Hetes mama

Egy nyugtatót azért kiírtak neki, mert hónapok óta alig alszik valamit. Előtte se volt valami nagy alvásigénye, de egy áprilisi intermezzo kizökkentette szürke életéből. Hazajött a lánya Argentínából, a családjával együtt. Sebestyénnével madarat lehetett volna fogatni, hiszen még soha nem találkozott a két kis unokájával, akiket csak fényképről ismert meg telefonon beszélt velük. A kisebbik, Ana héttéves, bátyja, Esteban pedig kilenc. Gyönyörű gyerekek, a lány hatalmas fekete szemeivel inkább az apjára hasonlít, a kisfiú pedig tiszta anyja, szőke, kék szemű. Végre magához ölelheti őket, gondolta az özvegyasszony, miközben lázasan készülődött.

Nagyon sokat várt arra, hogy nagymama lehessen, hiszen egyetlen lánya későn ment férjhez. És akkor is külföldre, olyan messze, ahonnan évekig nem tud hazajönni. Most is csak azért, mert férjét meghívták egy tudományos konferenciára. Úgy döntöttek, hogy arra az egy hétre, amíg ők ketten Pesten lesznek és meglátogatják a barátaikat, a gyerekeket otthagyják a nagyinál. Nyelvi gondok nem lesznek, az unokák nemcsak spanyolul, hanem magyarul is beszélnek. Az anyjuk csak így szól hozzájuk.

Így Sebestyénnének egy hete maradt arra, hogy jól kiunokázza magát. Nem kell irigykedve néznie a többi nagymamát, akik akár naponta is láthatják unokáikat. Most csakis hármójuké lesz a tornácos, fehérre meszelt parasztház. Mindent elkövet, hogy a kicsik jól érezzék magukat, kedvenc ételeiket fogja sütni, főzni, elmennek majd ajándékot is vásárolni.

Így is lett, még focizott, bújócskázott is velük az udvaron. A hetvenéves asszonynak kipirult az arca, szinte megfiatalodott. Együtt etették a tyúkokat, a disznót, a kertben közösen veteményeztek. Mindez nagyon tetszett a gyerekeknek, mert Buenos Airesben ilyen élményeik nem voltak. Az asszony elvitte őket a szőlőhegyre, a présházba, a lovardába, és megmutatta nekik azt a földet, ami valaha az övéké volt, de be kellett vinniük a téeszbe. A rendszerváltozás után visszakapták, de nem ezen a helyen, és már nem tudták megművelni, ezért bérbe adták. Esteban erre azt mondta, hogy ha felnő, majd hazajön és megműveli, mire nagyanyjának könny futott a szemébe.

Nagyi egyre jobban elérzékenyült, amikor arra gondolt, hogy hamarosan véget érnek életének talán legszebb napjai. Szerette volna megállítani az időt. Amikor eljött a búcsúzás ideje, és már indulni kellett volna a repülőtérre, Estebant sehol se találták. Az egész család a nyomába eredt, le a kertbe, a patakpartra, ahol délutánonként papírhajót úsztattak. Ott találtak rá, a nádkunyhóban, oda bújt el, mert nem akart hazamenni. Apja értetlenül nézte a jelenetet, szepegő gyerekét és szemeit törölgető anyósát. És feleségét is, aki a kert végében lévő orgonabokorról szedett egy csokrot, mélyen beleszagolt, majd eleredtek a könnyei.

Azóta Sebestyénné csak nyugtatókkal tud aludni. Közben erősíti a szívét, vett egy szobabiciklit, hogy ha újra megjönnek a gyerekek, formában legyen. Mert az lenne az igazi gyógymód, önmaga kényeztetése.