Itt a világforradalom

A kis magyar banknegyedben állok, a Magyar Nemzeti Bank és a Bank Center csúnya, csupa beton-üveg-fém épülete közötti téren. A füvön néhány sátor, rajtuk feliratok: „Világforradalom. Foglald el a teret! Mienk a tér. A kapitalizmus zsákutca.” A sátrak között tucatnyian sürgölődnek, többnyire fiatalok.
– Itt az idő, gyertek! – kiabálja egyikük, majd egymás kezét fogva a Bank Center bejárata elé állnak.

Az óra 11 óra 11 percet mutat. A forradalmárok száján fénymásolt bankjegy, fejük fölé transzparenst emelnek, rajta a felirat: „Valódi demokráciát most!” Öt percig álldogálnak így, hagyva, hadd dolgozzanak a fotósok, majd módszert váltanak, inkább szórólapokat osztogatnak a járókelőknek, akiket a tér elfoglalására biztatnak. Azok mosolyognak, esetleg megállnak néhány percre, aztán indulnak tovább.

– Az egész világ mozgolódik – válaszolja érdeklődésemre az egyik szervező, Varga Máté. – Kezdődött az arab tavasszal, folytatódott az izlandi alkotmányozással, de ősztől már Amerikában is foglalják el a tereket az elégedetlenek, Spanyolországban pedig a felháborodottak mozgalma visz százezer embert az utcára. Ezt kell tenni nálunk is, és együtt megbeszélni, hogyan tovább.

Ha jól értem, a képviseleti demokrácia helyett a közvetlen népképviseletben hisznek. Az elv elgondolkodtató, de hogy miként is működik a valóságban? Hát ez az, ami, úgy tűnik, a résztvevők számára sem egyértelmű. Délután mindenesetre megtartják az első tanácskozásukat, ott a bankok előtti téren, egy fa alatt. Tízen állnak körben talán, a hangosbeszélő kézről kézre jár, az ötleteket pedig egy fára ragasztott papírra jegyzik. Miután mindenki kibeszélte magát, szépen, békében fel is oszlanak.

– Az a baj, hogy a pártoknak csak követőkre van szükségük, a gazdaságnak pedig fogyasztókra – válaszolja érdeklődésemre egy turbános fiú, Gerő Ambrus.
Gandhi nevét említi, meg Rousseau-ét, de a sajátjának a leírásához nem ragaszkodik, mivel a mozgalomnak nincs vezetője, szóvivője, ezt nem győzi hangsúlyozni. Mint ahogy azt is, hogy ők nem egy párt ellen vagy mellett kampányolnak, nekik az egész kapitalista, fogyasztói rendszerrel van bajuk, úgy, ahogy van. S hogy bonyolultabb legyen a dolog, nem is szocializmust akarnak. Hogy akkor mit? Hát ez itt a kérdés. Mozgalmuk leginkább a ’68-as mozgolódásokra hajaz.

Ahogy esteledik, a sátrak közé szőnyeget terítenek, rajta uborka, kenyér, sajt, tejföl, ki-ki vehet belőle, ha megéhezett. Az anarchisták el is vonulnak a fekete-piros zászlójukkal. Viszont érkeznek soha nem hallott nevű pártocskák vezetői, s igyekeznek híveket gyűjteni maguknak. Aztán távoznak ők is. Csupán néhány elszánt forradalmár marad, de ők is csak addig, amíg a cudar fagy el nem űzi őket. Este 11 óra 11 percig – ismét csak jelképes időpont – tart a területfoglalási engedélyük, addigra szedik is a sátorfájukat.

Egyelőre így néz ki nálunk a világforradalom.

Felháborodottak az utcán
Hogy hol kezdődött? Talán október idusán, amikor a világ 82 országának 951 városában, így Budapesten is utcára vonultak a rendszerrel elégedetlenek? Nem, mindenképpen korábban, hiszen szeptemberben már Amerikában meghirdették a jelszót: Occupy Wall Street!, vagyis Foglald el a Wall Streetet!, a világ pénzügyi központját. Vagy talán május közepén, amikor a munkanélküliséggel sújtott Spanyolországban százezrek adtak hangot fölháborodásuknak? Ekkor kezdődött? Talán még előbb, az év legelején, az arab tavasszal, amely már több olyan, korábban mozdíthatatlannak tűnő diktátornak kötött útilaput a talpa alá, mint Mubarak vagy Kadhafi? Vagy még korábban, valamikor 2008 szeptemberében, a pénzügyi válság kirobbanásakor?

A válaszon bizonyára hosszan el fognak vitatkozni a politológusok és a történészek. Egy azonban bizonyos: valami megmozdult a világban. S ha világforradalom volt is már korábban, az eszközük előzmény nélküli. Ez pedig az internet. Vegyük csak példaként Egyiptomot. A sajtó, a hadsereg, a rendőrség évtizedeken át egyetlen akaratot szolgált. A világháló és főképpen a Facebook megjelenésével aztán szinte azonnal alakulni kezdtek a szabadság kis körei, s mire a mindent ellenőrző hatalom észbe kapott, már késő volt: Kairó főterén 800 ezren követelték az eltakarodását.

Ezen eszköz által lehetséges, hogy ma már az egész világon egy időben vonulnak utcára az emberek.

Mi köti össze az arab tüntetőket és a világforradalmat hirdető amerikai parkfoglalókat vagy éppen a spanyol felháborodottakat? Az elégedetlenség. Észak-Afrikában az országukat uraló hatalomból volt elegük az utcára menőknek, Amerikában, Európában a fennálló gazdasági rendből. Az előzőeknek, bármennyire furcsán hangzik is, sokkal könnyebb volt megfogalmazniuk, mit akarnak. Demokráciát. Az utóbbiak legfeljebb azt tudják szabatosan kifejezni, mit nem akarnak. Kapitalizmust. De hogy mi legyen helyette? Ez már fogasabb kérdés.

Mit lép ilyenkor egy demokratikus ország élén álló hatalom? Amerikában három hétig úgy tett, mintha nem is létezne a mozgalom. De nemcsak a hatalom, hanem a fennálló rendet, pártokat így-úgy szolgáló sajtó is. Hiába azonban, a táborlakók száma egyre nőtt, hiszen, az internetnek köszönhetően, csak az nem tudott róluk, aki nem akart. Erre maga az elnök szólalt meg, mondván, hogy nagyon sok igazság van az utcára vonultak követeléseiben. Ők azonban a vállon veregetéssel nem érik be. Változást akarnak.

A mostani hétvégére viszont mintha megelégelte volna a hatalom a jelenlétüket, a rendőrség több amerikai városban megkezdte a sátortáborok felszámolását. Csak óvatosan persze, figyelve arra, mit szól ehhez a társadalom. Valóban annyira ellenszenves-e a rendszer az emberek számára, mint amennyire a felháborodottak állítják, vagy csupán önjelölt, magamutogató hippikről van szó, akiket könnyen el lehet takarítani az útból?

A következő hetek történései vélhetően ezekre a kérdésekre is választ adnak.