Boldog csirkékről keserűen

Ez a miskolci Csorba-tóhoz közeli, fenyőkkel körbevett, világos, szellős, ezer négyzetméteres istálló közepes méretű abból a háromból, melyekben a tiszaújvárosi Varga Károlyné csirkét nevel. A szakáldi kisebb, a szentistváni nagyobb, ám a tartási követelmények egyformák. A férjével majd húsz éve „csirkéző”, kereskedelmi végzettségű vállalkozó tájékozott – folyton az internetet bújja. Pontosan tudja, hogy az unió 2010. december 12-ig állatjólétet és teljes baktériummentességet követel a tartóktól. Utóbbi miatt, mint megírtuk, már kitört a „szalmonellafrász”. Ebben az istállóban a tízezernél több csirkének boldogan kell élnie, míg vágóhídra nem kerülnek.

– A csirke akkor boldog, ha száraz, tiszta alomban, jó levegőn, télen fűtve, nyáron hűtve, jó koszton, tiszta vízen él, és van helye jönni-menni. Nálunk ezt megkapják! – állítja Vargáné. – Ezért akadtam ki, mikor az újságok szerint a magyar csirkét koszos, büdös, sötét helyen tartják, az állományok 70 százaléka szalmonellával fertőzött, s mi, állatkínzók megérdemeljük, hogy eltűnjünk a magyar piacról! Nézzenek már meg legalább egy telepet! Én két éve benne vagyok a szalmonellaprogramban, s évente 300-350 ezer csirkét nevelünk. Zárt technológiában, olyan steril körülmények között, mint egy újszülöttosztályon.

Míg a fehér tollasokat nézem, megtudom, mitől korszerű egy technológia. Kezdve a naposcsibe beszerzésétől, amit ők a debreceni Bárány Lászlótól, a Baromfi Terméktanács elnökének törzstenyészetéből vesznek, mert garantáltan baktériummentes. Minőségi takarmányt Szentisvánból hoznak, s hogy a csirke tiszta maradjon, mindenre oda kell figyelni. Új szállítmány előtt majd egy hétig gépekkel nagytakarítást csinálnak, az erős fertőtlenítők miatt vegyvédelmi ruhákban. Utána az istállót elárasztják habbal, ami felszív, felold minden szennyező anyagot, ezt is mintavétellel ellenőrzik. Majd klóros mésszel meszelnek, széthintik a friss szalmát, leeresztik a plafonig húzott, szintén átmosott, fertőtlenített etetőket-itatókat, és jön a ködgenerátor, ami a friss szalmától az utolsó zugig szétpermetezi a fertőtlenítőszert. Ezután lehet csak telepíteni! Egy ilyen akció után nagyobb a tisztaság, mint egy átlagos magyar lakásban. Ez a szalmonellamentesítés alfája és ómegája.

– Akkor a falun élők mérgezik magukat a kint kapirgáló szárnyasokkal?
– Dehogyis! Az 1500-2000 fajta szalmo¬nel¬lából csak 2 okozhat élelmiszer-biztonsági kockázatot, főleg tömegkonyhák rosszul kezelt-tárolt ételeivel. Ez a kettő is elpusztul sütéskor-főzéskor. De nekünk az előírásokat be kell tartanunk! A takarmányt, a naposcsibét kötelező bevizsgáltatni. A csibe alatti papírból küldünk mintákat, egyet magunknak, egyet a tenyésztőnek a Debreceni Állategészségügyi Intézet laboratóriumába, ahol kimutatják a baktériumot.

– Ha csak kétfajta baktérium problémás, mi értelme a „hibernált” csirkének?
– Semmi! Újabb tekerés a magyar termelőkön, iszonyú pénzért! Múltkor láttam egy filmet egy francia pulykafarmról, s majd kiestem a székből! A telep egy összetákolt kalyiba volt, körötte bogarásztak a pulykák. Ennyit a zárt technológiáról! Mi a hasznot mindig visszaforgattuk a vállalkozásba, de elveszíthetjük, ha ezt az „agyrémet” nem vesszük komolyan! Pályázattal, támogatással talán kigazdálkodjuk. De míg küszködünk, ömlik be hozzánk az olcsó távol-keleti, brazíliai csirke. Azokat bezzeg nem vizsgálják! A vevő a magyar baromfit drágállja. Nem érdekli, hogy 100 forint haszonból 5 marad a tartónál, 20 a vágóhidaknál, amiket sorra zárnak be, pedig mi tőlük függünk, és 70 forint jut a kereskedőknek, a multinacionális áruházláncoknak, akik a hasznot kiviszik az országból.