Kutyaposta

Hiába no, akármenynyire is unja már a Kutyapostás – s tán az olvasók is –, vannak kötelező feladataink. Ilyen például nyár elején az ismételt felhívás: tessenek vigyázni, indul a toklászszezon. Ami ráadásul az idén a szokásosnál is előbb érkezett; hja, nem volt tél, fű, fa, virág előbb ébredt. És persze ez az alattomos kis lándzsa is korábban jelentkezett, amely oly csúnya, s csak nehezen operálható sebeket képes ejteni négylábú barátainkon. A kisebb méretűekben az orron és a fülön is, a nagyobbakban pedig leginkább a lábon, az ujjak között. De veszélyben van az aprócska növénynyavalyástól szinte minden testrészük, a nyakuk, a mellük, még a hátuk is…
Nem írnám le ezt évről évre, ha csökkenne akár a kiirtott toklászok, akár a toklászsebekkel orvoshoz forduló kutyások száma, de évek óta sem az egyik, sem a másik nem következik el. Holott a parlagfű irtása – hál’ istennek – egyre jobban terjed, ám a közöttük megbúvó toklászok jelenlétére, úgy látszik, még jó ideig számíthatunk. Vagyis, kéretik irtani, s ha erre nincs lehetőségünk, akkor viszont naponta és minden séta után ellenőrizzük kutyánk fent említett testrészeit, nem akadt-e beléjük az apró, de kíméletlen lándzsa-százezrekből egy-két példány. (Már persze ez azoknak szól, akiknek a kutyája nem csak betonon szokott sétálni…) Hogy egyre kevesebbszer mondhassa el a Kutyapostás állatorvos barátja: „na megyek, hogy újabb toklászokat mentsek meg az őket gonoszul körbefogó kutyaszervektől…”