U20-as fiúk: hajszálra voltak a döntőtől

Mondjuk úgy: az első félidőt átaludta együttesünk. Szó se róla, Adiyiah kitűnő altatóorvosnak bizonyult, mert a 10. percben egy rossz hazaadást követően lábbal, majd a 31.-ben a hátvédjét megelőzve fejjel szerzett találatot, s így kétgólos vezetéshez juttatta az afrikai együttest. A mieink ólomlábakon mozogtak, a ghánaiak többet és gyorsabban futottak, labdabiztosan gurigáztak – súlyos aggodalommal vártuk a második félidőt.

S elkezdődött a varázslat. Tizenegy elszánt magyar gőzmozdony dübörgött a pályán. A 48. percben Gosztonyi éppen, hogy csak mellé lőtt, az 53.-ban Balajti a kapufát találta telibe. Aztán a 74. minutumban a két perccel korábban beállt Futács gyönyörű találattal hozta vissza a reményt, legalább a hoszabbításra. Tovább zakatolt a csapat, Csakhogy a 80. percben jött egy gonosz forgalmista: Quansah bődületes gólt rúgott a pipába. De a magyarok nem adták fel, s a 84. percben Balajti szép cselek után ismét karnyújtásnyira hozta el az újabb két kis félidőt. De a ghánaiak már nem hagyták kiénekelni a szájukból a sajtot, s kihúzták a hátralévő perceket.

Nem sok híja volt. Ez az U20-as csapat már sokadszor támadt fel a tornán. Talán, ha nem a tetszhalálra játszanak, hanem az öröklétre, még a világbajnoki címre is jók lehettek volna. Ghána ellen  Komannal hiányzott a fifika, Németh-tel pedig a sorsdöntő gól. De a bronzéremre odaérhetnek mindannyian.

Hajrá, fiúk! Még egyszer adjatok bele apait-anyait! Lépjetek fel a dobogó harmadik fokára! Szeretünk titeket, mert szerethetőek vagytok!