Zöld golyó az ellenségnek

Begyűrűzött az amerikai hadseregbe is a környezetbarát technológia. Már a nyáron bevetik az új szuperlőszert, amely azon túl, hogy pontosabban lehet célba juttatni, kevesebb mérgező és a környezetet károsító anyag felhasználásával készül. A tervek szerint Afganisztánban próbálják ki először élesben.

MiscValló László2010. 07. 02. péntek2010. 07. 02.
Zöld golyó az ellenségnek

Teljesen új alapokra helyezi lőszergyártását az amerikai hadsereg, mivel a ma széles körben használt lőszerek elavultak: ezeket még a vietnami háború idején rendszeresítették.

A hosszú évek kutatómunkájával megszületett új lövedékről úgy hírlik, hogy ez az amerikai hadtörténelem legalaposabban tesztelt lőszere. Eddig egymilliót pufogtattak el belőle, hogy megismerjék a tulajdonságait és tökélyre fejlesszék. A szuperlőszer pontosabban juttatható célba, jobban tartja a röppályáját és gyorsabban repül, mint az elődök. Ráadásul még „zöld” is: a gyártásához az eddigieknél jóval kevesebb mennyiségben használnak fel ólmot és más, a környezettre veszélyes anyagot.

Az Afganisztánban szolgáló amerikai katonák hamarosan megkapják az első szállítmányokat, így élesben is tesztelhetik majd az új hadianyagot.

Ezek is érdekelhetnek