Csak fizetni ne kellene...

Kész blamázs lenne a Jóhanna Sigurdardóttir vezette izlandi kormány számára az, ha megint a néppel kellene birkóznia a 4 milliárd eurós (1100 milliárd forintos) külföldi adóssága miatt. Éppen elég fejtörést okoz nekik most az, hogy miként zárják le ezt a kínos ügyet, amely miatt viszályba keveredtek Nagy-Britanniával és Hollandiával.

A nemzetközi pénzügyi válság 2008-ban napok alatt romba döntötte Izland három legnagyobb bankját. Közöttük volt a Landsbanki is, amely brit és holland betétesek számláit vezette. Összesen 400 ezer befektetőről volt szó, akik a jó kamatok reményében nem véletlenül választottak izlandi bankokat.

Izland nem tehetett egyebet, mint kárpótolta saját betéteseit. A brit és a holland kormány fogcsikorgatva ugyanezt volt kénytelen tenni – ám jelentkezett az izlandi kormánynál a pénzéért. Az izlandi parlament eddig kétszer futott neki az adósságtörlesztés nehéz kérdésének. A britekkel és a hollandokkal való hosszas tárgyalások után tavaly beleegyezett abba, hogy 5,5 százalékos kamattal 2016 és 2024 között visszafizeti a pénzt. A parlament döntése Ólafur Ragnar Grímsson elnök elé került: mindenki azt gondolta, hogy az aláírás már csak formaság. Az elnök azonban közölte, hogy az adófizetők pénzéről van szó, döntsön a népszavazás.

Tavaly márciusban az izlandi nép 93 százaléka – mindösszesen 320 ezren vannak 103 ezer négyzetkilométeren – elutasította a megállapodást. Ekkor a kormány újra nekilátott a tárgyalásoknak, amelyeknek meg is lett az eredménye: a britek és a hollandok immár csak 3,3 százalékos kamatot kértek, a visszafizetés határidejét pedig a 2016–2046-os időszakra tolták ki. Ám Ólafur Ragnar Grímsson elnök tovább makacskodott, a nép másodszor is nemet mondott. A britek és a hollandok Izland értésére adták, hogy újabb tárgyalásokra ne is számítson, nemzetközi bíróság elé viszik az ügyet.

Az izlandiak ragaszkodnak ahhoz az elméletükhöz, hogy mivel az adósságot a magánbankok csinálták, ők is álljanak helyt az adósság visszafizetéséért. Jogosnak tűnik az érvelésük, csakhogy időközben Izland a magánbankokat kényszerűségből gyakorlatilag államosította, másfelől a boldogabb és szebb időkben maguk az izlandiak is részesültek az egykor még virágzó bankok hasznának áldásaiból. Ha pedig most az adósság ügye nemzetközi bíróság elé kerül, akkor jogi értelemben elég biztosnak tűnik, hogy Izland veszíteni fog: az „adós, fizess!” elvét nehéz lesz megkerülni. A bírósági ügy másfél évig is eltarthat és még az is előfordulhat, hogy Izlandnak büntető kamatokat is kell fizetnie, a pénzt pedig sokkal rövidebb idő alatt kell törlesztenie.

A népszavazás így csak meghosszabbította a gazdasági bizonytalanság időszakát és lassítani fogja a gazdaság feléledésének folyamatát.