Megtörni a parasztságot – a feketevágás története

Ezen a télen elmaradnak az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, turisztikai és gasztroélményeket kínáló disznóvágások, most csak kis létszámú eseményekre van lehetőség. De voltak ennél sokkal vészterhesebb idők is, amikor megesett, hogy valakit négy év börtönre ítéltek engedély nélküli vágásért.

Lakóhelyem2021. 01. 19. kedd2021. 01. 19.
Megtörni a parasztságot – a feketevágás története

„Elítélt feketevágók. X. Y.-né, p.-i, 52 holdas asszony azzal a mesével akart vágási engedélyt szerezni, hogy hízott disznaja beleszaladt az udvaron feldőlt vasvillába. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a vasvilla egyik ágát kihajlították, és úgy vágták a sertés torkába. A sertést elkobozták. A kulákasszonyt a nyíregyházi járásbíróság egyévi börtönre, kétezer forint pénzbüntetésre és 10 hold föld elkobzására ítélte. N. N. r.-i kulák, volt hentes és mészáros feketevágásért került a bíróság elé. Négyévi börtönre, kétezer forint pénzbüntetésre, ezer forint vagyoni elégtételre és mezőgazdasági vagyonának elkobzására ítélték.”

Ahogyan a Szabad Nép 1951. december 18-i beszámolója is érzékelteti, a feketevágás büntetését igen komolyan vették a Rákosi-érában. Bacsó Péter A tanú című filmje könnyed hangulata ellenére is erről tanúskodik: Pelikán József hiába volt párttag, valamint hithű kommunista, amikor az ávósok a pincében megtalálták a disznót „feldolgozott állapotban”, azonnal elvitték a gátőrt, hiszen a kor törvényei értelmében közellátási bűncselekményt követett el.

Jelenet A tanú című filmből.

Miközben az olvasóban előtűnnek a film szórakoztató jelenetei, azért fontos rögzíteni a tényt: 1948 és 1953 között 400 ezer embert ítéltek el közellátási bűncselekmény vádjával!

Joggal teszi fel a korszakot csak könyvekből vagy filmekből ismerő a kérdést: miért volt erre szükség? Milyen világ az, ahol az ember nem vághatja le a saját disznaját?

Tönkretett mezőgazdaság

Magyarország iszonyatos károkat szenvedett a II. világháború folyamán, különösen annak utolsó évében, amikor hazánk csaknem teljes egésze hadszíntérré vált. Ráadásul pusztított a menekülő német, és rabolt az új megszálló, a Vörös Hadsereg.

Még a háború idején be kellett vezetni a jegyrendszert, és az érvényben maradt a front elvonulása után is egy ideig. A békeévek mezőgazdasági teljesítménye ráadásul elmaradt a korábbiaktól. A kommunisták által sürgetett és ész nélkül végrehajtott földosztás azt eredményezte, hogy rengetegen törpebirtokhoz jutottak, ami jóformán semmire sem volt elég, ugyanakkor megszűntek a nemrég jól működő mezőgazdasági nagyüzemek. A tőkehiánnyal küzdő és kis parcellákat művelő gazdálkodók természetesen nem tudták elegendő élelemmel ellátni a lakosságot, ahogyan arra a megszüntetett nagyüzemek képesek voltak.

Mindezt tetézte, hogy a ’40-es évek végén Rákosiék erőltetni kezdték a nehézipart, ami azzal járt, hogy jelentős erőket elvontak a mezőgazdaságtól. Ez pedig szintén sokat rontott az ország élelmiszer-ellátásán.

A gazdálkodókat tehát beszolgáltatásra kötelezték a városok élelmezése érdekében, és aki ennek nem tett eleget, attól elkobozták a terményét. A mit sem javuló helyzet miatt pontosították a köz- és a magánfogyasztás fogalmát, s korlátozták a 100 kg-nál nagyobb súlyú sertések forgalmazását. A sertések levágását sertésvágási engedélyhez kötötték.

