Aki mások életében mászkál

Mászkálok a saját életemben – mondja Esterházy Péter író a Szembeszélő című kötet indító interjújában az őt faggató Borzák Tibornak. Nos, a kíváncsiskodó szerző sem tesz másként: interjúival egyszerűen mások életében mászkál, miközben arra készteti beszélgetőpartnereit, hogy ők is tegyenek egy sétát a saját életükben. S ez annál is inkább nagy fegyvertény, mivel könyvének valamennyi szereplője rutinos nyilatkozó, némelyiküknek ugyancsak a kérdezés a mestersége. Belebúghatták volna a telefonba, hogy ők már mindent elmondtak, tessék megnézni a filmjeiket, színjátékaikat, előadóestjeiket, elolvasni könyveiket, meghallgatni dalaikat, azokban benne vannak nyakig. No, meg egyébként akadnak köztük nehezen szóra bírható „nagyvadak” is, akik csak akkor szeretnek megszólalni, ha súlyos a mondandójuk.

Borzák mégis olyan hálót sző köréjük, amiből nem menekülhetnek, s melyben ücsörögve sok olyasmit is elárulnak magukról, amit eleddig nemigen tudtunk meg róluk. Az interjúkat olvasva úgy tetszik, kiválasztottjai kényszermentesen vállalkoztak a beszélgetés műfajának legjobb hagyományait követő együttlétekre. Egymást kölcsönösen tisztelők találkoztak és ültek le beszélgetni lakásdíszletben, kávéházi, éttermi asztaloknál. A szerző a kötetben megszólaltatottak többségét hosszú évek óta ismeri, innen a tegeződés, de a bizalom, a kölcsönös érdeklődés valamennyi interjúban fellelhető.

A szerző egyszerűen beszélget, s ami a legfontosabb, hogy elhiteti partnereivel: abban a pillanatban számára ők a legfontosabbak, őszintén kíváncsi rájuk. Nincs itt semmiféle kérdezéstechnikai hókuszpókusz. Belebújik a bőrükbe, hogy ezzel saját magáról is meséljen. Felkészültségről, tisztességről, a vele szemben ülő megbecsüléséről, hitelességről. Csupa olyasmiről, ami kihalóban lévő interjúkészítői erény. Celebmentes könyvének szereplői Alföldi Róberttől Varnus Xavérig pontosan tudják ezt, s ettől is születhettek ilyen érzékeny, olykor a lelkek legmélyebb rétegéig hatoló beszélgetések. Az olvasó pedig úgy érzi, mintha harmadikként ő maga is ott ülne a lakásdíszletben, a kávéházi, éttermi asztaloknál.

Karinthy Frigyes szerint az interjú a leghamisabb műfaj, mert „az ember ilyenkor kénytelen ünnepi kifejezést vágni”. A Szembeszélő rácáfol erre, Borzák interjúi és a párbeszédet olykor megszakító mini sorsnovellák csak ritkán kapnak ünnepi díszkivilágítást – beszélgetőpartnerei ünnepi smink nélkül építették fel a könyvet. A harminc megkérdezett hiteles személyiséghez harmincegyedikként a kérdező is csatlakozhat: munkája végére kérdéseiből az ő portréja is kirajzolódik. Ám sehol nem válik főszereplővé – ő csak mászkál mások életében.

A kötetről további információk  ITT  találhatóak.