Költői tanács

Zajzoni Rab István (Zajzon, 1832. február 2.–Brassó, 1862. május 14.) a Barcaság első magyar költője a Brassó-vidéki Hétfalu egyik félreeső falvában, Zajzonban született. Brassóban, Pesten és Bécsben tanult. Merész hangú verseiért 1860-ban Táncsics Mihállyal együtt letartóztatták és bebörtönözték.

Költői tanács

Magyar, csak nyugatra ne pillants,
Csak nyugattól ne várd jövőd;
A föld egy alma s férges része
Nyugat. Oh hagyd e temetőt!

Nincs becsület ott többé, nincsen
Hő szeretet, nincs tiszta vér,
A szerelem legolcsóbb áru,
Sok pénz istennél többet ér.

Mely tudományt nyugat teremtett,
Erkölcstelenség magva csak;
Krisztus hitéből szív- és lélek-
Ölő eszközt faragtanak.

Oh tekints kelet pálmáira,
Oh nézd a Kaukáz bérceit,
Nem görbült ott talpnyalásban
A test s mily erős bérc a hit!

Ott sürögnek a harci ménen
Barnult vitézek szabadon,
És mindenik hű testvér hozzánk,
A nyelv, a jellem oly rokon!

S te, kinek szent kötelessége,
Kapcsot teremtni arra át,
Nyugattól vársz jobb jövőt, magyar,
S elámítod szegény hazád.

Melyen a perzsák, a hellének
És Róma hada megtörött,
Keltsd hamvából a szövetséget,
Mit önakarat eltörölt.

Hadd húzódjék vasfal az ezüst
Kárpáttól az arany hegyig,
Hadd legyen már a szittyák faja
Dönthetlen örök ideig.

Csak hogyha ezt a célt elérted,
Lesz itt boldog jövőd, magyar;
És lelkes nemzet mit nem ér el,
Ha egyet és együtt akar?

Mint Krisztus tanítványi, a szent
Célért föláldozzák magok,
És az igét, mit hirdetnek,
Most követik száz milljomok:

Úgy áldozzák hű magyar ifjak
E szent célnak az életet,
S az új ige meghódítandja
Mind-mind a testvér népeket.

Aztán ronthat ránk egész világ,
Aztán törhet ránk vad mogol;
A vasfalakat meg nem dönti
Sem tüzes mennykő, sem pokol!