Egyetlen képben a világ

Guzy hónapokon át járt a New York-i bevándorlási bíróságokra. Nem a tárgyalótermekben fényképezett, hanem odakint, ahol a családok várakoztak, ügyvédek siettek egyik ajtótól a másikig, és időnként megjelentek az USA bevándorlási hivatala (ICE) civil ruhás ügynökei. Augusztus 26-án itt találkozott Luisszal és családjával. A férfi feleségével és két lányával érkezett a meghallgatásra. Amikor véget ért, az ügynökök őrizetbe vették. A gyerekek még utoljára átölelhették. Guzy ekkor készítette a képet. Ez a fotó is látható szeptember 25-től Budapesten, a biodómban megnyíló World Press Photo 2026 kiállításon. Az idei pályázatra 141 ország 3747 fotográfusa több mint 57 ezer képet küldött. A díjazott munkákból elég pontos kép rajzolódik ki arról, mi minden történt a világban tavaly. 

És sok minden történt. 

Gázában emberek kapaszkodnak egy segélyszállító teherautóra, hogy liszthez jussanak. Ukrajnában egy katona egy száguldó járműből figyeli az eget, ellenséges drónokat keres. Afganisztánban egy egészségügyi dolgozó egy olyan rendelőben segít világra egy gyermeket, ahol már gyógyszerből és pénzből is alig maradt. 

A sok háborús és megrázó felvétel között akad egy egészen szürreális esküvői kép is. A Fülöp-szigeteken egy menyasszony és egy vőlegény áll térdig a vízben egy elárasztott templomban. A Wipha tájfun heves esőzést hozott az esküvőjük napján, a víz a templomba is betört. Tíz éve voltak együtt, és úgy döntöttek, nem várnak tovább. Megtartották a szertartást. A vendégek bementek a vízbe, a menyasszony felhúzta a ruháját, aztán elcsattant a csók. Elsőre akár mosolyogni is lehet a képen. Aztán feltűnik, hogy a templom tényleg víz alatt áll. Egy esküvői fotóba így kerül bele a szélsőséges időjárás története is. 

Egészen más világba visz egy Németországban készült felvétel. Egy idős asszony ül a kerekesszékében, vele szemben Emma. Beszélgetnek. Csakhogy Emma robot. Felismeri az arcokat, emlékszik a korábbi beszélgetésekre, és arra tervezték, hogy társaságot nyújtson az időseknek. Német idősotthonokban tesztelik, ahol egyre nagyobb gond a munkaerőhiány és az idősek magánya. Néhány éve egy ilyen fotó még a jövőről szólt volna. Ma már dokumentarista felvétel. 

Máshol Los Angelesben lángoló pálmafákat látunk, Mexikóban pedig egy turistahajót, amely szárazon maradt egy kiszáradó víztározóban. Van köztük háború, természeti katasztrófa, politika, hétköznapi élet, szerelem és halál. Nem feltétlenül a legszebb képek ezek, mondjuk nem is ez a dolguk. 

Az egész World Press egy jóval kisebb vállalkozásnak indult. 1955-ben holland fotóriportereknek támadt az az ötletük, hogy a hazai Zilveren Camera pályázat mellé szervezzenek egy nemzetközi versenyt is. Egyszerűen kíváncsiak voltak arra, mit és hogyan fényképeznek a kollégáik a világ más részein, és a saját munkáikat is szerették volna megmutatni külföldön. Az első World Press Photóra 11 országból mindössze 42 fotós valamivel több mint 300 képet küldött. A díjazott felvételekből még abban az évben kiállítás nyílt Amszterdamban. 

Az első Év fotója sem háborús kép volt. A dán Mogens von Haven egy motokrosszversenyen kapta el azt a pillanatot, amikor az egyik versenyző leesik a motorjáról. A kép 1955-ben nyerte el az első World Press Photo of the Year címet. Ami egyszeri eseménynek indult, abból hamar éves verseny lett, 1960-ban pedig létrejött a World Press Photo Foundation is. A következő évtizedekben aztán a díjazott képek között ott volt Vietnám, a pekingi Tienanmen tér, háborúk, forradalmak, természeti katasztrófák és a hétköznapi élet számtalan története. Sok felvétel idővel szinte levált az eredeti pályázatról, olyan képekké váltak, amelyekről ma már egy egész korszak jut eszünkbe. 

A kiállítás közben ugyanúgy nőtt, mint maga a verseny. A díjazott fotókat kezdettől fogva bemutatták a közönségnek, később pedig az éves tárlat útnak indult a világban. Azóta csaknem háromezer World Press Photo kiállítást rendeztek 122 ország 522 városában. Az éves kiállítás ma Amszterdamban indul, majd bejárja a világot, a 2026-os válogatás több mint hatvan városba jut el. 

Közben maga a World Press Photo is változott. Sokáig erősen nyugati szemszögből mutatta meg a világot, ezért az utóbbi években átalakították a zsűrizést és a verseny rendszerét. 2022 óta hat földrajzi régióban választják ki a munkákat, hogy nagyobb esélyt kapjanak azok a fotográfusok is, akik saját országuk, saját közösségük történeteit fényképezik. 

Hetven év alatt persze maga a sajtófotó is teljesen megváltozott. Az első pályázat idején a nyomtatott újság és a képes magazin jelentette az ablakot a világra. Ma egy háborúról készült felvétel perceken belül ott lehet milliók telefonján. Képeket soha nem láttunk ilyen mennyiségben és valószínűleg soha nem néztük őket ilyen gyorsan. Naponta fényképek százait görgetjük végig. Háború után reklám, bombázás után vacsora, menekültek után nyaralási fotó. Mire felfognánk, mit láttunk, már jön a következő. Egy jó sajtófotóval ez nehezebben történik meg. 

Carol Guzy képéről sem könnyű továbblépni. Nem azért, mert technikailag bravúros vagy látványos. Hanem azért, mert két gyerek kapaszkodik az apjába, miközben pontosan tudjuk, miért nem akarják elengedni, és ehhez tényleg nem kell több magyarázat. A World Press Photo 2026 kiállítás szeptember 25. és november 8. között látható a budapesti biodómban. Erősen ajánlott.