A krízisből is lehet építkezni

Veszély és esély
Bármi legyen is a helyzet, ön pontosan azt a válságot éli át, amire most szüksége van. A szerző szerint a krízisek jelentik életünk legnagyobb ajándékát. A kínai nyelvben a válság kifejezésére egy-két írásjelből álló kombinációt használnak. Az első jelentése: „veszély”, a másodiké: „esély”.

Igen, válságaink veszélyeket hordoznak. Fenyegetik a mindennapi rutint és a biztonságérzetet. Mozgásra kényszerítenek, hogy végre kióvkodjunk a fejünk és az eszünk pusztán elméleti tapasztalatokkal körülvett, biztonságot jelentő, ám passzív, rugalmatlan teréből. És épp az a nagy esély, amelyet ez a fenyegető veszély felkínál nekünk.

Amikor krízist élünk át, a fejünkben felgyülemlett tudás és ismerethalmaz egyszerre áthelyeződik a testünkbe és a szívünkbe. Ez pedig arra késztet bennünket, hogy kiálljunk az igazságaink mellett, kockázatot vállaljunk, kijelöljük saját határainkat, vagy épp felülemelkedjünk rajtuk, és így alapjaiban megváltoztassuk életünket. A válság olyan dolgokba kényszerít bennünket, amelyekre mindig is vágytunk, de sohasem volt hozzá elég bátorságunk. Amikor elfogadjuk a válságot, és már nem akarunk erőnek erejével harcolni ellene, hihetetlen pontossággal működő, csodálatos ajándékká válik. De ehhez meg kell tanulni, hogy teljes odaadással figyeljük és felfogjuk az üzenetét. Ekkor ugyanis csodaszerként működik, amely segít a fejlődésben, a növekedésben és a továbbhaladásban. Olyan képességeket fejleszt ki bennünk, amelyeknek a létezéséről eddig fogalmunk sem volt.

A válság önmagunk tükre – akár akarjuk, akár nem
Ha a társunk vagy valaki más, aki közel áll hozzánk, fájdalmat okoz nekünk, akkor ennek segítségével ismét közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Ennek a lépésnek a lényege az a felismerés, hogy minden szemrehányással, amely látszólag a másik ember ellen irányul, valójában magunk ellen fordulunk. Nagyon jó, amikor válsággal szembesülünk. Nagyon jó, hogy épp most köszöntött be az életünkbe. Lapozzuk fel életünk forgatókönyvét, és figyeljünk arra, amikor ilyen sorokkal találkozunk: „Nem foglalkozik velem. Cserbenhagy. Elnyom. Elszívja előlem a levegőt.” Ezekben a társunk ellen irányuló mondatokban valójában a saját, belső világunk nyilvánul meg. Mi magunk érezzük elveszettnek magunkat, mi hisszük azt, hogy valami fenyegeti a határainkat, és egyedül maradunk egy nehéz helyzetben. Ezért most új döntést kell hoznunk. Jó, hogy mindez felszínre került.

Hogy miért? Mert különben valahol az önértékelésünk mélyén lebegne ez az egész, felgyülemlett érzéshalmaz - mint egy hatalmas ballon, mely fokozatosan megtelik gázzal, és hatalmas erőkre van szükség ahhoz, hogy kordában tartsuk. Ennek érdekében cselekszünk, és közben állandóan kontrolláljuk magunkat: dolgozunk magunkon, a kapcsolatunkon és a karrierünkön, csakhogy a felszín alatt tarthassuk a fájdalmaink, és a negatív önértékelésünk ballonját. Eközben nem is sejtjük, hogy nemritkán az erőink nyolcvan százalékát, vagy akár még nagyobb hányadát kizárólag arra fordítjuk, hogy lényünknek sötét oldalát elrejtsük önmagunk és a világ elől. Ám ez a kísérlet legalább olyan kilátástalan, mintha megpróbálnánk elfutni saját árnyékunk elől. Álljunk meg inkább, és ne fussunk tovább. Bízzuk rá magunkat a válságra. Ha önként, készségesen elfogadjuk és a továbbfejlődés eszközének tekintjük, a mély, átalakulási folyamat igazi hajtóerejévé válhat.

Fenyegető gondolatok
Krízisek idején tele vagyunk súlyos és félelmet keltő gondolatokkal. Ne ellenkezzünk, hanem első lépésként fogadjuk el egyszerűen a tényt úgy, ahogy van. Az a fontos, hogy kíváncsi felfedezővé váljunk, aki meg akarja ismerni saját magát. Helyet kell teremteni önmagunkban egy új, második sík számára: ez a megfigyelő, a tanú síkja. Próbálja megfigyelni, tudatosítani a gondolatait. Mi az, ami éppen most lejátszódik bennem? De közben nem szabad engedni, hogy magukkal sodorják érzelmei. Néha nagy segítséget jelent, ha eleinte le is írjuk ezeket a gondolatokat, hogy egyértelműen álljanak előttünk.

Jelen lenni
A jelenlét az első lépés, amelyet az önmagunkhoz való visszatalálás folyamatában meg kell tennünk. Ennek segítségével megtanulhatjuk pontosan érzékelni magunkat. Minél inkább megőrizzük jelenlétünket, minél kevésbé engedjük, hogy lehúzzanak a mélybe érzelmeink, minél inkább készen állunk teljes részletességgel megismerni és felfedezni belső világunkat, annál pontosabban felismerhetjük rejtett félelmeinket, a múltban belénk ivódott gondolkodási sémákat.

Figyeljen oda a gondolataira, és fedezze fel lépésről lépésre a történetet, amely leleplezi saját hitelveit és előítéleteit. Ugyanis, amikor krízishelyzetbe kerülünk, a gondolatainkban egyre-másra ítéleteket alkotunk. Ha nem olyan a kapcsolatom, amilyet szeretnék, ha nem olyan a társam, amilyennek szeretném vagy ha éppen nincs társam, pedig szeretném: ez mind-mind arra utal, hogy rejtett ítéletet és bűntudatot hordozok magamban. Valamilyen okból nem akarok társat tudni a közelemben, fenyegetőnek érzem a közelségét, és lenézem, elítélem a lehetséges partnereket. Valahol a tudatalattim mélyén nagyon erős, máig ható előítéletek rejtőznek, amelyek lenéznek és elítélnek mindent, amire oly nagyon vágyakozom. Vagy éppen azt fedezzük fel, hogy rendkívül rossz véleménnyel vagyunk önmagunkról. Vigyázat, ez nagy csapda! Ha beleesünk, átadjuk az irányítást a válsághelyzeteknek.

A nők új, valódi vezető szerepe
Befelé figyelni, megbízni az ott kapott válaszban, és kiállni mellette: ez lenne a nők legfontosabb feladata. Legfőbb ideje, hogy visszataláljunk az igazi nőiesség gyökereihez. Nőnek lenni annyit jelent, hogy belsőleg befogadóak vagyunk. Ha valóban nyitottak vagyunk, és képesek a befogadásra, ez jelenti számunkra a táplálékot.