Ludas Matyi, 1948

Ezzel együtt megkezdődött a sertésipar államosítása, a magánfogyasztókat pedig tovább sújtották azzal a rendelettel, amely kimondta, hogy a „polgármester magánfogyasztás céljára történő sertésvágáshoz sertésvágási engedélyt csak annak adhat, aki a vágástól számított egy évre a háztartásához tartozó személyek zsírellátásáról lemondott”. Emellett a polgármester feladata lett azt is ellenőrizni, hogy az adott család az ugyanennek a rendeletnek megfelelő mennyiségű zsírt szolgáltat-e be a vágás után.

Vágási engedélyt csak azok kaphattak, akiknek nem volt adó- vagy beszolgáltatási hátralékuk. A szigorú büntetések tudatában azonban sokan mégis leölték disznójukat titokban, legtöbbször a pincében, hiszen a parasztok is éheztek.

Példát kell statuálni!

A nyomasztó áruhiány közepette, amikor Budapest hússzükségletének a negyede hiányzott, Rákosiék nem elhibázott politikájukon változtattak, hanem a rendőrséget felbujtották a feketevágók ellen: „elrettentő példát kell statuálni”.

De annak is volt mitől félnie, aki teljesítette Rákosiék rendeleteit. A So­mogy megyei Jákón 1952-ben hiába teljesítette valaki a beszolgáltatást, addig nem vághatott, amíg az egész község eleget nem tett a beadási kötelezettségnek.

A korabeli Győr-Sopron megye Csornai járásában további két igen érdekes eset történt meg. Az egyik gazda 1951-ben ugyan rendelkezett sertésvágási engedéllyel, azonban disznója nem érte el a rendeletben előírt 125 kg-ot, csupán 110 kilót nyomott. Az ügyet rendkívül alaposan körüljárták, az őrsparancsnok környezettanulmánya a gazdáról igazi kordokumentum:

„A szocialista társadalmi rendre vonatkozólag nyíltan megjegyzéseket nem, ellenben feltehető, hogy az ő baráti köreiben tesz. Rendszeresen érintkezik a községben lakó kulákokkal és az osz­tályidegenekkel. Rossz szokása az, hogy hirtelen természetű, szeret vitatkozni. Felszabadulás előtt és utána sem részesült semmilyen jutalomban, sem kitüntetésben. Gyanúsított politikai beállítottsága a múltban is jobboldali volt, ami megállapítható abból is, hogy nevezett a felszabadulás előtt mindig kulákok talpát nyalta. Felszabadulás előtt pártnak tagja nem volt, felszabadulás után a nemzeti parasztpártnak volt tagja, míg a párt megvolt. Fasiszta egyesületnek nem volt tagja, és jelenleg is párton kívüli.”

A feldolgozás pillanatai. Forrás: MNM Történeti Fényképtár

Az esettel kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy az itt megjelenő rendőrök másként jártak el, mint A tanú című filmben. A filmmel ellentétben, a család helyzetét figyelembe véve nem foglalták le a levágott állat húsát és zsírját. A gazda végül nem részesült büntetésben, hanem az engedélyt neki hibásan kiadó személyt rúgták ki munkahelyéről.

Tudatosan kivéreztették

Egy másik csornai községben a tanács végrehajtó bizottsági elnöke ellen indítottak eljárást. Nem meglepő módon „egy jóakarónak” köszönhető, hogy kitudódott apró csalása. A vb-elnök saját magának adta ki a sertésvágási engedélyt, amiben a beszolgáltatandó zsírmennyiség beírásakor úgy játszott a számokkal, hogy négy kilóval kevesebb zsírt kelljen beadnia. A lefolytatott fegyelmi eljárás határozata alapján a gazda „azzal, hogy 4 kg zsír beadásától saját magát mentesítette, visszaélt hivatali hatalmával és megkárosította a dolgozó népet”. El is bocsátották állásából.

Azért, hogy még az ötvenes években is áruhiány volt, és mind a városi, mind a falusi embereknek nélkülözniük kellett, egyértelműen a kommunista gazdaságpolitika a vétkes. Rákosi Mátyásék azonban nem is kívántak javítani a földművesek helyzetén, tudatosan véreztették ki a magyar parasztságot. Jól tudták, hogy számukra ez az egyik legnehezebben megtörhető réteg.