Vámos Miklós meseíróként folytatja?

– Szóval, mit is írt valójában?
– Szerintem ez egy regény, bár a formai megoldásai talán szokatlanok. Az eddigi visszajelzések azt mutatják, hogy a műfaj megítélése terén nincs bizonytalanság sem az olvasókban, sem a kritikusokban. Az kérdés, hogy családregény vagy fejlődésregény-e, esetleg a kettő buja elegye. Utóbbi esetben a három főszereplő közül az egyik fejlődik látványosan, az apa figurája.

– Mi volt a regény alapgondolata?
– Az, hogy ki kéne fejeznem két égetően érvényesnek érzett gondolatot. Egy. Nagyon sok az elvált férfi, akiknek nehéz kapcsolatot találniuk vagy fenntartaniuk a gyerekükkel, gyerekeikkel. Kettő. Nem mi tanítjuk a gyerekeket, hanem a gyerekek tanítanak minket, főként a legfontosabb témákat illetően. Nem mindig az a kérdés, hogy milyen világot hagyunk a gyerekeinkre. Néha az is fontos, hogy milyen gyerekeket hagyunk a világra. E gondolat legmegfelelőbb kifejezőjének azt a helyzetet találtam, amikor egy apa visszatérően mesél a fiainak.

– Formáját illetően is érdekes a könyv. A gyerekek szövegei kisbetűvel, a felnőtteké nagybetűvel íródtak…
– Sokat tűnődtem, szabad-e olyan regényt írni, melynek a szövete az élő beszéd. De miért ne volna szabad? Ezután azt kellett megoldanom, hogyan jelzem, ki beszél, a felnőtt vagy az egyik gyerek. Erre találtam ki a kisbetűs megoldást. Azt, hogy a két gyerek közül épp melyik dumál, más trükkökkel igyekeztem ábrázolni. Sem „mondta”, sem gondolatjel nincs a könyvben sehol.

– Mennyire „adja ki” a saját családját? Ahogyan a valóságban, új regényében is ikrek hallgatják a meséit. Tudják, hogy szereplővé váltak?
– Olyasfajta szerző könyveibe, amilyen én vagyok, itt-ott óhatatlanul belekerülnek a személyes élményei. Ez azonban nem „kiadás”, inkább megörökítés-féle, de annak is elég pontatlan. A két gyerek figurájában talán 40 százaléknyi az, amennyi a fiaimból került a szövegbe, az atya figurájában ennél is kevesebb, ami belőlem. A fiaim gyerekszlengjéből és leleményeiből azért elég sokat felhasználtam. Ha társszerzők, 10-10 százalék jár nekik. Remélem, ennél sokkal többet kapnak. Nem csupán a pénzre gondolok. Végig tudták, hogy olyasmit írok, ami többé-kevésbé velük kapcsolatos. De úgy vélték, mesekönyv lesz, képekkel, mert eleinte én is azt hittem.

– És mit szól hozzá felnőtt lánya?
– Ő már tudja, megszokta, hogy a szépirodalomban soha ne keresse egy az egyben sem magát, sem más családtagokat.

– Folyamatosan formálódnak a történetek, mondhatni, a srácoktól függenek. Nem lehetett könnyű az „igazi” meséket beleszőni?
– Pedig színtiszta élvezet volt. Igyekeztem a legszebb meséket mind érinteni, és a világirodalom legszebb felnőtt meséit is, azaz a legfontosabb regényeket és történeteket, a trójai falótól Gulliverig, a Bibliától a görög-római mitológiáig. A leírt, idézett vagy említett műveket kivétel nélkül újraolvastam most, és nagyon jól szórakoztam. Csak remélhetem, hogy sok olvasó követi a példám.

– Nem furcsa, hogy éppen hatvanévesen foglalkoztatja a mesék világa?
– Négyéves korom óta foglalkoztatnak. De csak most vettem (volna) a bátorságot, hogy magam is mesét írjak, aztán… látja, mi lett belőle. Úgy tűnik, véglegesen és visszavonhatatlanul regényíró vagyok, csak ebben a műfajban indul meg a tollam úgy, ahogyan szeretném.

– Azt vallja, hogy az olvasás és a történetfarigcsálás családi bajokra is kiváló orvosság. De ki írja fel a receptet?
– Frappáns válasz volna, hogy az írók. Szerényebb és pontosabb, hogy ki-ki maga dönti el, milyen orvosokhoz és szerekhez, prófétákhoz és eszmékhez fordul. Nagyon szeretném, ha az én eszményképem sokan elfogadnák. E szerint a tudás többet ér, mint a pénz. Az érzelem többet ér, mint a tudás. És mind a tudás, mind az érzelmek legfőbb segédeszköze az olvasás meg az írás. Nem csak az írhat, akinek vannak szépírói fortélyai vagy vágyai. Naplót bárki írhat, vagy levelet. Higgye el, ezek is nagyon jót tesznek a lelki háztartásnak.

– Mi lesz a következő műve?
– Van egy föníciai tengerészfohász: „Alszom, uram, aztán majd újra evezek”. Így szoktam érezni magam számomra fontos könyvek megírása után. Most nem tudok írásra gondolni, legföljebb jegyzetelésre. Van néhány tervem, de még nem beszélnék róluk. Jövőre az Európa az életműsorozatban (bocs, de ők nevezik így) két régebbi munkámat adja ki új ruhában, s talán új előszóval: tavasszal az Apák könyve, ősszel a Zenga zének várható.