Több szerepben helyt állni – Süle Katalin portréja

Süle Katalin a férfiasnak tartott agrárszakma minden területén hozza a csúcsformát. A mindössze kétszáz lelkes Kiscsehiben élő, lokálpatrióta gazdász charolais marhák törzstenyésztője, 2014-ben elnyerte az Év Fiatal Agrárvállalkozója díjat. Számos tisztsége után, 2019 decembere óta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnöke.

LakóhelyemPuskás Kati2021. 08. 08. vasárnap2021. 08. 08.
Több szerepben helyt állni – Süle Katalin portréja

– Még felsorolni is sok ezt a rengeteg tevékenységet, nemhogy véghezvinni nap mint nap. Elárulja a titkot, hogy fér ez bele 24 órába?

– Nincs titkom, hacsak az nem, hogy két órával korábban kelek és két órával később fekszem. A trükk pedig a pontos szervezés és a csodálatos családom. Össze vagyunk nőve mi négyen: a férjem, a tizenöt éves Kincső lányom és a tizenegy és fél éves Nimród fiam.

Nálunk a gyerekek az elsők, hozzájuk igazítjuk a logisztikát. Saját magam kezelem a naptáramat, rutinosan és precízen tudom beosztani az időmet. Számomra az utazás életforma, a gyerekeim is ebbe nőttek bele. Nimród például már öt hónapos kora óta jött velem, és a kollégáim tekintettel voltak ránk, az elnök úr az ülések közt technikai szüneteket rendelt el, hogy meg tudjam etetni a kisfiamat.

– Ugorjunk vissza az időben! Önnek milyen gyerekkora volt? Hogyan vezetett az útja odáig, hogy elismert húshasznúmarha-tenyésztő lett?

– Állattenyésztő családba születtem, édesanyám egy kettős hasznú magyar tarkát tenyésztő telepet vezetett, édesapám pedig juhászatot. A Bakonyban éltünk, szolgálati lakásunkból a telepen át vezetett az út az óvodáig, számomra természetes közeg volt, hogy állatok vesznek körül. A húgommal fiú­sítva voltunk, vagányan éltünk. Előbb ültem lovon, mint hogy járni tudtam volna. 1992 és 2004 között a Military, Díjugratás és Díjlovaglás szakágban igazolt versenyző voltam, több ízben is elhoztam a kategória bajnoki címet.

A szüleink nagy hangsúlyt fektettek a nevelésünkre és képzésünkre. Pápa jó hírű, két tannyelvű középiskolájában, a Petőfi Sándor Gimnáziumban végeztem: tanultam nyelveket és zenét, irodalmi fakultásra is jártam. Bármit választhattam volna, de én szívvel-lélekkel gazdász szerettem volna lenni. 2004-ben Keszthelyen agrármérnök-, 2011-ben a Budapesti Gazdasági Főiskolán közgazdászdiplomát szereztem, német és angol nyelvből is közgazdasági nyelvvizsgám van.

Családi gazdaságunkat – melynek fő tevékenysége a tenyészállat-előállítás – 2009-ben indítottam el, és 2016-tól a charolais fajta törzstenyésztője vagyok. Célom egy-egy vérvonal továbbvitele, minőségi fennmaradása, hogy a magas minőségű egyedek ivadékai is megjelenjenek, és hogy hosszú időkre beivódjon az általam vezetett Cinke Úti Törzstenyészet neve a szakmai köztudatba.

– Hogyan látja a nők helyzetét a mezőgazdaságban?

– Nap mint nap szembesülök vele, hogy a mezőgazdaság a férfiak kiváltsága. Ennek ellenére büszkén vállalom, hogy gazdászként és nőként próbálok sikereket elérni az agráriumban. Soha nem volt könnyű egy nőnek a mezőgazdaságban érvényesülni, és nagyon örülök annak, hogy egyre több hölgy jön ki az árnyékból. Ha belegondolunk, mindig is ott voltak a női szerepek a mezőgazdaságban, csak kicsit láthatatlan módon, a család összetartásában, és ezzel együtt a családi gazdasági háttér munkáját is jellemzően a hölgyek végezték.

A nők szerepe változóban van: a gazdaságokban kevesebben dolgoznak segítő családtagként, és egyre több nő választja az agrárpályát hivatásul. Egyre több a felsőfokú végzettségű nő is, ám a nemzetgazdaság egészéhez képest még mindig nagyon kevés. Különösen, ha azt vesszük, hogy az agráriumban is zajlik a digitalizációs forradalom, és a jövő mezőgazdasági vállalkozóinak igenis magasan képzettnek kell lenniük ahhoz, hogy azt a gépparkot, ami a rendelkezésükre áll, versenyképesen és hatékonyan tudják működtetni.

Jelenleg a nők inkább az agrárium háttér- és kiszolgáló ágazataiban vállalnak munkát, nem a termelésben. A gazdaságvezetők között az arányuk az elmúlt években nem változott. Azok azonban, akik hajlandóak megküzdeni azért, hogy vezetőként elfogadtassák magukat, jelentős sikereket érhetnek el.

– Gazdászként kevesebb fotót látni önről, de a társadalmi megbízatásai során mindig makulátlan üzletasszonykülsővel jelenik meg. Ha bekukkanthatnánk a kocsija csomagtartójába, milyen lábbeliket találnánk?

