Andy Vajna nem sztárcsináló

– Életműdíjat kapott Los Angelesben. Nem korai?
– Ahhoz képest, hogy az ilyen elismeréseket halottaknak adják, én már tíz évvel ezelőtt is kaptam egyet a National Association of Theatre Ownerstől. Most pedig Bunyik Béla, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál alapítója és igazgatója jutalmazott meg életműdíjjal. Ez utóbbi megerősíti: a kint élő magyarság is megtisztelt azzal, hogy figyel a filmjeimre.

– Milyen a magyar film helyzete a nagyvilágban?
– Csak őszintén tudok válaszolni, amiért talán utálni fognak. Kevés magyar film tűnik ki a stílusával, így nem csoda, hogy nehéz felkelteni velük az érdeklődést. Bár egyes művészfilmek időnként nyernek díjakat, de a nagyobb fesztiválokon ritkán szerepelnek sikerrel.

– Ez nem igaz! Például a fiatal generáció képviselője, Hajdu Szabolcs egymás után hozza el a pálmát, Bibliotheque Pascal című moziját Oscar-díjra is jelölték!
– Ez a magyar nevezőbizottság döntése, ami még nem jelenti azt, hogy az Amerikai Filmakadémia is beválogatja a legjobb öt jelölt közé, mert csak így szerepelhet az Oscaron. Várjuk ki a végét.

– Azért a magyarok közül többen világhírűek lettek; példaként a Korda fivérek nevét említem. Mitől vagyunk ilyen jók?
– Ha én azt tudnám! A történelmi léptékű sikerek azt bizonyítják, hogy egy kicsi nép is lehet nagy hatással a világra. Igen különböző területeken alkottunk nagyot, hirtelenjében a hidrogénbomba, a golyóstoll és a Rubik-kocka jut eszembe.

– Az ön munkássága is beleillik a sorba?
– Soha nem meditálok ilyesmin. Az sem izgat, hogy amerikai vagy magyar vonatkozásban emlegetnek a filmszakmában. Nekem csak az számít, hogy a legjobbat nyújtsam. Pályámon sikerek és kudarcok váltakoztak, szerencsére a sikerekből volt több. Igyekeztem olyan érdekfeszítő és szórakoztató filmeket létrehozni, melyek nyomot hagytak a filmtörténelemben, talán még a társadalom megítélésében is szerepet játszottak.

– Jó pár klasszikussá vált, köztük a Rambo, a Terminátor, a Vörös zsaru, az Elemi ösztön, a Csillagkapu, az Evita.
– Egyiket sem azért csináltam, hogy majd klasszikussá válik. Ezt a közönség dönti el!

– Miért tette át székhelyét egy idő után Amerikából a Távol-Keletre?
– Arrafelé sodort az élet. Mindig oda mentem, ahová a feladataim szólítottak. Hongkong azért jött szóba, mert akkoriban parókagyártással foglalkoztam, és ott nemcsak kiváló alapanyag volt, hanem olcsó munkaerő is. Ez még a filmes sikerek előtt történt, örömmel próbáltam ki magam másik szakmában is. Tíz év alatt sok érdekes üzleti tapasztalatot gyűjtöttem.

– És azt mikor döntötte el, hogy visszatér Magyarországra?
– Nem sokkal a rendszerváltás előtt. Szerettem volna a felhalmozott tapasztalataimból visszaadni valamit az országnak. Létrehoztam egy filmforgalmazó vállalatot, majd elkezdtünk multiplex mozikat építeni. Kezdetben óriási volt az érdeklődés, később mégis úgy döntöttem, eladom a moziláncot. A forgalmazást viszont megtartottam.

– Most meg éttermet nyitott!
– Ez a legújabb gyerekem. Arra törekszem, hogy Magyarországon meghonosítsak egy új ízvilágot, amely összeköti a semleges japán konyhát az izgalmas latin konyhával. Érdekes fúzió, nem?

– Látja már, bejött?
– Nem túl sok idő telt még el a nyitás óta, de mondhatom, stabilan megy az üzlet. Napokra előre foglaltak az asztalok. Közép-¬Európában elsőként Budapest került fel az étteremlánc térképére.

– Világsztárok is kellenek hozzá?
– Kétségtelen, hogy a társtulajdonos, Robert De Niro neve is becsalogathatja a vendégeket, de az étterem különleges kínálata önmagában is vonzza a sztárokat, sok híresség vacsorázik ezeken a helyeken. Finom az étel, jó a kiszolgálás, diszkrét a hangulat. Nálunk is a minőséget tartja szem előtt, aki betér hozzánk, nem pedig azt, hogy találkozhat-e celebritással.

