Mennyire volt tahó Toldi Miklós? Miért kellett bujdosnia Jókai Mórnak? Tényleg öngyilkosságra készült Tompa Mihály? Orosz kém volt-e Petőfi, és vajon plagizált-e? Van-e malom a pokolban? Folytathatnám a meghökkentő kérdéseket, amelyekre Milbacher Róbert megadja a választ az 50+1 tévhit a magyar irodalomban alcímet viselő könyvében. Tudományos igényű kutatásaira alapozva olyan félreértéseket és téveszméket igyekszik tisztázni, amelyek rátelepszenek a jól ismert szerzőkre és műveikre egyaránt.
A kultúra napja, január 22. környékén a Kölcsey Ferenc Hymnusával kapcsolatos történetekből szemezgettem. (Azért lett éppen ez a jeles napunk, merthogy 1823. január 22-én fejezte be a szerző a szöveget a kézirat tanúsága szerint.) A keletkezés körülményeiről rendszerint több szó esik, mint az utóéletéről.
Történt például 1903-ban, hogy a következő címmel jelent meg egy cikk a Religióban, a pécsi katolikus teológiai folyóiratban: Lehet-e a Kölcsey-féle Hymnust a templomban énekelni? Elsősorban a versszöveggel voltak dogmatikai problémáik, ugyanis a bűnökért előre történő megbűnhődés – „Megbűnhődte már e nép / A múltat s jövendőt!” – katolikus szempontból, kis túlzással, eretnekségszámba ment.
Ferenczy István 1845-ös szoboralkotásán Kölcseyt mint antik írót tógában, nem kicsit idealizálva ábrázolja: a kopasz fejet övező gyér haj mintha babérkoszorú volna. A szék alatt az örökkévaló időt szimbolizáló Kronosz látható. Fotó: MNG.hu
Emellett feltűnik az imához méltatlan anyagi jellegű kérések problémája is, ugyanis csak lelki jellegű javakat kérhetünk Istentől, nem bőséget. Komoly teológiai vitára (a szerző megkockáztatja: izzadságszagú erőlködésre) volt szükség ahhoz, hogy a Hymnust végül is „felmentsék” az eretnekség vádja alól.
Milbacher Róbert is osztja azon véleményt, miszerint a Hymnus nem feltétlenül annyira „búvalbélelt szöveg”, mint sokan gondolják. Kölcsey ugyanis ugyanúgy Isten kiválasztott népeként kezeli a magyart, akárcsak a zsidót, hiszen a honfoglalást a zsidó nép Kánaánba való bevonulásának eseményével állítja párhuzamba: „Őseinket felhozád Kárpát szent bércére”.
Szeretnénk hinni, hogy a Himnuszunk – így, ahogy van – örök. Igaz, a diktátor Rákosi Mátyás anno kissé rossz néven vette, hogy a kommunizmust építő Magyarországnak azzal a fohásszal kezdődik a Himnusza, hogy „Isten áldd meg a magyart”. Ezért felkérte Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt arra, hogy ugyan írnának már egy újat. Mire állítólag Illyés azt mondta, hogy meg van az már írva, míg Kodály annyit jegyzett meg a bibliai óvástételt idézve, hogy ahhoz sem hozzátenni, sem belőle elvenni nem lehet.