Nem jön még a világvége!

Miért épp e nap? Mert az egyik legfejlettebb civilizációjú indián nép, a maja szerint ekkor ér véget a világmindenség. Legalábbis a manapság közkeletűen elterjedt tévedés szerint. Mert a valóságban a maják sokkal kulturáltabbak voltak annál, mint hogy azt gondolják magukról, tudják, mikortól nincs tovább.

Miért hát akkor a mostani fokozott várakozás? Ahogy az lenni szokott, az említett dátumhoz valami valóban köthető. Ezt a valamit mostani szenzációhajhászó korunk alaposan felturbózta, és kikiáltotta a mindenség utolsó napjának. Ahhoz azonban, hogy megértsük, mi is az a valami, érdemes néhány gondolatot a maja civilizáció megismerésére vesztegetnünk, amely annyira szerteágazó és mély, hogy egyelőre a számítógépek segítségével sem sikerült maradéktalanul megfejtenünk. Amit azonban tudunk róluk, már aszerint is hihetetlenül fejlett civilizációról beszélhetünk.

De manapság fejlettnek mondanánk-e vajon azt a népet, amelyik nem használ fémet és nem tart háziállatot? Bizonyára nem, hiszen azt már az ősember is ismerte. A maják viszont nem. Ám fordítsuk meg a kérdést: fejletlennek mondható-e az a nép, amelynek a naptárja pontosabb volt, mint az, amit mi használunk? Mert a majáké ilyen. És itt pontosítanom kell magamat. Mert nem pontosabb volt a maják naptárja, hanem tisztában voltak a pontatlanságukkal, s ezt 52 évenként úgy pontosították, hogy az így már precízebben mérte az idő múlását, mint a mi mostanság használt Gergely-naptárunk. De készíthető-e ilyen pontosságú naptár a csillagászat és a matematika magas fokú ismerete nélkül? Bizonnyal nem. Ráadásul e tudományokat nem öncélúan művelték, hanem általa olyan építményeket voltak képesek emelni, amelyeknek ma is egyként járnak csodájára turisták és kutatók.

Építményeik egy része temetkezési célt szolgált, mint az egyiptomi piramisoké, másokban pedig vallási szertartásokat tartottak. Mindent a vallásnak rendeltek alá, végső soron azt szolgálta a naptárjuk is. S hogy miként, annak megértéséhez ismernünk kell a világmindenséggel kapcsolatos meggyőződésüket.

Tudjuk, hogy a nyugati civilizáció emberének elképzelése az idő múlásával kapcsolatosan lineáris, vagyis a mindenségnek van kezdete és van vége (ezért is használjuk egyáltalán a világvége fogalmat). A keleti gondolkodású ember viszont ciklusokban, körforgásban, a dolgok, világok örökös ismétlődésében gondolkodik. Nos, a maják ötvözték e kettőt. Egyrészt meggyőződésük volt, hogy a világ folyása valamikor elkezdődött és vélhetően egyszer be is fog fejeződni – ám addig ciklusok sokaságát éljük át.

Számításuk szerint az egyik ilyen ciklus ér véget 2012 decemberében. Miért éppen akkor? Mert akkor lesz 12 baktun 19 katun 19 tun 17 vinál 19 kin. Ne ijedjünk meg az ismeretlen szavaktól, ezek maja időegységeket jelölnek. A kin egy napot, a vinál a 20 napból álló maja hónapot, a tun a 18 maja hónapból álló maja évet (ami ezek szerint, ugyebár, 360 napból áll), a katun 20 maja évet (7200 nap), a baktun pedig 20 katunt, vagyis 144 ezer napot jelent. Ha mindezeket összeadogatjuk, s hozzávesszük még a maják által használt korrekciót, kiderül, hogy a ciklus kezdetéhez – Krisztus előtt 3114. augusztus 11. – viszonyítva egy bő év múlva véget ér a mostani korszak.

Tehát nem kell tartanunk a világ végétől a jelzett időpontban, az még a maják szerint sem következik be akkor. Csupán lezárul egy körülbelül 5126 évből álló ciklus – hogy a következő napon új kezdődjék.