Új gyár épül Kecskeméten

A buszgyártáshoz szükséges fékrendszereket gyártó Knorr-Bremse Magyarország Kft. 4,5 milliárd forintos beruházással a régi gyáregysége mellett, zöldmezős beruházással új gyárat kíván felépíteni 2011-ben.

Ország-világ2010. 10. 01. péntek2010. 10. 01.
Új gyár épül Kecskeméten

Második magyarországi gyárának építését tervezi a vasúti és közúti fékrendszereinek vezető gyártója. Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója a Népszabadságnak elmondta, hogy a vállalat a 4,5 milliárd forintos költségvetéssel tervezett beruházása pályázat formájában, állami támogatással valósulna meg.

A világelső Knorr-Bremse jelenleg nyolcszáz embert foglalkoztat közvetlenül budapesti fejlesztési központjában és a már működő kecskeméti gyárában, ahol pneumatikus és elektronikus fékvezérlő- és levegő-előkészítő rendszereket gyárt és fejleszt buszokhoz valamint nehéz-teherautókhoz, többek között a Daimler konszernnek is, de nem szállít be a kecskeméti Mercedesnek, mert ott személyautók készülnek majd. Az új üzem megvalósítása érdekében a vállalat 191 millió forintért egy 7300 négyzetméteres ingatlant vásárolt az önkormányzattól a meglévő gyár szomszédságában.

A tervek szerint 110 munkatárssal bővítenék alkalmazottaik számát, a bővítéshez a Knorr-Bremse európai uniós támogatást kíván igénybe venni. A tervek szerint az új létesítményben 2012-ben kezdődne a gyártás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!