Rágyújtották a lakást

Kovács Kitti november 12-én lett volna huszonegy éves. De meghalt Franciaországban. Megégett. Egy elmeháborodott szomszédja öngyilkos akart lenni, és felgyújtotta a lakását. De aztán megijedt a lángoktól, és kiszaladt az utcára, onnan nézte végig a tragédiát. A földszintről pillanatok alatt az ötödik, legfelső szintre rohantak fel a lángok. Ott bérelt kis garzont barátjával a magyar lány, aki békésen aludt, amikor körbevették a bejárati ajtójukat a lángok. Lent akkor már óriási zaj volt, ordítás, szirénázás, de segíteni kintről nem tudtak. Nem volt emelőkosár, ami felért volna hozzájuk.

A lány pánikba esett. A fiú tartotta volna, de ő feltépte az ajtót – és a lángok teljesen beborították a testét. Azonnal eszméletét vesztette.
– Azt mondják, nem is a tűz, hanem egy infarktus terítette le. A tűzoltóknak ott a helyszínen kellett újraéleszteni.

Az öt gyermeket felnevelő édesanyja mondja mindezt a házuk előtt állva, a szabolcsi falu főutcáján. Gyönyörű szép ősz van, hiába írunk novembert, egy szál pulóverben járnak az emberek. Ő azonban szabályosan didereg, összetörten szívja egyik cigarettát a másik után.

– Éreztem én, hogy baj lesz aznap, valami megfoghatatlan rossz érzés járt át egész délelőtt. Napszámban, kint a határban dolgoztunk, dohányt törtünk, mikor jött a hír, hogy Kitti megégett. Egy másik petneházi lány telefonált, de többet ő se tudott. Azonnal hívtam a kislányomat, majd a barátját, ki is csengett, de nem vették fel. Akkor már tudtam, hogy nagyon nagy lehet a baj.

Kitti a baktalórántházi ötosztályos, kétnyelvű középiskolában tanult, mellette a vendéglátó-ipari szakra is beiratkozott. Onnan került ki huszadmagával a Baktával testvérvárosi kapcsolatot ápoló dél-franciaországi Agenbe. Második éve volt már kint, levelezőn tanult, s közben dolgozott, vendéglátózott. Augusztus 31-én járt le a szerződése, szeptember 8-án kellett volna értük mennie a magyar busznak, de közbejött valami, egy héttel odébb tolták a hazaindulást. Azonban 12-én megtörtént a tragédia.

A fiú kisebb sérülésekkel megúszta, ám a lány teste teljesen összeégett. És nemcsak kívülről, a tüdeje is súlyosan sérült, repülővel azonnal a nagy egyetemi városba, Bordeaux-ba szállították. Az orvosok látták, hogy életveszélyben van a lány, és nyomban az intenzív osztályra vitték.

Az itthoniak azonban csak tehetetlenül tördelték a kezüket. Hová forduljanak, kitől várjanak segítséget, felvilágosítást? Végül a magyar konzul vette kézbe az ügyet, ő derítette ki, hogy hol és milyen állapotban is van a szabolcsi lány.

– Én azonnal indultam volna, de hogyan, miből? – mondja az édesanyja. – Mi sajnos szegények vagyunk, nem telt volna repülő- meg vonatjegyre. Korábban lízingeltünk egy olcsó kis kocsit, de nem tudtuk törleszteni az árát, és elvitte a bank. A roncsautónk javíthatatlan, pedig a tragédia után azzal is próbálkoztak a segítők.

És akkor megtörtént az, amire Kovács Ferencné soha nem gondolt volna: összefogott értük Petneháza. Aktivisták járták a falut, hogy összegyűjtsék az anya és kísérője utazásához a pénzt. Volt, aki a kevéske nyugdíjából háromszáz forintot adott, de volt, aki tízezret. És voltak gyerekek, akik lemondtak a karácsonyi ajándékról – hátha pont az a pénz hiányzik az úthoz.

Agen és Bordeaux messze van Petneházától, 2500 kilométer. Hát akkor milyen messze, ha életveszélyben van az ember gyermeke!

– Azt hittem, sose érünk oda! És mikor megláttam az én drága, beteg kislányomat… Jaj, ne tudja meg egyetlen szülő se, milyen érzés!

Másfél hétig harcoltak az orvosok és küzdött Kitti teste-lelke. De akkor véget ért a küzdelem. Kittit repülő hozta haza, üknagyapja, -anyja mellé temették, és sírját azóta is friss virágok borítják.

Otthon meg naponta megnézik azt a videót, ahol azt énekli az életvidám, énekeskarrierről ábrándozó lány: „Látom, hogy elsuhan / felettem egy madár, / tátongó szívében szögesdrót, / csőrében szalmaszál…”