– Édesanyánk mindig hangsúlyozta, hogy – fiús életmódunk ellenére – nők vagyunk, és bevallom, én szeretem, hogy nő vagyok. Rengeteg cipőm van, és a csomagtartómban a gumicsizmától a tűsarkúig több lábbelit is tartok. Igyekszem mindig az alkalomhoz il­lően öltözködni.

– Vadászfelszerelés is található a csomagtartóban? Merthogy az egyik hobbija a va­dászat.

– 2010 óta van vadászvizsgám, de a vadászatban nem a fegyver használata, hanem az erdőjárás, a természet és a vadak csodálata az, ami igazán magával ragad és elvarázsol. Akkor kezdődött ez a szenvedély, amikor pocakosan már nem ülhettem lóra, így gyalog, távcsővel és fényképezőgéppel kezdtem járni az erdőt-mezőt, a lesen csendre és nyugalomra leltem. A természet az, ami – történjen bármi – mindig megnyugvást hoz számomra. Ha egy kis énidőre vágyom, kimegyek a kutyámmal sétálni a legelőre, ez teljesen kikapcsol és feltölt.

– Akkor nem véletlen, hogy a festői szépségű, magyar–horvát–szlovén hármas határon található zalai falucskát, Kiscsehit választotta otthonául?

– A szintén az agráriumban dolgozó férjem családi gyökerei húztak minket ide, és nem bántuk meg a döntésünket, nagyon szeretünk itt élni. Számunkra ez a kétszáz lelkes kis település a világ közepe, innen indulunk munkába, majd dolgunk végeztével ide térünk haza. Kiscsehi a nyugalom szigete, a házunk mögött húzódik az erdő, a természet lágy ölén lakunk.

Ugyanakkor nem érezzük magunkat elzárva semmitől, hiszen Nagykanizsa húsz-, Zalaegerszeg pedig harmincpercnyi autóútra van tőlünk. Lelkes lokálpatriótaként támogatjuk a községünket. Mindent megteszünk, ami a településünk, Kiscsehi közösségét építi, a falut szépíti, előreviszi. Aktívak vagyunk, legyen szó akár virágültetésről vagy a község vendégházának népszerűsítéséről.

– Ha már a népszerűsítésnél tartunk, jelentős szerepet vállalt a NAK „Itthonról otthonra” programjában, melynek célja, hogy javuljon az agrárgazdaság és a magyar élelmiszeripar népszerűsége.

– Végigroadshow-ztam Magyarországot. A gyerekeim révén volt tapasztalatom arról, hogy bizony a tudatos fogyasztásra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. A lányom és a fiam afféle kis kakukktojásoknak számítottak az oviban és az iskolában, Nimródnak pél­dául csak egy olyan osztálytársa volt, akinek a szülei gazdálkodtak. Mivel jellemzően már a szülők sem tudatosak, házhoz kell vinni a tudást.

Fontos elmondani, hogy hazai élelmiszer kerüljön az asztalra. Szeretnénk megismertetni a diákokkal a helyi termék fogalomkörét, a mezőgazdászok munkájának köszönhető élelmiszerek eredetét, azoknak az egészséges életmódban betöltött szerepét. Elmagyarázzuk, hogy milyen jó hatással vannak az egészségükre a zöldségekben és a gyümölcsökben található ásványi anyagok, vitaminok, és hogy ezeket az alapélelmiszereket kiváló minőségben termelik meg itthon, és ha ilyeneket vásárolnak, azzal a magyar gazdákat is támogatják.

Rávilágítunk arra is, nemcsak az a fontos, hogy egészséges élelmiszert vásároljunk, hanem az is, hogy ezeket megfelelő időben fogyasszuk. A reggelinek különösen nagy jelentősége van, de legalább ilyen fontos, hogy naponta háromszor-ötször étkezzünk, és változatosabban tegyük ezt, azaz fogyasszunk különböző állati és növényi eredetű élelmiszereket. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint minden felnőttnek naponta legalább 400 gramm gyümölcsöt, zöldséget és hüvelyest kell(ene) fogyasztania, így jelentősen csökkenthető a szívbetegségek, illetve a stroke kockázata is.

– Önöknél mi kerül az asztalra, és ki teszi azt oda? Szeret főzni?

– Én követem a családi hagyományt, amit otthonról hoztam. Igyekszünk minden este körbeülni az asztalt, és nálunk is szent a vasárnapi közös ebéd. Mivel édesanyám és a két nagyanyám is istenien főzött, én csak akkor tanultam meg, amikor férjhez mentem. Kaptam egy Horváth Rozi-szakácskönyvet, és onnantól nem volt megállás. Imádom az ízeket, szeretek enni, és úgy tűnik, van érzékem a főzéshez.

De biztos, ami biztos, elvégeztem a Vendéglátóipari Főiskolát is, hogy megalapozott legyen a tudásom. Szeretek főzni, kikapcsolódást jelent számomra. Mindennap meg is teszem, jó érzés meleg étellel várni a családot. Nyitott vagyok a tanulásra is, nem áll messze tőlem a gasztroturizmus. Egyébként is nagyon szeretünk utazni, jóleső érzés megmutatni a gyerekeknek a világot.

Ezek is érdekelhetnek