Tűzben izzó vasvirágok

Kihalófélben van a kovácsmesterség, de szerencsére akadnak, akik továbbviszik a múlt örökségét. Gerencsér László édesapjától vette át a stafétát és tartja életben a régi kovácsműhelyt Kecskeméten. Nyolcévesen egy fogathajtó versenyen Fülöp herceg közelébe került, ma pedig híres embereknek is készít magas színvonalú munkákat. Látogatóban jártunk a népi iparművésznél.

LakóhelyemBorzák Tibor2023. 02. 07. kedd2023. 02. 07.

Kép: Fotó: Kállai Márton

Tűzben izzó vasvirágok
Fotó: Kállai Márton

Kovácsművészet – ez a szó olvasható ki a dupla szárnyú kovácsoltvas kapu fölött átívelő, szépen cizellált betűkből. A különleges birodalomba lépve, bármerre nézünk, a szakmához kapcsolódó tárgyakat, matuzsálemkorú eszközöket, patinás remekműveket látunk. A műhelyben pedig a múltban találjuk magunkat, hiszen a berendezés, a szerszámok, az alapanyagok az idők során mit sem változtak. Bátran kijelenthetjük, hogy egy kihalófélben lévő mesterség egyik utolsó képviselőjénél járunk. A kecskeméti mester azonban mindent megtesz azért, hogy ne vesszen a feledés homályába a kovácsolás, illetve a díszműkovácsolás.

– Érzelmileg kötődöm ehhez a portához, hiszen itt töltöttem a gyerekkoromat – kezd történetébe vendéglátónk. – Édesapám sajnos már négy esztendeje nincs közöttünk. Országos hírű Gránátalma-díjas dísz­mű­kovács, a Népművészet Mestere volt, tőle lestem el a fogásokat. A hetvenes évek elején innen pár száz méterre dolgozott a műhe­lyében, amit aztán 1977-ben átköltöztetett ide. Akkoriban mezőgazdasági kovácsolás, vagyis lópatkolás tette ki napi munkája jelentős részét. Ha becsukom a szemem, most is látom magam előtt ezeket a jeleneteket, és bármerre nézek, mindenhonnan emlékek köszönnek vissza.

Tíz-tizenkét éve elhatároztam, hogy megtanulom a lópatkolást, ám édesapám ezt nem tartotta jó ötletnek, mert ez a tevékenység a lovak kiszámíthatatlan viselkedése miatt felettébb életveszélyes, és féltette a testi épségemet. Én viszont nem tágítottam, így bekopogtattam egy másik kovácsmesterhez, aki végül a szárnyai alá vett. Ahogy útnak indított, attól kezdve alkalomszerűen vállalok lópatkolást és rendszeresen végzek lovakon lábápolást. A fő profilom azonban a díszműkovácsolás és a műlakatosság.

„Ez olyan szakma, amiről menet közben derül ki, hogy mennyi mindent nem tud még róla a művelője.” Fotó: Kállai Márton

Gerencsér László beleszületett a kovácsmesterségbe. Mi sem volt számára természetesebb, mint hogy nyolcéves korában a maga módján kardot kalapáljon, még most is őrzi a számára kedves darabot. Édesapja mindig hagyta kibontakozni, sőt amikor fia a születésnapjára egy kisméretű flex szerszámgépet kért, azt is megvette neki. Nagy volt a valószínűsége, hogy folytatja az atyai örökséget, bár egy időben inkább szakács vagy cukrász szeretett volna lenni, de a szülei végül lebeszélték róla. Igen ám, de nem volt – és azóta sincs – olyan iskola, ahol kovácsmesterséget lehetne tanulni. Ezért a kiskunfélegyházi gépipari szakközépiskolába ment, ahol fémipari megközelítésből, de csak érintőlegesen foglalkoztak ezzel a szakmával is. Mivel helyzeti előnyénél fogva ő akkor már jól ismerte az alapfogásokat, előfordult, hogy az osztálytársainak vagy az évfolyamnak elmagyarázott egy s mást a lakatosságról és a kovácsolásról. A kovácsmester elárulja: ez olyan szakma, amiről menet közben derül ki, hogy mennyi mindent nem tud még róla a művelője. Tehát örök tanulás szükségeltetik hozzá.

