Egy hét hordaléka

A kérdésnek két éle van. Egyrészt arról tehet a legkevésbé valaki, hogy melyik nép tagjának született. Másrészt viszont azok az elemek, amelyekre a büszkeség alapozódhat, valamennyiünk, tehát a válaszadók cselekedetei is. Aki tehát nem büszke arra, hogy magyar, azt szégyelli, aminek ő is résztvevője. Szinte hallom a tiltakozást, hogy hiszen a jelentős sportteljesítményekhez, felfedezésekhez különleges képesség is szükséges, ez pedig csak keveseknek adatik meg. Ez igaz, ám talán a baj is innen adódik. Tudniillik, hogy mások teljesítményétől tesszük függővé azt, amitől mi felemelhetjük a fejünket. Aki így tesz, az ingoványos talajra épít. Tegyünk meg mindent, ami rajtunk múlik, mások teljesítményét pedig figyeljük nyugalommal. Hogy olyan kevés múlik rajtunk? Egyenként lehet, de teljesítményünk összességéből már nagy dolgok születhetnek.

Nem várhatunk a politikusokra sem, ha olyasmit keresünk, amire büszkék lehetünk, legalábbis például a Szabad Demokraták Szövetségére bizonyosan nem. A pártban egy éven belül másodszor választottak elnököt. Mindkétszer rendkívül szoros volt az eredmény, s úgy tűnik, a frontvonalak megmerevedtek. Kóka János korábbi elnök nem kívánja átadni a parlamenti frakcióvezetői tisztet Fodor Gábor frissen megválasztott pártvezetőnek. Tudja persze, hogy miért teszi. A képviselőcsoportban neki van többsége. Igen ám, csakhogy a pártvezetésben meg Fodor Gábornak. Patthelyzet alakult ki, amely által ugyanolyan nevetségessé válhatnak, mint amilyenné a kilencvenes évek első felében a kisgazdák. Csak akkor Torgyán József hadakozott a politikustársaival, s emlegetett időnként patakvért…

A legtöbb vér szerencsére tőlünk igen távol folyt az elmúlt időszakban, s nem fegyverek, hanem trópusi ciklon miatt. Mianmarban 85 ezren biztosan meghaltak a május eleji természeti katasztrófában, s 53 ezer eltűntet még keresnek. Azaz dehogy keresnek! Éppen ez a legelszomorítóbb az egész történetben. Az ország élén álló katonai junta úgy viselkedik, mintha ellensége volna saját népének. Kezdetben még csak be sem akarták engedni a segítséget, amerikai hadihajóknak kellett felvonulniuk ahhoz, hogy jobb belátásra térjenek. Az egyik magyar segélyező csoport a napokban tért haza, s tagjai állítják, ha nem változik az ország vezetőinek hozzáállása, a járványok és az éhínség elkerülhetetlen lesz. Ennek pedig akár több millió áldozata is lehet. Mintha kétféle diktatúra létezne. Az egyik mindenáron boldogítani akarja a népét, még ha az beledöglik is. A másik már ilyen apróságokra sem ad. Ezek közé tartozhat a mianmari is.

Kedves Olvasó, együttgondolkodást javaslok az általam hétről hétre felvetett témákban. Véleményük megírásához már papírra és tollra sincs szükségük, csupán a számítógép elé kell ülniük. Most persze sokan gondolják, hogy, na, itt kezdődik a baj. Mert nem értenek hozzá, kezelésének elsajátításához pedig már idősek. Ne legyenek azonban kishitűek, a számítógép használata csak első pillantásra tűnhet ijesztőnek, valójában nagyon is egyszerű. Megszelídítésében segíthetnek az unokák, de hasznos tanácsokat találnak lapunk 36. oldalán is. Ha pedig még nincs számítógépük, esetleg azon is segíthetnek fiatalabb rokonaik, amikor a saját gépüket korszerűbbre cserélik: levelezésre a régiek is kiválóan alkalmasak lehetnek. S ne feledjék: egyre több faluban található nyilvános elektronikus levélküldési lehetőség az eMagyarország ponton. Ne hagyják, hogy ezeket a fiatalok sajátítsák ki maguknak… Akkor tehát: várom véleményüket! Egy idős korban megírt elektronikus levél igazán az, amire büszke lehet a szerzője…