Tölgyessy Péter: sokan hiszik, a rossz magyarnak körmös jár

- Magyarországon hagyományosan értékformáló elem a föld és az azt megművelő gazda kérdése. Nálunk csak elégedetlenséget hallani, és gazdáink az EU-val szemben állandó fellépést követelnek. Ha az unióval összefüggésben nézzük a kérdést, milyen a magyar gazdák helyzete, mi az oka az állandó elégedetlenségnek?
- Az EU pénzének a fele az agrárszférára megy el. Régebben termékközpontúan, ma inkább földalapon adják a támogatást. Egy francia tanulmányban olvastam, ha egy gazda minél jobban belekapcsolódik a piacgazdaságba, és minél inkább vesz föl hitelt, annál több az esélye arra, hogy tönkremenjen végül. Egyszerűen a mezőgazdaságban sokkal kisebb a nyereség-tartalom, mint a kereskedelemben vagy az iparban. A tanulmány szerint elvileg két dolgot lehetne tenni. Nagyban leépíteni a francia mezőgazdaságot, ez képtelenség, vagy pedig sokkal drágábban árulni az élelmiszereket, ami hasonlóképpen aligha lehetséges. Valójában erre a dilemmára válasz az állami támogatás, döntően az uniós támogatás. Ennek felhasználását, kiharcolását a francia gazdák igen jól megtanulták. Franciaországban valaki valamiért mindig tiltakozik. Magyar szemmel ez érthetetlen, de a franciáknak természetes. Van egy pár hiba, amit már a rendszerváltás elején elkövettünk, és ezért mélyen felelős a magyar közgazdasági gondolkodás főiránya. A reformközgazdaságnak jelentős része volt a Kádár-korszak élhetőbbé tételében. Ám a rendszerváltás után nem kevés tétele pusztító hatással járt. Pusztuljon minél gyorsabban a régi - mondták hívei. A piac teremtő rombolása úgyis megalkotja majd az újat, és néhány nehéz év után mindenki boldogan él majd. Aztán a régi valóban elpusztult, csak éppen nem született meg elegendő számban az új. Üzemi szinten nagyot ugrott gazdaságunk hatékonysága, ám másfélmillió, jelentős hányadban falusi munkahely tartós elveszésével társadalmi szinten sokat romlott helyzetünk. Családok sokasága került ki véglegesen a legális adózó munka világából. Ennek minden társadalomromboló hatásával.

- Akkor mégis mi lehetett volna, lehet majd a helyes út?
- A magyar mezőgazdaság és az unió viszonyában különösen a szocialista kormányok alatt kezdetben főleg a megfontolás nélküli teljesítés, a megfelelni akaró magatartás volt a jellemző. A magyar érdekek következetes, folyton más országokkal együttműködést, koalíciót kereső, okosan hajlékony érvényesítésével, de ha elkerülhetetlen, akkor hevesen tiltakozni is tudó magatartással talán előbbre lennénk. Hogy friss példát hozzak, az unió a minap környezetvédelmi okokra hivatkozva betiltotta a hagyományos százas villanyégők gyártását. Akik ezt előállítják, azoknak vagy hatvan százaléka véletlenül magyar. Ez egy régi hazai iparág, bezárása több ezer munkahelyet érinthet. Ha ez máshol az Unióban történt volna meg, ott jókora tiltakozást váltott volna ki. Ezzel persze aligha tudtuk volna leállítani az izzólámpák betiltását, ám valami kompenzációt, meglehet, elértünk volna.

- A szlovák nyelvtörvény esetében képviseltük az érdekeinket, de sokra nem mentünk vele.
- Az EU ma is inkább gazdasági közösség, a régi tagállamokban sokszor nem is igazán értik, mi történik térségünkben. Úgy gondolkoznak, ha a németek és a franciák az egymás ellen vívott háborúk halottainak milliói után végre együtt tudnak működni, akkor mi és a szlovákok mit akarunk. Az Unióban sokszor nem azt kutatják, hogy a kívülről igencsak kelet-európainak látszó vitáinkban kinek van igaza, hanem inkább azt mondják, miért engedtük be köreinkbe ezeket a reménytelenül balkáni államokat. Ehhez hozzájárul, hogy hazánk ellenszenves országnak számított a huszadik század jelentős részében. Két világháborúban álltunk a vesztesek oldalán, nem volt igazán jó hírünk. Részben ok nélkül, de akadt, amikor tettünk is jócskán rossz hírünkért. Annyi baj után, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, 1956 hősiessége emelt minket újra a tiszteletreméltó országok közé. Későbbi reformjaink fenntartották alapvetően jó helyzetünket a rendszerváltásig. A demokrácia helyreállításában újra az élen jártunk. Egy ideje viszont újra zavaros, kötekedő országgá kezdünk válni a külföld szemében. Bizony olyan nemzetnek látszunk kívülről, amely nem másnak, hanem döntően a maga hibáinak köszönheti újabban sokasodó bajait. Ezzel a háttérrel aligha tudunk igazán erős támogatást adni a határon túli magyaroknak. Jó hírünk helyreállításához, a hatékonyabb magyar érdekérvényesítéshez előbb rendet kellene teremtenünk a magunk háza táján.