– Ugyan a kovácsművészet kihalóban lévő szakma, én mégsem panaszkodom. Manapság nagy divatja van a régi kapuknak, kerítéseknek. Örvendetes, hogy a tulajdonosaik nem dobják ki ezeket, hanem inkább felújíttatják vagy restauráltatják. Balatonfüreden például egy több mint kétszáz éves szárnyas kapu elveszett ikerdarabját kellett elkészítenem, ami végül olyan élethűre sikeredett, hogy a megrendelők nem tudták megkülönböztetni egymástól a jobb oldali és a bal oldali felét. Egy ilyen szakmai kihívás elmélyült tervezéssel is jár. Édesapámtól mindig azt hallottam, ha egyszer hozzáláttunk a kovácsmunkához, és az anyag is felforrósodott, akkor már nem szabad azon gondolkodni, hogy mit is kellene csinálnunk, addigra minden apró részletet tudnunk kell! Mennyi igazság rejlik abban, amit egy idős bőrdíszműves barátom mondott: úgy válhat valaki jó szakemberré, ha a szakmájával fekszik, azzal kel, és azzal is álmodik. Velem is számtalanszor előfordul, hogy reggel nem tudom elkezdeni a tennivalóimat, mert fejben még nem állt össze, mit is akarok valójában. Egy konkrét eset: Kőszegen egy tükördomborműves díszkapu felújítására szólt a megbízásom, melynek során több felmerülő technikai problémát kellett megoldanom, ezért ha nem is folyamatos munkával, de másfél évig tartottak a munkálatok.

Vannak, akik továbbviszik a múlt örökségét. Fotó: Kállai Márton

Bár a kecskeméti népi iparművész számára nincs lehetetlen küldetés, azért okoztak már fejtörést neki az extrém felkérések. Egy ismert ember budai családi háza díszműkovács elemeinek – köztük ajtó- és ablakrácsok, lépcső- és galériakorlát – megtervezését és kivitelezését bízta rá, mindezt azzal nehezítve, hogy az ingatlanba nem mehetett be, csak tervrajzok alapján „tájékozódhatott” a méretekről. Szerencsére a kivitelező a fűtéscsövek elhelyezkedéséről hajszálpontos adatokkal tudott szolgálni, így „vakon” is sikerült hibátlanul megoldania a feladatát. Csak hetek múlva találkozhatott személyesen a megrendelővel, aki először csak némán állt, majd elmosolyodott, hiszen sikerült eltalálni az ízlését.

– Egyszer egy híres francia színésznek is kovácsoltam lépcsőkorlátot, nizzai villájában személyesen szereltem fel neki, de annyira azért nem volt híres, hogy a nevét is megjegyeztem volna – meséli a mester. – Miután édesapám volt a magyar fogathajtó-világbajnoki csapat patkolókovácsa és a versenyek kihelyezett gyógykovácsa, ezért már kisgyerekként ott sertepertéltem a legnagyobb rendezvények kulisszái mögött. Nyolcéves koromban az 1978-as négyesfogat-hajtó világbajnokságon Fülöp edinburghi herceg – aki a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökeként volt jelen – közvetlen közelében állhattam, amiről fénykép is készült, állítólag az interneten kering, de sehol nem találom. Jól ismerem a legendás magyar csapattagokat, köztük Bárdos Györgyöt, Muity Ferencet és Fülöp Sándort is.

Gerencsér László legújabb grandiózus terve az, hogy egyesületbe tömöríti a környék népművészeit és népi iparművészeit. Reményei szerint közösen még többet tehetnének olyan különleges, magas színvonalon űzött mesterségek fennmaradásáért, mint a kötélgyártó, bőrdíszműves, szíjgyártó, fazekas, műlakatos, késes, népi bútoros, fafaragó. Közeli tervei között szerepel egy turistaparkolóval összekötött látogatóközpont kialakítása, ahol rendszerezheti és bemutathatja a meglévő alkotásokat, tárgyi emlékeket, szerszámokat, eszközöket, sőt olyan kézműves műhelyeket is megálmodott, ahol ezeket a régi szakmákat ki is próbálhatják az érdeklődők. Mindenképpen bővíteni kell a főépület kiállítótermét, hogy a páratlan értékű magángyűjtemény minden darabjának jusson hely.

A mester birtokában négy olyan komplett kovácsműhely van, amelyek bármikor használatba vehetők, hármat pedig az ország különböző településének kölcsönzött, ahol hasonló bemutatók zajlanak, mint a kiskunfélegyházi múzeum udvarán felállított legújabb látványműhelyében, ahol a legfiatalabb szerszám is 1899-ben készült.

Bejártuk a kovácsművészet kecskeméti birtokát, s megannyi csodára leltünk. Tűzben izzó vasvirágot, szikrák közt feltűnő madármotívumokat éppúgy láttunk, mint remekműveken futó aranyozott vasleveleket. Ezek főleg apa és fia alkotásai. A két Gerencsér minőséget képvisel. Nagy dolog, hogy az ősi tudás, a páratlan tehetség családon belül tovább öröklődik. Ezt most látogatásunk során mi is megtapasztaltuk.

Ezek is érdekelhetnek