Nem strigulázott a gyilkos

Szó sincs róla, napjainkban Hódmezővásárhely lakóinak kedélyét egy hasonló krimi borzolja.
A fővárosból érkezett a házaspár az alföldi városba, az asszony szülővárosába. A férj, aki Szerbiából települt át, a háború után békére vágyva, Pesten építette az egzisztenciáját. Egy szórakozóhely résztulajdonosa lett és itt szeretett bele a fiatal pultoslányba. A jelentős korkülönbség ellenére a kapcsolatból házasság lett, nemsokára gyermekük is született.

Vásárhelyre érkezve a nő kávézót nyitott, ahol találkozott egy korábbi ismerősével, akivel egymásba szerettek. A házasságon kívüli románcnak terhesség lett a vége, ezt a helyzetet viszont a férjének semmiképp nem merte bevallani az asszony. A konfliktus következménye az lett, hogy a nő egy súlyos palacsintasütővel úgy ütötte fejbe az 62 esztendős, egykori helikopterpilótát – aki szerencsésen túlélt egy háborút –, hogy az menten életét vesztette. Az esetre úgy derült fény, hogy az áldozat első házasságából való fia keresni kezdte az apját. A magyarázat, hogy Szerbiába utazott ügyeit intézni, csak átmenetileg nyugtatta meg az ifjút, különösképpen azért, mert a lakás nagy szőnyegén egy meglehetősen gyanús vérfoltot látott. Értesítette a rendőrséget, és kezdetét vette a nyomozás.

Az egyik bulvárlap szerint a gyilkos 164 darabra vágta a tetemet, és úgy szabadult meg a holttesttől. A Columbo hadnagyon kikupálódott televíziónézők menten kombinálni kezdtek: hogy lehet az, hogy valaki pontosan meg tudja mondani, hány nejlonzacskót használt el a szörnyűséghez, ha csak nem húzta a strigulákat? Felröppent az a hír is, hogy egyedül, egy csinos ifjú hölgy nem képes erre a horrorisztikus cselekedetre, feltehető tehát, hogy bűntársa is volt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte a hírekkel kapcsolatban, hogy a 164 darabos megjelölés az újságíró munkásságának része, miként azt sem a rendőrség szivárogtatta ki, miszerint bárki is segítséget nyújtott volna a gyilkosság nyomainak eltüntetésében. A hír egyébként igaz, ám a történet színesedik és terebélyesedik, a bűnügyi folklór bevett szabályai szerint. A tanulság az, hogy nincs olyan szörnyűség, amit ne lehetne még egyszer elkövetni. Még akkor is, ha arra olykor száz évet is kell várni!