Szvatopluk

A nagymorva fejedelem Szvatopluk volt az első szlovák király – állítja a szlovák miniszterelnök, aki a pozsonyi várudvarban szobrot emeltetne az új szlovák nemzettudat megtestesítőjének.

MiscBudai Horváth József2008. 01. 07. hétfő2008. 01. 07.
Szvatopluk

Robert Fico kijelentette: a szlovák kormány a globalizálódó világban is erősíteni kívánja a szlovák identitást, óvni a nemzeti és állami érdekeket, a fiatal nemzedékeket pedig hazafiságra akarja nevelni. A miniszterelnök nem engedi meg, hogy kiürüljön és elnéptelenedjen a szlovák történelem. Állítása szerint egyre több történész hangoztatja, hogy a nagymorva fejedelemségben nem szlávok, hanem régi szlovákok éltek, akiknek királya Szvatopluk volt. Ha a magyaroknak lehet Szent Istvánjuk, a cseheknek pedig Szent Venceljük, akkor a szlovákoknak pedig Szvatoplukjuk lesz.

Nézzük, amúgy kissé lexikonszerűen (a Wikipédia segítségével), ki is volt Szvatopluk.

I. (Szépszemű) Szvatopluk (nevének jelentése: szent eke=szvato pluh/ (830? – 894) a Mojmír-házból származó nyitrai részfejedelem, majd 871 és 894 között morva fejedelem, őalatta volt legnagyobb a Nagymorva Birodalom területe. Nyitrai központjából kiindulva 870-ben megtámadta rokonát, Rotiszlávot, akit kiadott Német Lajosnak, uradalmait pedig magához ragadta. Ssikeresen hárította el a frankok támadásait, a forchheimi béke (874) pedig de facto függetlenséget biztosított neki. Uralma alatt a Morva Birodalom magában foglalta – Morvaországon kívül – a Tisza medencéjét, Pannóniát, Csehországot, Sziléziát, akárcsak a szorbok és viszlánok területeit. A fejedelem támogatta a kereszténység terjesztését. A terjesztő Metód görög pap is az ő védelme alatt tevékenykedett. Viszonya a pápasággal is jó volt. VIII. János pápa 880-ban kiadta számára az „iindustriae tuae” privilégiumot, V. István pápa pedig megerősítette a morva fejedelem függetlenségét, akit iratában rex Sclavorum Svatopluknak nevezett. Halála után a fejedelem holttestét a hagyomány szerint a zobori kolostorban helyezték végső nyugalomra, onnan Velegrádba szállították maradványait.

Most lássuk csak, hogy a magyaroknak mi jut eszébe elsőként Szavtopluk neve hallatán. Íme a fehér lő mondája (a Képes Krónika nyomán):

