Nyomják Hunniát

Alig kezdődött el a pekingi olimpia, máris a magyarok panaszaitól hangos a hazai média. (Mert hogy e panaszokkal a külföld abszolúte nem foglalkozik, az természetes.)
A legenyhébb eset Boczkó Gábor vívóé, akit lényegében a balszerencséje ütött el a bronzéremtől. Nála fifikásabb Cseh Lacié, hiszen őt egy földön kívüli (megfoghatatlanul feltuningolt?) amerikai úszta le a dobogó legfelső fokáról.
Ungvári Miklós dzsúdós esete a legdühítőbb. Már az ominózus elcsalt meccséig sem fogadták kegyeikbe a bírók, de orosz ellenfelével vívott meccsén már csak három másodpercet kellett volna abszolválnia, amikor belenyúlt ellenfele ruhájának ujjába, ami szabálytalan, ezért megintették, s így a mérkőzés is elment.
No, dühös is lett minden magyar. Az igaz, hogy Ungvári szabálytalan volt, de hogy három szekundummal a vége előtt, nyerő pozícióban megintsék egy ilyen hülyeség miatt, hát ez hallatlan! A cselgáncsozók szövetségi elnöke meg egyenesen azt nyilatkozta, hogy aranyérmet loptak el tőlünk! (Zajlott pedig ez a mérkőzés a nyolc közé jutásért, hol volt még akkor a finálé…?)

Itthon nyomják Krahácsot, ott Ázsiában pedig Hunniát.

Amúgy pedig térjünk vissza Boczkó Gábor vívó esetéhez. Őt a külső körülmények is nyomták. Borzalmas a klíma, a front, a hőség, a zivatar. A vívópáston a lámpa alatt elviselhetetlen forróság uralkodott, miközben a teremben 17 fok volt. S a bronzcsörte előtti népitánc-bemutató és az azt követő porszívózás teljesen kizökkentette a ritmusából.

Mindezekből nyilvánvaló, hogy a bíráskodás amúgy tökéletes, csak a magyarokat sújthatja, és a meleg is csupán egyedül minket zavar meg súlyosan.

Más országbeliek kevesebbet, alig, vagy egyáltalán nem keseregnek.
Ki érti ezt…?