Automata sorszám

A reggeli kezdéskor vagy negyedóra a számítógépek behergelésével, a munkaszékek elfoglalásával telik el.
Bár a 8 vagy 10 ablakból mindig csak a fele üzemel, javul a helyzet, fogyogat a sor.
Állítólag némely banki vagy postai dolgozó járatosabb egyik-másik ügymenetben, ezért automatailag igyekeznek hozzá koncentrálni a hasonló témákban várakozó ügyfeleket. Közülük számosan – ez főként a postákon igaz – többféle hívócédulát is kinyomtat, gondolván, hogy az egyikkel hamarabb kerülhet sorra, mit a másikkal. Jól véli. Ezért aztán néhány polgártárs dolga végeztével a fel nem használt bilétát az automata mellé helyezi, mire az újonnan belépő delikvens azt gyorsan magához ragadja. Ezzel – ha csak már nem haladták túl a számot – nyer egy-két helyet. Amúgy pedig ő is kinyomtat két, más-más sorba jogosító sorszámot, s az ördögi kör kerekedik elölről.
Van tehát vagy négy-ötféle biléta, de amikor már az ott dolgozók szerint is túl hosszúra növekedett a várakozók sora, az automata mindenfelé hívogatja a polgárokat – tehát nyilvánvaló, hogy az alapból „szétosztogatás” idillikus állapotot feltételez, amit az élet fránya törvényei röpke percek alatt átírnak.
Érkezéskor körbenézek, s ahhoz az ablakhoz közel állok-ülök, ahol elvileg majd sorra kerülök. Mindjárt én következem, de hipp-hopp, éppen hogy a terem túlsó végébe szólítanak. Én még csak odakocogok, viszont a hetven-nyolcvanéveseknek ez már nem olyan egyszerű. Sebaj, legalább telik a munkaidő.

Szerintem az, aki ezt a magyar automata rendszert kitaláltatta, leteszteltette, bevezettette, alkalmaztatja, leginkább a titkárnőjével intézteti az ilyesfajta ügyeleteit. Ezért aztán halvány lila elképzelése sincs arról, mekkora baromságért zsebelt be egy csomó dohányt.

S akinek ezért meg kéne őt rónia, az pedig már bizonyára egyenesen a Holdon lakik...