Kutyaposta

De addig is próbáljuk behozni a lemaradást: következzen két levél.
„El akarom sírni, milyen nagy bánat ért bennünket. Volt egy aranyos, kedves kiskutyánk, akinek tragikus véget ért rövid, ötéves élete. Egyik este beengedtem Lukit az udvarról a lakásba, és látom, a kutya szomorú és bánatos. Szóltam a páromnak, nézze meg, mert valami van a kutyával, hiszen egyébként vidám és virgonc szokott lenni; de külsérelmi nyomot nem találtunk rajta. Az éjszaka alig aludtunk az aggódástól, reggel elvittük az állatorvoshoz, aki megállapította, hogy tüdőrepedése van, ami végzetes, menthetetlen. Mondja meg, azon kívül, hogy valaki agyonrúgja, mitől kaphat egy kutya tüdőrepedést…?
Már nem vagyunk fiatalok – mindketten nyolcvan felett járunk –, Luki nagyon sok örömet szerzett játékos, vidám természetével, úgy gondoltuk, velünk marad életünk végéig. De sajnos nem így történt… Azaz mégiscsak velünk maradt, mert itt van eltemetve, az udvarban. Üres a ház nélküle, amíg élek, siratni fogom…” – írja szomorú levelében Sándor Lajosné Csongrádról.
Mózsa Zoltánné Monorierdőről kedvesen megható történettel örvendeztetett meg bennünket:
„A Kutyapostát mindig elolvasom, magam is állatbarát vagyok. Ezért is szeretném megírni, hogy van egy igen öreg kutyusom. Szinte hihetetlen, de májusban elmúlt 18 éves. Azért tudom ilyen pontosan, mert a fiammal együtt nőtt fel. Igaz, csak »korcs«, de a kedvességével igen sok örömet szerzett a családnak.
Szerintem már csak a szeretet tartja életben. Állandóan kint van az udvaron, már a házába sem tud bemenni, ezért a sufni ajtaját nyitva hagyom, csináltam ott egy fekhelyet, ha akar, bemehet. Még jól lát, de hallani már nem hall és már nem ugat. Enni eszik, jóízűen, reggel száraz eledelt (cicatápot), késő délután főtt ételt. A nagy meleget úgy vészelte át, hogy a pumuklit, a nyeles felmosót bevizeztem, és napjában többször is végigsimogattam vele. Reggel mindig vidáman jön elém, várva a porcióját és a simogatást. Hát csak ennyit akartam írni, mert úgy éreztem, hogy egy kis korcs kutyus is lehet értékes és szeretetre méltó”.
De még mennyire! A különféle fajtájú négylábúak más és más tulajdonságaikkal tűnnek ki, az egyik vadászik, a másik őriz, a harmadik terel, a negyedik ment, de egyben mindegyik egyetért: a gazdát szeretik. Egyetlenként az állatvilágban, saját maguknál is jobban…
(Tisztelet Nekik az állatok világnapján!)