Mi nem leszek, ha nagy leszek – III.
Most, hogy a szerkesztőségi titkárnőnk kitöltötte a szükséges íveket, hogy én mikor megyek szabadságra – miközben persze nem megyek, de akkor is kiírja, mondja, mert nem vihető át szabadság a következő évre –, rájöttem, hogy képviselő és miniszter sem leszek. Mert ha az lennék, biztosan nem vinném át a szabit sehová, hanem kifizettetném napi 50 ezer forintjával. S mert már öregecske is vagyok, hát járna nekem úgy 30, de akár 50 nap is, vagyis kapnék ezért 1,5–2,5 milliócskát, jogerősen…
Meg még azt is megcsinálnám, hogy nem hagynám veszni a mentelmi jogomat, ugráljon csak a kormánybiztos a nulla toleranciájával meg az objektív felelősségével; nehogy má’ engem is megállítson egy rendőr, mert olyan szubjektív leszek, hogy megnézheti magát. Ja, és nyugodtan cigiznék a munkahelyemen a „Tilos a dohányzás” tábla alatt, s ha valamelyik pimasz újságnyik ezt lefotózná vagy megírná, hát úgy kitiltanám a Parlamentből, hogy még a Kossuth térre sem találna vissza. És amikor jönne az adóbevallásom, hát beleírnék egy-két Móricka-viccet, talán rajzolnék is rá egy nagy fityiszt, mert amúgy meg mi a fenét vallanék be, ha egyszer számla nélkül kapnám az éppen aznap kitalált költségtérítésemet? És az is jó lenne, ha magam állapítanám meg a fizetésemet; miért, hát tán nem én tudom a legjobban, hogy mennyire van szükségem? A legjobb az egészben, hogy ha akarnék, délutánonként még kordont is bontogatnék.
Csak az a baj, hogy nyáron vagy két hónapig semmi dolgom se lenne, üres a Parlament, a kutya sem volna kíváncsi az újabb és újabb ötleteimre, ezért aztán nem leszek képviselő meg miniszter.
Csak tudnám, mi leszek, ha nagy leszek?