Árpád vezér és nemesei hallottak Pannónia gazdagságáról, hogy legjobb folyó a Duna, és jobb föld a világon sehol sincsen, ezért közös elhatározással elküldtek egy hírszerzőt, név szerint Kusidot, hogy az egész földet szemlélje meg, és a föld lakóit kérdezze ki.
Amikor Kusid Magyarország közepébe eljött, és a Duna menti részekre leszállott, azt látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld jó és termékeny, a folyó jó és füves. Mindez tetszett neki. Ezután elment a tartomány fejedelméhez, aki Attila után ott uralkodott, a fejedelmet Szvatopluknak hívták.
Kusid köszöntötte népe nevében, és az ügyet, amiért odament, előadta. Amikor Szvatopluk a magyarok szándékát meghallotta, nagy örömmel örvendezett, mert azt hitte, hogy ezek parasztok, akik azért jöttek, hogy az ő földjét megműveljék. Örömében a követet kegyesen elbocsátotta.
Kusid pedig a Duna vizéből kulacsát megtöltötte, perje fűvel tömlőjét megrakta, aztán fekete földből rögöket vett fel, azzal az övéihez visszatért.
Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a füvet megmutatta, a magyarok nagy örömmel örvendeztek. Mindjárt felismerték, hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos ahhoz, amit Kusid nekik elbeszélt. Ezután közös határozattal Kusidot a fejedelemhez visszaküldték, és Szvatopluk fejedelemnek egy nagy fehér arabs paripát, arábiai arannyal aranyozott nyereggel, aranyos fékkel a földért elküldötték.
Amikor Szvatopluk fejedelem az ajándékot meglátta, még jobban megörült, mert azt hitte, hogy ezt földjéért mint telepesek küldték.
Ekkor Kusid a fejedelemtől azt kérte, hogy földet, füvet és vizet adjon. A fejedelem pedig mosolyogva így szólt:
– Legyen nekik ezért az ajándékért annyi, amennyit akarnak.
Kusid pedig ezzel a hírrel övéihez visszatért. Árpád vezér ezalatt a hét vezérrel Pannóniába bejött, de nem mint vendég, hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa. Ekkor a magyarok egy másik követet küldtek Szvatoplukhoz, és ilyen üzenetet bíztak rá:
– Árpád és vitézei neked azt mondják, hogy azon a földön, amelyet tőled megvettek, tovább semmiképpen se maradj. A földedet lovon, a füvedet féken, a vizedet nyergen megvették, és te szegénységed meg kapzsiságod miatt a földet, a füvet és a vizet nekik átadtad.
Amikor a fejedelemnek ezt az üzenetet átadták, mosolyogva így szólt:
– Azt a lovat bunkós bottal agyonüssék, a féket a mezőre kivessék, az aranyos nyerget a Duna vizébe hajítsák!
Erre a követ így szólt:
– És ebből, uram, a magyaroknak mi kára lesz? Ha a lovat megütteted, az ő kutyáiknak adsz eleséget, ha a féket a fűbe kiveted, az ő embereik, akik a füvet kaszálják, az aranyát megtalálják, ha pedig a nyerget a Dunába hajítod, halászaik az aranyos nyerget a partra kiteszik és hazaviszik. Ha a föld, a fű és a víz az övék, akkor minden az övék!
Amikor a fejedelem ezt meghallotta, gyorsan sereget gyűjtött, mert félt a magyaroktól. Szövetségeseitől is segítséget kért, majd a csapatokat egyesítette, és a magyarok elé vonult. A magyarok eközben a Duna mellé érkeztek, és egy gyönyörű mezőn hajnalhasadtával csatát kezdtek. Az Úr segedelme velük volt: színük elől Szvatopluk fejedelem futásnak eredt.
A magyarok egészen a Dunáig üldözték. Ott Szvatopluk ijedtében a folyóba beleugratott, és a sebes vízbe belefulladt.

Vegyük szemügyre a monda valóságalapját:

A fehér ló mondája egyes korábbi változatok esetében Szvatopluk apjával, Mén Maróttal játszódik le. A magyar vezérek a történet szerint egy ősi keleti jogszokást használnák ki. E szokás alapja az a hiedelem, hogy az országból, településből, házból kihordott föld, por vagy bármilyen tárgy az országot, tájat stb. ellenséges erők hatalmába juttatja. A birtokszerzésnek ez a sajátos módja máshol is jelen volt. Hérodotosz a perzsákról írt művében leírja ezt a jogszokást, és több korabeli arab forrás is élő szokásként említi meg.
Persze a morva fejedelem erről nem tudhatott, és ez megalapozta a két nép ellenségeskedését. A magyarok mintegy casus belliként küldték az ajándékot a morva udvarba. A legendának azonban feltehetőleg nincs sok köze a valósághoz, hiszen Árpád magyarjai akkor érkeztek a Kárpát-medencébe, amikor Szvatopluk már meghalt. A Dunántúl elfoglalása valóban a morvák elleni csatában sikerült, de a történelem során nagyrészt jó kapcsolat állt fenn ezzel a szomszédos néppel.
A csuvas, votják, mordvin nép körében századunkig élt a lopott föld termékenyítő hatásában, illetőleg a meglopott terület termékenység-vesztésében való hit, amelyre rítusok épültek, de amelyből egyúttal népek közti háborúskodások is származtak.

S íme, elérkeztünk a mához. Eddig egyetlen szlovák történész, az 1939-bnen megalakult fasiszta szlovák bábállam elnökének, Josef Tisónak a dicsőítője és néhány dilettáns személy használta a „régi szlovákok” megnevezést. Volt-van, aki a nagymorva birodalom helyett Nagy-Szlovákiát ír s mond.

Monda, legenda, átnevezés, óhaj, hangoskodás. A nemzeti identitás megőrzése, azt hiszem, ily módon kudarcra van ítélve.

Nemcsak Szlovákiában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek