Az ügy zsoldosa

– Újra itt van?
– Rövid kitérő után visszatértem. Bencze József főkapitány 2009-ben felmentett, de megtartott főtanácsadójának, aztán átkerültem a Rendőrtiszti Főiskola állományába. Egyébként huszonegy éve foglalkozom szervezeti kommunikációval, gyakorlatilag azóta vagyok az ORFK-nál.

– Hány főkapitányt szolgált ki?
– Nyolcat. Íme, a névsor: Szabó Győző, Pintér Sándor, Forgács László, Orbán Péter, Salgó László, Bene László, Bencze József és Hatala József. Más-más személyiségek, különféleképpen viszonyultak a sajtóhoz, de mindegyikükkel jól együtt tudtam dolgozni.

– Kihez kötődnek a leghangsúlyosabb szóvivői feladatai?
– Mondhatom, hogy mindenkihez. Mindjárt az elején volt a taxisblokád, aztán a határok megnyitásával megjelentek a szláv ajkú bűnözők és a leszámolások. A kilencvenes évek elején elkezdődött az olajszőkítés, 1996-ot pedig a robbantások éveként emlegetjük. Az ezredforduló körül is több krízist kellett kommunikálni, például 2002-ben a móri mészárlást.

– Beleszól a mindenkori főkapitány az ön munkájába? Egyeztetnek, mielőtt kiáll a nyilvánosság elé?
– Egy vezető számára akkor jó a kommunikáció, ha nem kell vele foglalkoznia. Neki rendkívül szerteágazó a feladatköre, melynek a sajtó csak egy része. Szóvivőként mindig nagy önállóságot kaptam. Nincs ez másként most sem. Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy valamennyi főkapitánnyal konfliktusmentes volt a viszonyom. Krízishelyzetben persze nekik is meg kell szólalniuk.

– Gyakran emlegeti a kríziskommunikációt. Mi is az pontosan?
– Amikor kiemelt bűnügyekben nyilatkozunk. Valójában a rendőrségnél folyamatos kríziskommunikáció zajlik. Krízist váratlan esemény okozhat, amit egy haranggörbével ábrázolhatunk: a tetőponton legnagyobb a kommunikációs igény. Előfordul, hogy egyik ügy követi a másikat, ilyenkor hatványozódik a mi munkánk is.

– Bizalmi állás a rendőrségi szóvivőé?
– A főkapitány és a szóvivő közt bizalmi viszony áll fenn, amit egy perc alatt el lehet játszani. Mindig tudnunk kell egymást helyzetbe hozni. Az is fontos, hogy aki ezt az állást betölti, az hiteles legyen. Engem az itt töltött idő alatt soha senki nem kényszerített hazugságra. Hibákat persze követtem el, de azok nem voltak olyan kirívóak, hogy bárkinek is feltűntek volna.

– Akkor miért rúgták ki háromszor?
– Háromszor vissza is vettek! A legutóbbi esetben indoklás nélkül visszavonta a vezetői beosztásomat a főkapitány. Nem esett jól a döntése, de katonás fegyelemmel tudomásul vettem. Ezt megelőzően, 1996-ban önként váltam meg a szóvivői poszttól, akkor a robbantásos merényletek miatt Horn Gyula miniszterelnök és Kuncze Gábor belügyminiszter „lefejezte” az országos és a budapesti rendőri vezérkart, én pedig, szolidaritást vállalva velük, felajánlottam a lemondásomat, amit az új főkapitány el is fogadott, majd amikor Pintér Sándor belügyminiszter lett 1998-ban, visszahívott. Legközelebb 2000 és 2004 közt szűnt meg a kommunikációs igazgatói állásom, akkoriban apparátus nélküli szóvivőként dolgoztam.

– Most hogyan került vissza?
– Ismét Pintér Sándor lett a belügyminiszter… Hogy hívott, abban bizonyára szerepet játszott a hősidőkben köztünk kialakult kapcsolat is. De én azt szoktam mondani: ha a rendőrség a törvény zsoldosa, akkor én egy ügy zsoldosa vagyok. Ezért is fordulhatott elő, hogy minden színű kormány alatt szolgáltam, és emiatt soha nem címkéztek. Senki nem vádolt azzal, hogy ide vagy oda húzok. Számomra első a szakmaiság, csak a rendőrség érdekeit képviselem. Persze néha megfogalmaztam olyasmit is, ami politikai akarattal, hatalmi érdekekkel ütközött, de ezeket egyszer sem szubjektív módon tettem. Amikor 2006. szeptember 18-án az utcai zavargások során a tüntetők szétverték a rendőrséget és elfoglalták a tévészékházat, megjegyeztem, hogy ez a „magyar rendőrség Mohácsa”. Kétségtelenül erős hasonlat, sokkolta is a közvéleményt, de igazat mondtam.

