Európa újra csendes, elültek osztozkodásai

Az igazi „hajtómű” a németek és a franciák között létesült. A franciáké lesz a belső piac, megspékelve pénzügyi szolgáltatásokkal. Az energiát a német Günther Oettinger kapta.

A spanyoloké lett a versenyügyi tárca. A britek ugyan fontoskodhatnak majd a külpolitikában, de rá kell jönniük arra, hogy Európa pénzügyi fővárosában, a londoni Cityben az etatista franciák diktálnak – ó, borzalom.

Az Európai Unió 27 tagállama közül mindenki megkapta a magáét – vagyis a saját biztosát. Úgy hírlik, hogy a testület létszáma egy kicsit nagy, de majd idővel csökkenni fog. Az a jóslat azonban bejött, hogy a biztosi posztok elosztása a francia–német tengely körül történt. A vén Európában semmi sem eshet meg Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök nélkül. Az európaiak nagy ravaszon kiszúrták a britek szemét azzal, hogy egy baloldali érzelmű brit bárónőnek adták a külügyminiszteri posztot. Catherine Ashton, a brit felsőház volt tagja és vezetője ezentúl el lesz foglalva azzal a képtelen feladattal, hogy egyeztesse a 27-ek külpolitikáját.

A Párizs–Berlin tengely hatékonyságát részben az mutatja, hogy Herman Van Rompuy belga miniszterelnököt választották meg az EU elnökévé – és kigolyózzák Tony Blair volt brit miniszterelnököt erről a posztról, aki képzeletben pedig már be is rendezte brüsszeli lakását.

Párizs és Berlin kétségtelenül arra törekszik, hogy olyan viszonyt alakítson ki, mint egykor volt Adenauer és de Gaulle, illetve Helmut Kohl és Francois Mitterrand között. Ebben az időszakban Németország és Franciaország kormányozta Európát – és most sem lesz ez másként.

Pierre Lellouche, francia Európa-ügyi miniszter, aki időnként szabadon engedi a nyelvét, el is mondta a Le Monde című lapnak, hogy Európa háború utáni történelmének harmadik szakaszában a német–francia kapcsolatok lesznek az európai politikai és gazdasági történések középpontjában.

Az Európai Unió túl nagyra duzzadt, 27 államot nehéz egy irányba terelgetni – kell tehát két nagyhatalom, amely önként vállalja magára a pásztor vagy a kondás szerepét. A december elsején életbe lépett lisszaboni szerződés éppen arról szól, hogy hatékonyabbá kell tenni az Európai Unió működését. Ezentúl nincs olyan helyzet, hogy egyetlen tagország megvétózhatja a többiek – a többség – döntéseit. A határozatokat kettős többséggel kell meghozni: a tagállamok száma, illetve a lakók száma alapján. A kicsik ugyan beleszólhatnak az ügyekbe, de ha a németek és a franciák kijelölik az irányt, bírva az olaszok, britek, spanyolok támogatását, aki vajon ki lesz ellenük?