Elfogynak a zenészeink?

Panna nyolcéves, kicsi kora óta néptáncot tanul, és nagyon szerette volna a kézműves szakkört is kipróbálni. Kiderült, hogy a második szakkörre már nem jár annyi támogatás, így háromszor annyi szülői hozzájárulást kell fizetni – a művészeti iskola viszont adott némi engedményt. A kislány ezenkívül szertornázik, amiért szintén külön fizetnek a pedagógus szülők. Idén szeptemberben Panninak döntenie kellett, hogy melyik az az egy dolog, amit folytatni szeretne, így a néptáncot választotta – a szertornán végül a tanár néni marasztalta. A kislánynak három kisebb testvére van – cserfes, okos, érdeklődő gyerekek –, akik még nem járnak iskolába, de nyilván ők is szeretnék majd ilyesmiben kipróbálni magukat. A szülők a zeneoviba most „kettőt fizet, hármat kap” elven járatják őket.

Számszerűsítve: Panna szülei a támogatott képzésért jelenleg havi 2500 forint körüli összeget fizetnek, a második szakkör már havi 6000 forint körüli összegbe kerülne.
– Ez azért szomorú, mert a gyerekeknek az alapvető művészeti és sportigényei nincsenek kielégítve az iskolában – mondja Kelecsényi Rita, Panna anyukája. – Ami régen szakkör volt és túlórában tartották a tanárok, az most ki van szervezve, és fizetni kell érte. Még hagyján, hogy a mi gyerekeink nem tudják annyi mindenben kipróbálni magukat, mint szeretnék. De sok gyerek van, akinek a szülei egyetlen ilyen foglalkozást sem engedhetnek meg maguknak. Ott megy az egész az orruk előtt, az osztálytársaik fellépnek csillogó ruhákban minden ünnepségen, és ki vannak belőle rekesztve.

Az idei költségvetésben több jogcímen újból komoly pénzeket szeretett volna a kormányzat elvonni az alapfokú művészeti oktatástól. Az alapnormatíva 30%-os csökkentését – jelenleg úgy tűnik – a szakmai szervezetek lobbizása révén sikerült 7,5%-ra csökkenteni, de ez a tervezett elvonásoknak csak egy része: a minősített intézmények részére kiírt pályázati összeget is a felére vették vissza. Korábban sok olyan gazdasági vállalkozás jelent meg a piacon, amely elsődleges céljának a normatíva lenyúlását tekintette. A tanári gárdát fenntartó, komoly munkát végző iskolák sérelmezték, hogy a normatívacsökkentések a tisztességesen dolgozó intézményeket büntették. Két éve szakmai szervezeteik megállapodtak az oktatási tárcával, hogy az iskolák saját pénzből létrehoznak egy minősítési rendszert, amely kiszűri a potyautas vállalkozásokat. A korábban fejkvóta alapján járó támogatás egy részét átcímkézték, hogy az pályázati összegként a minősített iskolákat illesse meg, ezzel elvonva a támogatást azoktól, amelyek nem vetették alá magukat a minősítésnek. Kapásból eltűnt a piacról a művészeti iskolák kétharmada.

Az eredeti koncepció azzal számolt, hogy a szülői hozzájárulást háromszorosára emelik az intézmények.
– Nem a takarékossággal van bajunk – mondta nekünk Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke. – De arra azért törekedni kellene, hogy a rendszer ne omoljon össze.

Vastag Istvánt, a Mórahalmi Művészeti Iskola igazgatóját arról kérdeztük, ez milyen hatással lenne a tanulók létszámára.
– Erre igazából gondolni sem merünk – válaszolta az igazgató. – A gyerekek fele szinte biztosan kiszállna. De nem hiszünk abban, hogy ez bekövetkezne: öt éve mindig születnek drasztikus megvonásokról szóló döntések, de az érdekvédelmünk elég erős, és eddig még sikerült elfogadható kompromisszumra jutniuk. Csak azt nem értem, miért mindig ezen akarunk spórolni: két éve kiesett a rendszerből az intézmények, és ezzel a gyerekek egyharmada. Megtakarításnak ez nem elég?