Lássa, ne lássa?

Nagy dr. felhívása a következőképpen foglalható össze:
Ez évtől létezik a számlaadási, illetve az elszámolási lista készítési-átadási kötelezettség, ami valamennyi körzetben, rendelőintézetben és kórházi osztályon dolgozó orvos számára előírás. A rendelőintézeti orvosnak a számítógépes orvosi vélemény mellett egy külön lapon ki kell nyomtatnia az elvégzett beavatkozások pontértékeit is, s azt a pontszám szorzójával beszorozva kiderül a vizit forintértéke (amit a betegnek természetesen nem kell megfizetnie!). A rendelés végén – a gyógyító szó és a reményt keltő elbúcsúzás idején – az orvosnak a betegnek többnyire nehezen értelmezhető számláját is a kezébe kell nyomnia, amit mindkettejüknek alá kell írnia. „Mintha a háttérben az munkálna, hadd lássa a beteg, hogy mennyibe is kerül az ellátása” – panaszolja dr. Nagy.

Nos. Szerintem is fárasztó és időt rabló kötelezettség az adminisztráció. Számlát adni és azt mindkét félnek aláírni ugyancsak kevéssé üdítő elfoglaltság.

Unokatestvérem leánya két éve Írországban dolgozik. Egészségbiztosítást is ott fizet. A minap itthon járt, és ismét elővette őt egy régebbi arcüreggyulladása. Orvoshoz ment, megröntgenezték, gyógyszert írtak fel neki. Mindenről számlát is kapott, amit – mivel itthon a távolléte óta nem fizet egészségbiztosítási járulékot. – majd valahogy ki is kell egyenlítenie. Innét tudom: az arcröntgen ára kb. százezer forintra rúg.
A szomszédasszonyom felháborodottan mesélte, hogy a magas vérnyomására a háziorvosa új, olcsóbb tablettát ajánlott neki. – Ha olcsóbb, akkor biztosan rosszabb is – berzenkedett Annus néni, s ragaszkodott a megszokott gyógyszeréhez.

E két példa olvastán kérem, gondolkozzunk el együtt egy kicsit. Én úgy vélem, nem szentségtörés, ha megtudjuk, hogy mibe kerül a vizsgálatunk, a gyógyszerünk, az ápolásunk, a gyógyításunk. Meglehet, így talán az egészségünket is jobban megbecsüljük...