Ha a világ félelmetes

Hogy valaki szakemberhez kerüljön, régen a várakozási idő másfél év is lehetett; ez mára lecsökkent, legrosszabb esetben is csak egy-két hónap. Az elmúlt húsz évben szerencsére sok minden változott. A történet kulcsfigurája Balázs Anna, az Autizmus Alapítvány főigazgató asszonya, akinek a nevéhez egy komplex, autizmussal foglalkozó irányzat bevezetése fűződik. Amikor itthon még csak a klasszikus eseteket diagnosztizálták, Amerikában és Angliában már fejlesztettek, létező módszerekkel, specifikus eljárásokkal rendkívül sokat javítottak az autizmussal élők helyzetén. Ezeket az ismereteket honosította meg Balázs Anna.

– Palkó hároméves volt, amikor aggódni kezdtek lassú beszédfejlődése és a szokásostól eltérő viselkedése miatt – kezd történetükbe a pszichológus édesapa. Palkóék körzeti óvodájában anno azonban még nem használták ki az új képzési lehetőségeket. Az óvónők inkább féltek Palkó problémáitól és értetlenkedtek.

– Mára a helyzet lényegesen jobb, egyre több jól képzett pedagógus dolgozik – magyarázza Stefanik Krisztina, az Autizmus Alapítvány pszichológusa. – De a probléma ennél sokkal összetettebb. Az oktatás- és egészségügyieknek, a szociális területek szakembereinek kellene együttműködniük, csakhogy erről nem igazán beszélhetünk. Kevesen tudják, hogy ma többen vannak az autizmussal élők, mint például a siketek és gyengén hallók; ennek ellenére csak 2009 februárjában indult posztgraduális szak a Gyógypedagógiai Főiskolán, speciális tanárok képzésére.

A pszichológus igyekszik elmagyarázni, mitől mások az autizmussal élők. Az átlagos embernél létezik a naiv tudatelmélet, azaz az elmeolvasási képesség. Ez lehetővé teszi, hogy hétköznapi helyzetekben tudjuk, a másik mit akarhat, gondolhat, mik a szándékai, mit érezhet, és ezek alapján nagyjából következtethetünk arra, miként fog az illető viselkedni. Az autizmussal élőknél ez a képesség nagyon sérült, ezért számukra a világ kiszámíthatatlan, érthetetlen, gyakran félelmetes. Ezekből következik, hogy az autizmussal élők valóban mások – de képességeik, nyelvi színvonaluk akár nagyon jó is lehet, és van köztük, aki teljesíti a papírforma követelményeit, azaz az IQ-ja 70 feletti, így normál oktatásba kerül.

Szakember hiányában ilyenkor lesz baj. Egy normál iskolában ezek a gyerekek célponttá válhatnak, bántalmazhatják őket, folyamatos stressznek és frusztrációnak vannak kitéve. A kívánt cél mindezek ellenére az integráció lenne; de ennek nem azt kell jelentenie, hogy „menjél, kisfiam, aztán éld túl.”
Palkóék esete több szempontból is kivétel. A szülők ketten nevelik a fiút, Palkó képességei jók, járhat iskolába, és a szülei finanszírozni is tudják a fejlesztését. Sok esetben azonban csonkák az érintett családok – az autizmussal pedig értelmi fogyatékosság társul, ezért a gyerek egész napos törődést igényel, ami nagyon komoly anyagi terhet jelenthet.

Az autista gyerekek jövője más szempontból is kérdéses, ugyanis csupán 15-20 százalékuk lehet majd önálló felnőtt. Még a legjobb képességűek is sok segítségre szorulnak. A fejlesztésekkel tünetszegénységet el lehet érni, de egy fejlődési rendellenességet sajnos, nem lehet megszüntetni. Így a társadalomra is nagy feladat vár: az hogy az autizmussal élők is megértőbb, segítőbb környezetben élhessenek.