Joe Cocker örökké rekedt marad!

Kétség nem férhet hozzá: Joe Cocker élő legenda! Rekedt hangjával hatalmas karriert csinált, s úgy tűnik, most már élete végéig megmarad a jellegzetes énekstílusa. Több mint negyven éve van a pályán és még mindig az egyik legkeresettebb művész világszerte. Huszonegy stúdióalbummal és négy koncertlemezzel szállt ringbe a rekordokért. Elismerései ugyancsak figyelemre méltóak: többször nyert Grammy-, Golden Globe- és Oscar-díjat a dalaival. Három éve átvehette a Brit Birodalom Érdemrendjét is.

Kérdés persze, hogy Joe bácsi tud-e lépést tartani a zene rohamszerű fejlődésével, képes-e megújítani művészetét, vagy ugyanazt ragozza, amivel az elején sikeressé vált? Túl nagy kiugrást persze nem érdemes várni már tőle, hiszen a neki jól álló, általa kialakított hangzást – amihez remekül társul smirglihangja – viszi tovább. Legújabb dalai is abban a megszokott „terjedelemben” mozognak, mint a korábbiak, a végeredményt tekintve pedig elmondható, hogy a lírai és a rockosabb számok aránya is kellő ritmusban váltakozik. Mindezek tudatában borzasztóan nehéz dolga van a hatvanhat esztendős énekesnek: olyan kiugró slágert, mint például a You Can Leave Your Hat One vagy a You Are So Beautiful volt csak a csillagok szerencsés állása hozhat megint a számára.

Joe Cocker vadonatúj korongja összességében jól sikerült. A fentebb említett arányok inkább a rock irányába tolódnak el, ezt pedig a hűséges rajongótábor nyilván örömmel veszi. Az énekesnek egyébként a dögösebb nóták is jól állnak, nemcsak a melankolikus dalok. Ha pedig a lassúbbak közül kellene választani, az Unforgiven-re szavaznék, a Thankful pedig a karácsonyi időszakban lehetne befutó: gyönyörű a kórushangzás és a harangcsilingelés benne.

A tíz felvétel között található egy feldolgozás is, az I Hope, melyet a Dixie Chiks vitt sikerre 2006-ban. Mindezeken túl a többi dalban is hallani fülbemászó részeket, zenei betéteket, s ha az egész szám nem is, ezek biztosan megragadnak bennünk. (Sony Music/Columbia SevenOne)