Tudás és érzés

A baleset után a házigazda szülők távollétét kihasználó bulizó gyerekek – két lány és egy fiú – már csak az erkélyről kilenc métert zuhant fiút látták meg a fűben. Lerohantak hozzá, s mivel nem vérzett, talpra állították és felkísérték a lakásba. Hívták a szüleit, akik hazavitték a gyereket, lemosdatták, ágyba dugták. A társaktól csak annyit tudtak meg, hogy fiuk a kelleténél talán többet ivott, majd később, amikor rákérdeztek, valójában mi is történhetett, azt a választ kapták, hogy leesett az ágyról.
A fiú, akik mindvégig nem tudott megszólalni, éjjel nagyon rosszul lett, a szülei mentőt hívtak hozzá. Kórházba vitték, ahol megvizsgálták, de arról az orvosoknak nem volt tudomása, hogy belső vérzései az életét veszélyeztetik. Nem sokkal később a szíve leállt, s már nem lehetett az életbe visszahozni.

E sorok írásakor azon töprengek: vajon a 13-14 év körüli lányok-fiúk tényleg csupán ennyit tudnak a világról? A bajban, félelmükben mindössze a ködösítésre, a mismásolásra telik tőlük?

És mit tudnak, mit éreznek azok, akiknek bár a felelősségérzetre még nem sikerült, de a lélekjelenlétre már meg kellett volna tanítaniuk őket?