Másodjára

Mindenekelőtt igazat kell adnom olvasónknak abban, hogy a lapokban, hírportálokon csakugyan meglepően gyakran bukkanunk leginkább a másodjára formára. Íme, csupán néhány példa az utóbbi egy hónap „terméséből”! (Úgy válogattam össze őket, hogy azok mondanivalójukkal is érzékeltessék friss voltukat.) „Másodjára is megszavazta a bolgár parlament az ügynöktörvényt.” „Mészölyt másodjára tették lapátra Újpesten.” „Másodjára sikerült új kormányfőt választani Japánban.”

Tehát csakugyan előfordul, sőt nem is ritkán! De hogy hibás alak, „torzítás” volna? Ugyan miért? A népnyelvben már a XIX. században élt az elsőbe, elsőjibe szóalak ’először’ értelemben, sőt Hajdúböszörményben többek között ezt a mondatot jegyezték fel a kutatók: „Ha elsejére (jelentése nem ’a hónap első napjára’, hanem ’először’!) kapált, akkor a tengeri között húzott csomót, ha másodjára (= ’másodszor’), a tövinél.” Az elsejére szóalak ’először’ jelentése a köznyelvben csakugyan nem terjedt el, de a másodjára, harmadjára stb. alakokat újabb szótáraink is fölveszik ’másodszor’-, ’harmadszor’-féle értelemben. Lehet, hogy némelyikünk még tájiasnak, esetleg régiesnek érzi e formákat. Nem vagyunk egyformák. Nem kötelező ezeket használnunk, de mivel szabályos fejlemények, nem érdemelnek bírálatot.

Nekem egyébként van egy sejtésem keletkezésükre vonatkozólag. Hasonló végződésű, ’utolsónak, utolsó ízben, végül’ jelentésű utoljára szavunk analógiás, hasonító hatását gyanítom a másodjára, harmadjára stb. terjedése mögött. Már csak azért is, mert ott is megvan a párhuzam, s ott is a -jára végű forma terjed a korábban nála gyakoribb és jóval régebbi utószor, utolszor rovására. Petőfi János vitézének Jancsija még így búcsúzott Iluskájától: „Utószor látlak én, szívem szép tavasza! / Utószor szólt itten furulyám panasza; / Utószor ölellek, utószor csókollak, / Örökre elmegyek, örökre itt hagylak!”

Lehetséges, hogy száz év múlva a másodjára már természetesebb lesz a most jóval gyakoribb másodszornál. Ha így lesz, az sem lesz baj. De azt, utoljára, még hozzáteszem, hogy Ady Endre Az ős kaján című versének következő három sorát utódaink továbbra is így fogják idézni: „Utolszor meghajlok előtted, / Földhöz vágom a poharam. / Uram, én megadom magam.”