Megújul a lélek az úton

Tulajdonosa, igazgatója, mindenese Madari Gyula, ahogy mondani szokták, nem ma kezdte a szakmáját, de nem is tegnap. – Negyvenkét éve vezetek csoportokat – ültet le beszélgetésre budapesti irodájában. Pontosabban a vele egy házban lévő vendéglő udvarában. Teheti, hiszen az egész ház az övé, benne szállodával és zarándokszállással.

Madari Gyula végzettsége szerint ugyan építészmérnök, de szíve az idegenforgalomé, azon belül is a zarándoklatoké. Cégét 1986-ban alapította, vagyis éppen 25 éve. Honnan az ötlet? Mariazellből:
– Papi hivatását gyakorló bátyámmal kerestem fel a híres zarándokhelyet, amikor kezdett megfogalmazódni bennünk, hogy mi volna, ha…

Ha összekötné az elhivatottságát és a tudását. Hiszen már az átkosban is számosan keltek útra vallási okokból, legfeljebb nem verték nagydobra. A szocializmusnak azóta befellegzett, a zarándokok viszont egyre többen vannak. Szerte a világon. Az Olaszországot felkeresők 30 százaléka zarándok, de az arányuk Magyarországon is 7-8 százalék.

Madari Gyula az ő szolgálatukra adta a fejét. Kimondani könnyű, ám megvalósítani annál nehezebb. Hiszen, ahogy említettem, a nyolcvanas évek közepét írjuk, amikor a zarándoklat, mint olyan, egyszerűen tilos. Más szavakkal: jogszabályokba ütköző cselekedet. Ennek ellenére feladott hát egy hirdetést a Magyar Nemzetben, amelyben bensőséges út szervezését kínálta Jeruzsálembe. Nosza, fel is figyelt a hirdetésre egy újságíró, behívta a rádióba, s faggatta, mit is kell értenie bensőségesen. Ő pedig körbeírt egy zarándokutat.

Nem sokáig kellett várnia, csöngött a telefonja. Nem, nem a rendőrség hívta, nem is a rosszemlékű Állami Egyházügyi Hivatal. Nem, hanem a bíboros titkárságáról.

– Örültek, hogy végre meri valaki vállalni – igyekszem kitalálni a történet folytatását.
– Nem egészen. Ordított velem a titkár, mit képzelek, hogy merem árulni a zarándoklatokat. Mondtam neki, én nem azt árulom, csak a feltételeit teremtem meg.

Ezt teszi azóta is. A 25 év alatt több mint 500 utazást szervezett meg. Ami haszna van, azt folyamatosan visszaforgatja az üzletébe. Például zarándokszálló létesítésébe:
– Sokszor előfordult, hogy az ország valamelyik szegletéből zarándoklatra induló idős házaspár a pályaudvaron aludt, ahol kirabolták őket. Nosza, néhány éve, amikor tehettem, megvettem ezt az épületet, zarándokházzá alakítottam. Egy éjszakára mindössze ezer forintot kérek, miközben csak a mosatás 520 forint.

Persze megszállhatnak a házban nem zarándokok is, igaz, magasabb áron. A hasznot pedig ismét csak a zarándokutak szervezésére fordítja. Buszokat vásárolt, s vezeti a húsz alkalmazottat foglalkoztató céget. Magyarországon 43 helyre vezet utat, amúgy pedig az egész világra, Rómától kezdve Jeruzsálemen keresztül egészen Mexikóig. S közben küzd a szakmája elismeréséért. Azért például, hogy a zarándokvezetőket ne tekintsék hagyományos értelemben vett idegenvezetőknek. Hiszen akkor át kell adni a helyüket egy-egy országban a buszra felszálló vezetőnek, márpedig lehetséges, hogy azok lelkülete nem méltó a zarándoklathoz. Nem beszélve a tetemes költségnövekedésről.

– Sokan hiszik, hogy a pénzért teszem – zárja a beszélgetést 68 éves Madari Gyula. – Ez azonban tévedés. Ha akarnám, eladhatnám a cégem, és életem végéig vígan megélhetnék belőle. Én azonban hivatásomnak tekintem a zarándoklatok szervezését, mivel útjaim során érzem, hogy mekkora szükségük van az embereknek a lelki megújulásra.