Történetünk hősnője nem csinált semmit, csak megesett a szíve egy könyörgő fiatalemberen. Hogy aztán ebből micsoda történet kerekedett, azt valóra vált rémálomnak is nevezhetjük.

Koccanás, járulékos kellemetlenségekkel

Beatrix néhány hónapos jogosítványával vezette külföldre utazott férje autóját. Megállt a piros lámpánál, amikor tisztes puffanással hátulról nekiütköztek. Mindkét sofőr kiszállt, megszemlélték a kárt, félreálltak. Nem sérültek meg, nem kellett mentőt hívni, sőt rendőrt sem, mert a vétkes fiatalember elismerte a felelősségét. A helyszínről és a horpadt részekről fotót készítettek.

A stresszből felocsúdva, sopánkodás közben derült ki, hogy Beatrixnál nem volt baleseti bejelentőlap, állítólag a férfinél sem. Egyikük telefonja sem okos, így elektronikus úton sem intézkedhettek. Az asszony csak azt tudta, hogy a szenvedő félnek a szükséges iratokkal 30 napon belül kell a károkozó biztosítójához fordulnia.

Még az adatok és a telefonszámok kicserélése előtt a fiatalember könyörgőre fogta: intézzék el egymás között a dolgot. Ő egy magáncégnél futár, a kocsi a tulajdonosé, ha a főnök megtudja, hogy balesetet okozott, azonnal kirúgja, mert nem szereti a galibákat – neki pedig el kell tartania a családját, viszont új munkahelyet találni most lehetetlenség.

Az ő kocsiján valahogy majd csak eltünteti a nyomokat, míg Beatrix bajának orvoslására fizetne zsebbe ötvenezer forintot. Itt van zálogba a személyi igazolványa, másnap nem kell dolgoznia, találkozzanak, odaadja a pénzt. Beatrix ragaszkodott a betétlaphoz, a találkozóba beleegyezett.

Dupla bukta

A sztori „főhőse” a parkolóban meghúzta az egyik kocsi oldalát, majd becsületesen a kárvallott autós szélvédőjén hagyta a telefonszámát. Utána csaknem a duplájára emelkedett a kötelező biztosítási díja. Mivel ez az eljárás a későbbiekben a helyszínről megpucolásra ösztönöz, állampolgári bejelentésre Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa a pénzügyminiszternek javasolta a díjemelési szabályok megváltoztatását. A Magyar Biztosítók Szövetsége a Pénzcentrumnak azt mondta: a társaságokon múlik, miként építik be az ombudsmani ajánlásokat a díjszabásukba.

A fiatalember magával hozott egy félig már kitöltött kárbejelentőt, ami egy ismeretlen gépkocsi adatait tartalmazta, illetve mellékletként átadta volna az összes egyéb szükséges okmány másolatát (jogosítvány, forgalmi engedély, személyi igazolvány és lakcímkártya, biztosítói kötvény igazolása, törzskönyv), s ugyanígy a saját okmányairól is.

Beatrix ezt nem fogadta el, kényszerhelyzetében – és kínjában – inkább a felajánlott pénzt választotta. A férfi egy héttel későbbre ígérte a fizetést. Végül egy hét csúszással találkoztak, de a megbeszélt összegnek csak a felét hozta magával.

Újabb egy hét ígéretet – és több telefonváltást, sürgetést – követően végül is kéthetes várakozás (így már egy hónapos hercehurca) után a második alkalommal odaadta – a letekert ablakon át bedobta Beatrix ölébe – a második részletet is.

Mivel előzőleg az asszony elmondta neki, hogy a karosszériás tízezerrel többért vállalta a munkát (ami időközben elkészült), a férfi búcsúzóul pikírten megjegyezte: nem szép dolog azzal próbálkozni, hogy a megbeszélt összeget felemelje, és amúgy is, neki az a fel nem használt kárbejelentő pontosan 100 ezer forintjába került. Ezzel a „köszönettel” sarkon fordult és felszívódott.

Beatrix pedig leszűrte a tanulságot: a simliskedés nem neki való elfoglaltság. A továb­biakban pedig – minden eddigi együttérzését feladva – az Indul a bakterház Bendegúzát idézve, keserű mosollyal mondta: ezentúl akkor sem esik meg bárki sofőrön a szíve, ha két mankóval jön elé könyörögni…

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.