
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Ludwig van Beethoven, a bécsi klasszicizmus nagy alakja 1770-ben született Bonnban.
Apja közepes tehetségű udvari muzsikus, aki durva módszereivel Mozarthoz hasonló csodagyereket akart faragni belőle, de ez nem sikerült. Beethoven művészi tehetsége csak későn, 20 éves kora után bontakozott ki.
Már 25 éves, amikor megismerheti a bécsi zenekedvelő közönség: B-dúr zongorahangversenyét adja elő hatalmas sikerrel. A hallgatóság lelkesedik a virtuóz zongorajátékosért, aki komponistaként nehezebben szerzi meg az elismerést.
Ennek ellenére ő az első zeneszerző, aki elődeitől eltérően nem kötelezi el magát az egyháznál, nemesi udvaroknál, hanem szabad művészként nyilvános fellépésekből, műveinek eladásából és a zenepártoló mecénások juttatásaiból tartja el magát.
Ezekben a termékeny ifjú években észleli magán a süketség első jeleit. A felismerés, hogy halláskárosodása visszafordíthatatlan folyamat, mély kétségbeesésbe kergeti, még az öngyilkosság gondolatával is foglalkozik. E válságos időkben született művein érződik a komor lelki válság, a boldogtalanság. Ehhez hozzáadódnak még reménytelen szerelmei, betegsége, magányossága. Zárkózottá válik, a külvilággal szinte csak társalgó füzetei segítségével tud érintkezni. Még nincs 40 éves, mikor teljesen megsüketül. Hihetetlenül finom belső hallása segíti át a szörnyű válságon. Még így, a világtól elzárt csendjében is csodálatos, hallhatatlan műveket alkot. Keserű és szomorú élete felett e mesterművek létrejötte az igazi diadal.
Szimfóniái, 32 szonátája, hegedűkoncertje és zongoraversenyei, továbbá egyetlen operája, a Fidelio a zeneirodalom legnagyobb művészei közé emelik.
Beethoven zeneszerzői pályafutása:
Korai alkotói szakasz
Mozart és Haydn hatása érződik. Ekkor születik két csodálatos zongoraszonátája, a Patetikus és a Holdfény.
Középső alkotói szakasz:
Süketségének felismerésére tehető időszak. Hősiességgel és küzdelemmel teli művek születnek, hat szinfónia ( III-VIII ), zongoraszonáták, köztük az Appassionata, valamint az egyetlen opera, a Fidelio.
Késői alkotói szakasz:
A teljes csönd évei. Az intellektuális mélységű zeneművek születése. A IX. szimfónia híres utolsó tétele, a bizakodó himnusz, az Örömóda, valamint a Missa Solemnis, amely monumentális vallomás és áldozat a béke oltárán.
Beethoven kapcsolata Magyarországgal:
A martonvásári Brunszvik-kastélyban Beethoven többször is megfordult. A kastély és a 68 hektáros park csodálatatán túl, a család nőtagjaihoz fonódó barátsága is ide vonzotta.
A Beethoven Emlékmúzeumban őrzik azokat a leveleket is, amelyek dokumentálják a család és a művész közötti szoros kapcsolatot.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu