok megújulni, olyat létrehozni, amire korábban nem volt példa, s ettől lesz igazán izgalmas, kihívásokkal teli a napom.

Bár a műgyantával való foglalkozás kellemes időtöltés lehet minden kicsi és nagy alkotónak a nyárra, ám, miként Szidónia is megtapasztalta, az anyag toxikus, ezért a megfelelő védőfelszerelés nélkül senki ne dolgozzon vele. Alapfeltétel a zárható, jól szellőztethető szoba, lakrész. Hozzá már csak kézügyesség, ihlet, no és kellő kitartás kell a remekművek megszületéséhez.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.