- Ön állítja, hogy bajaink egyik hangsúlyos oka, hogy bajban vagyunk a nemzeti érzéseinkkel, hovatartozásunkkal. A magyarság megélése azonban, különösen ma, nem olyan egyszerű dolog. Ha azt mondom, hogy magyar vagyok, akkor valami, „de” mindig tapad hozzá. Például hogy de nem a vészkorszak magyarja, és nem az egyenruhában menetelő mai magyar, és az sem, aki bőgatyában, sámán dobbal a kezében káromolja az internetet és a modern kultúrát stb. Ön szerint, hogyan is kellene ezt a magyarságot valóban közösség formáló erőként megélni?
- Nyilvánvaló, hogy hazánk a kivételesen nehéz történelmű országok közé tartozik. Az első világháborús összeomlás, Trianon után rettenetes évek sora következett ránk. Nem igaz hány rendszerváltást éltünk meg sorjában. Bajainkra jócskán van mentségünk. Politikusaink mindig elmondták, programjuk minden jó magyar érdeke, aztán idővel kiderült, az egész egy nagy hazugság. A megélt jóról utóbb sokszor bebizonyosodott, hogy a pokolhoz vezető út volt. Ami végképp megzavarta a közvéleményt. Mára teljességgel orientációját vesztette az ország. Csaknem minden egész eltörött. Távolról sem világos, mi a jó és mi a rossz. Sokak számára nem egyértelmű, mi a mérce. Nem tudni, mi jár egy zöldségesnek, egy tanárnak, egy orvosnak, egy kőművesnek, egy gazdálkodónak. Minden össze van zavarodva, vagy pedig egészen más mércék léteznek, mint más országokban.

- Kinek a joga és kötelessége, kinek van erre felhatalmazása, hogy ezeket a mércéket, a jót és a rosszat helyére tegye?
- A jobboldalon nagyon sokan azt hiszik, egyszerűen át kell nevelni az embereket. Aki rossz magyarnak számít, azoknak körmöst kell osztani. A magyar ember, számos kutatás szerint, rendkívül individualista, még az angolszász világnál is inkább. Az elszabadult önzés túlzásai azonban életveszélyesek reánk. Ám szabadságszeretetünk, függetlenségi hagyományunk legjobb örökségünk egyike. A magyar társadalom értékvilágán bajosan lehet erőszakosan változtatni. A Fidesz kormányzásának egyébként is egyik legnagyobb tévedése volt annak idején, hogy sokszor erővel akart téríteni, általánosan követendő életmódmintákat adni. Világképét hívei szabályos új honfoglalásnak érezték, viszont a nagyon más kultúrájú baloldaliak módfelett ellenszenvesnek vélték.

- Akkor nincs megoldás, maradunk az erős, közösségtudat és közösségvállalás nélküli egyének országa?
- Változtatni csak az elitek példaadásával és a magyarok évtizedes pozitív tapasztalásával lehet. A közösségi létezés megnyerő élményeinek sokaságával lehet. Például úgy, hogy akik vezetik az országot, azokról nem derül ki utóbb, hogy csalók, hazudozók. A miniszterelnök hivatalgyakorlása alatt nem gyűjt vagyont. A választók nyilvánvaló akaratának politikai következményei vannak. A változáshoz bizony idő kell. Nekünk százesztendős negatív tapasztalatunk van, és az elmúlt húsz esztendő is inkább csak növelte a bajainkat. Ideje volna már okos kitartó munkával végre belekezdeni gondjaink orvoslásába.

Azokra a kérdésekre, hogy mi várható a Orbán Viktortól és a Fidesztől, illetve miért nem akarunk becsületes ország lenni, a pénteken megjelenő Szabad Föld 48. számában olvashatnak beszélgetést Tölgyessy Péterrel Itt élethalál harc folyik címmel.