Hegy(i)menet – Géza és a galambok

Géza világéletében (már ameddig visszaemlékezett, ugye) vonzódott a galambokhoz. Most, hogy rájuk gondol, az ötlik eszébe, hogy egy Nógrád megyei faluban kezdődött az egész, egy padláson.

LakóhelyemHegyi Zoltán2020. 07. 15. szerda2020. 07. 15.
Hegy(i)menet – Géza és a galambok

Úgy másodikos lehetett az általános iskolában, amikor nyáron a szülei egy hónapra kicsapták egy osztálytársa nagymamájához. Akkoriban a falu még falu volt, focipálya és libalegelő kettő az egyben az alszeg végiben, a tehenek reggel sorban álltak a csordára várva, este meg szépen besétáltak a nyitott kapukon, mindenki a helyére, és hát az a padlás, az maga volt a csoda, titkoknak tárháza, kalandok helyszíne.

A jellegzetes szag, a cserepek között bevilágító napocska fénye a poron keresztül, a terményesládák és zsákok között felbukkanó egerek mind megragadtak Géza gyermeki memóriájában és fantáziájában, hogy aztán beépüljenek az életébe, és bármikor elő tudja csalogatni valahonnan a mélyből, cselesen kikerülve a felejtésfaktor feneketlen redőit.

És a galambok neszezése, burrogása és toporgása. Ráadásul nem akármilyen galambok voltak azok, hanem postagalambok, mert a Bodonyi Zoli nagypapája „postázott” is, ahogy a családjukban emlegették az öreg hóbortját.

Nyugdíjba vonulása előtt egyébként postás volt az öreg, mondták is a többiek a kocsmában, milyen szépen ragaszkodsz a szakmádhoz, Ferikém, és még a képzeleted is tovább szárnyal azokkal a madarakkal és a kis gyűrűvel a lábukhoz erősített üzenetekkel.

Géza a későbbiekben mindenféle rendű és rangú galambot igencsak megkedvelt, boldogan etette őket Krakkóban, Szarajevóban és Velencében, de a legjobban a postagalambokat szerette. Ezért aztán egy pillanatig sem lepődött meg, amikor sok-sok évvel később az ország másik végében, egy másik faluban bevonzotta a sajátjait.

Azon sem csodálkozott egy pillanatig sem, hogy mindez egy Galambok nevű faluban történt meg vele, ott látta meg a falragaszt a buszból, nyomott is egy satuféket menten.

Híres falu volt különben ez a Galambok, Géza úgy emlékezett, hogy a focicsapatuk még játszott az Alberttel felálló Ferencváros ellen is, de ebben nem volt biztos, abban már inkább, hogy bizonyára szelíd, jólelkű emberek lakják, mert egy ilyen falutábla után nem lehet helye viszálynak.

Ez hamar be is bizonyosodott, hamar megalkudtak azokra a gyönyörű postagalambokra, barátságos kézfogással váltak el, mintha már régóta ismerték volna egymást, vevő és eladó. És Géza most itt áll a kertjében, a galambdúc előtt és eteti a madarakat, cseréli a vizüket. És azt látjuk, hogy ebben a pillanatban nincs nála elégedettebb ember ezen a Földön.

Ezek is érdekelhetnek