– Máig ható következményei vannak, a 2006. október 23-i „vérengzésért” felelős rendőrvezetők ügye nem került le a napirendről. Történtek hibák az események kommunikálásában is?
– Nem szeretnék politikai minősítést tenni. Én a Papp Károly és Ignácz István dandártábornokok vezette oknyomozó testületek neten is hozzáférhető jelentését ismerem. Súlyos szakmai hibákat tártak fel. Ha visszanézzük a felvételeket, bárki megállapíthatja, hogy a rendőrséget már csak kritikus technikai felszereltsége miatt sem volt nehéz ripityára verni. Mai fejjel szóvivőként másképp kommunikálnék, de akkor az események sodrában mindig csak azt mondhattam, ami történt.

– Tehát hibázott?
– Hadd ne legyek utólag okos. Csak annyit jegyeznék meg, egy vesztes csapatról nem lehetett azt állítani, hogy győzött. Voltak túlkapások, de azt se felejtsük el, hogy 494 rendőr megsérült.

– Idén ősszel is menetrendszerűen beindultak a tüntetések. A rendőrök is utcára mentek!
– Ha a rendőrnek joga van tüntetni, akkor nem kell firtatni, hogy miért teszi. A rendőrség semmilyen demonstráció célját nem vizsgálhatja, ezt a gyülekezési törvény is előírja. Ám egyetlenegy alkotmányos alapjog sem korlátlan, ettől függetlenül mindenki gyakorolhatja. Hogy már a rendőrök is utcára vonulnak, arra sokan felkaphatják a fejüket, de szerintem ezt a kérdést megfelelően kezeltük. Ugyan a rendőrségnek rendpártinak kell lennie, erre esküdtünk fel, ha viszont korlátoznánk a tüntetéshez való jogunkat, másodosztályú állampolgárokká minősítenénk saját magunkat.

– Többször szóba került már Pintér Sándor neve. Mit szól ahhoz a kijelentéséhez, amit bemutatkozásakor tett, hogy két hét alatt érezhető változások történnek a közbiztonság területén?
– A szóvivőnek sosem lehet dolga a magyarázkodás. Mellesleg, akkor én még nem voltam kommunikátor, mégis időről időre a fejemhez vágják ezt a kijelentést. Pedig két hét alatt tényleg fel lett töltve szakemberekkel a közel háromezer fős megbízotti állomány, s ez nem elhanyagolható rekord. Felmérések is alátámasztják, hogy sokat javult az országban a közbiztonság. Ha pedig valaki vidéken biztonságban érzi magát, annak legfeljebb csak véleménye van a budapesti történésekről, nem pedig értékítélete.

– Ezzel vitatkoznék. A mi olvasóink többsége vidéken él, és azt tapasztalják, hogy egyre durvább a bűnözés, már nem csak terménylopásoktól kell tartaniuk.
– A statisztikák mást mutatnak. A tulajdon elleni szabálysértések száma negyven százalékkal csökkent. Miközben ez bizonyára így van, mégsem a számokra alapozzuk a munkánkat, hanem közvetlenül megkérdezzük az embereket. Már csak azért is kíváncsiak vagyunk a véleményükre, mert a közvélemény-kutatások azt a képet sugallták, hogy az állampolgárok szubjektív biztonságérzete jó. És nekünk is őszintén értékelik a helyzetüket.

– Miket mondanak?
– Érezhető a bizalom a rendőrség iránt. Ez nagyban függ attól, hogy kinek milyen tapasztalata van rólunk. Ha valaki szerencsétlenül jár, hiába bízik a hatóságban, saját sorsán át fogja megítélni a munkánkat. De nem állíthatunk mindenki mellé rendőrt.

– Végezetül térjünk vissza a szóvivői munkájához. Milyen a viszonya az újságírókkal?
– Rendőrként és tollforgatóként is végigjártam a ranglétrát. Nem felejtettem el, hogy járőrként kezdtem, a sajtóban pedig gyakornokként. Manapság óriási a hírverseny, de abba nem avatkozhatok bele. Mindenkit egyformán és korrektül kell tájékoztatnom. Nincsenek kiváltságos helyzetű kollégák. Vannak persze bennfentesek, de velük is megtalálom a hangot, és nem élek vissza a jólértesültségükkel.

– Itt, a Teve utcai rendőrpalotában egy tárgyalóteremben ültünk le beszélgetni. Hogyhogy nincs saját irodája?
– Átmeneti állapot. Néhány hete neveztek ki, folyamatban van a „territóriumom” kialakítása. Én soha nem foglaltam el senkinek a helyét, most sem úgy jöttem vissza, hogy valakit költöztessenek el az irodájából miattam. Tudok várni a soromra.