– Ön is rátévedt a bulvárterepre!
– Nem lehetett kikerülni. A bulvársajtó kiemelten figyeli a filmvilág eseményeit, és ne legyünk álszerények, ezzel a produkciók, a színészek népszerűsítését segítik. Azért néha vékony jégen járnak! Mert a tollforgatók olykor minden létező határt átlépnek.

– Jobb, ha enged a nyomásnak. A Vacsoracsatát is ezért vállalta el?
– Remek promóció volt az étteremnek. Ha a nézők látják, hogy a műsorban főző népszerű emberek – Fenyő Iván, Barabás Éva, Kovács Ági – is elismeréssel szólnak a finomságokról, nagyobb az esélye, hogy mások is szeretnék megkóstolni.

– Minden sztárt ismer?
– Azt nem mondanám, de elég sokat.

– Miért nem ír könyvet az élményeiről?
– Nem tartom izgalmasnak egyiket sem. Akikről írhatnék, azok mind a barátaim.

– Ki a szomszédja?
– Itthon? A ház tulajdonosa, én csak bérlő vagyok. Los Angelesben, Malibun pedig a középiskolai osztálytársam. A másik oldalon lévő ingatlan éppen eladó.

– Mennyit ér ott egy villa?
– Ötmillió dollártól hatvanmillióig (vagyis egymilliárd forinttól majd’ 13 milliárdig) lehet választani. Sok színész és rendező lakik a tengerparton; ha ott vagyok, gyakran beugrom hozzájuk, és ők is meglátogatnak engem.

– És elszívnak együtt egy szivart?
– Már egy éve leszoktam róla. Akkor hagytam abba, amikor kiderült, hogy rákos vagyok. Komoly operáción estem át, de sikerült kigyógyulnom a betegségből. Hogy le kell mondanom a szivarozásról, azt nemcsak az orvosok javasolták, hanem én is beláttam.

– Megviselte a betegség?
– Ugyanolyan ember vagyok, mint mások. Engem is megtalálnak a hétköznapok apró bajai. Attól még, hogy különleges a munkám, az én autóm kereke is lehet defektes és elromolhat a vízcsapom.

– Mi volt életében a legnagyobb fájdalom?
– A fiam elvesztése. Huszonhat évesen vetett véget az életének, ezt nem lehet feldolgozni. Justin mindig velem van.

– Törekszik a nyugodt magánéletre?
– Ki nem törekszik rá? Jelenleg annyi a feladatom, hogy nem sok idő jut a pihenésre. Bár ahogy öregszik az ember, kezdi átértékelni a dolgokat. Egészen másra helyeződik a hangsúly, mint korábban.

– Létezik sztárcsinálás?
– Nekem semmi közöm hozzá. Ez a közönség és a média asztala. Én csak becsomagolom a terméket, ahogyan azt a produkció megkívánja.

– Korábbi barátnőjéből, Dobó Katából sem akart sztárt faragni?
– Soha nem ez volt a cél. Tehetséges színésznő. Abban segítettem neki, hogy megmutattam, melyik ajtón kell bemennie, de az ajtón túl már egyedül kellett helytállnia. Egy karriert nem lehet protekciókra építeni. Senkitől nem szeretek szívességet kérni. Rövid távon hozhat eredményt, de hosszú távon biztosan ártalmas.

– Jár moziba?
– Állandóan. A filmek alatt a nézők reagálásait is figyelem. Mikor nevetnek, mikor sírnak, mitől ijednek meg – ezeket mind hasznosítom, amikor újabb történeteket akarok elmesélni nekik.

– Most mire készül?
– Nincs konkrét filmtervem. Néhány forgatókönyvötlet van a fejemben, de egyelőre inkább csak tapogatózom. Legtöbbször a fürdőkádban indul be a fantáziám, és ha még napok múltán is foglalkoztat a téma, akkor érdemes vele komolyabban vesződni.

– Hogyan szerzi meg a produkcióhoz szükséges pénzt?
– Amikor meglátom benne a lehetőséget, hajlandó vagyok a saját pénzemmel is beszállni. Azért próbára teszek másokat is, hogy ők is hasonlóan látják-e, vagy csak én vagyok ennyire elvetemült. Akkor vagyok ügyes, ha sikerül meggyőznöm a partnereket. Tíz ötletből talán kettő jön be. Néha egy perc alatt találok befektetőt, más esetben pedig soha. Ebben a munkában az a szép, hogy nem kiszámítható.

– Miféle luxust enged meg magának?
– Láthatja, farmerben, ingben járok. Nem vagyok márkafüggő, ékszereim sincsenek. Nekem az is elég, ha egy jó társaságban beszélgethetek. Imádom a kreatív atmoszférát, ahol szárnyalhat a fantáziám. Talán vonzom is az olyan embereket, akik stimulálják az agyamat.