Az igazi Húsvét: Nagyszombat

Az új tűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, s így földjeik termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel és annak egyházias értelmezésével helyettesítette.

Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak, Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette. A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként Csángóföldön az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá.

A nagyhét jellegzetessége ma is a nagytakarítás. A tisztasággal kapcsolatos a nagyszombati féregűzés is. Jászdózsán például, amikor először megszólaltak a harangok, a gazdasszony – miközben söpörte a ház falát, hogy ne menjen fel rá a kígyó és a béka – azt mondta: „Kígyók, békák távozzatok!”

Nagyszombat vallásos szertartása a feltámadási körmenet, melyet a középkorban húsvét hajnalán tartottak. Az újkorban az egyház előrehozta nagyszombat estéjére. A feltámadási körmenet jellegzetesen magyar, osztrák, német katolikus szertartás.