Megtisztít vagy elpusztít: a tűz

Lángnyelvek jelentek meg rajtuk, ami nem éppen veszélytelen dolog – ezt már tudtam, hiszen a szüleim eleget óvtak a tüzeskedéstől. Később megtanultam, hogy a leírást jelképesen kell értenem. Hiszen az őselemeknek, így a tűznek is, kitüntetett szerepük volt az ókori kultúrákban, akárcsak a népszokásokban, napjainkig.

A tűz az ókori görög filozófiában is központi szerepet töltött be. Hérakleitosz szerint ez volt az ősanyag, amiből a világ keletkezett. Anaximandrosz nevéhez fűződik az első írásba foglalt világkép, mely már négy őselemről tud, ezeknek csupán egyike a tűz – a másik három a víz, a levegő és a föld. Ezt gondolta tovább Arisztotelész, aki szerint az elemek elegyei sem hanyagolhatóak el, ugyanis minden őselemhez két-két alaptulajdonság tartozik. A tűzhöz a meleg és a száraz. A tűznek később a lélektanban is szerep jutott: Jung négy alaptípusának egyikéhez, a kolerikus személyiségű emberhez ezt az őselemet rendelték. Még nagyobb a tűz jelentősége az ezotériában, amely az alapelemekhez különböző jelenségeket kapcsol. A tűz égiteste a Nap és a Mars; évszaka a nyár; égtája a dél; állatövi jegye a Kos, az Oroszlán és a Nyilas; színe a piros, az arany és a narancssárga; növényei (egyebek mellett) a rózsa, a pipacs és a csalán; állatai a szalamandra, az oroszlán és a ló; jelképei a horogkereszt, a gyertya és a gyufa; fogalmai pedig (többek közt) az akarat, a gyógyítás és a szenvedély.

Ha végiglapozzuk a Bibliát, láthatjuk, hogy nem a pünkösdi történet az egyetlen, ahol a szentírók a tüzet említik. Sőt érzékelhetjük azt is, hogy a tűz szerepe kettős: néhol pusztító, máshol tisztító.

Lássuk előbb a pusztítót. A legismertebb a pokol, illetve annak a tüze. Ez a krisztusi megváltást visszautasító ember büntetése az ókori és a középkori elképzelések szerint. Illetve napjainkban is, hiszen a pokol a keresztény alaptanítás része. A vita inkább csak arról folyik, hogy miképpen kell azt értenünk. Van, aki elutasítja a pokol tüzét, mondván, az is csak jelkép, az Istentől való örök eltaszítottság, illetve az afeletti fájdalom érzete. Ez pedig rosszabb, mintha a tűz emésztene valakit.

A vitát hagyjuk meg a hittudósoknak, firtassuk inkább azt, honnan a pokol tüzéről való elképzelés. Bizonyára közelebb kerülünk a megoldáshoz, ha tudjuk, hogy a gyehenna szó, amely a pokolra használt egyik bibliai kifejezés, nem más, mint a Jeruzsálem határában lévő szeméttelep – amely a bibliai időkben folyamatosan égett, füstölgött. De nemcsak a szemetet égették itt, hanem a bűnözők holttestét is. Aki tehát nem Isten rendelésének megfelelően viselkedik, az örökké égő szeméttelepre kerül. Amúgy nem csupán Jeruzsálem mellett volt található gyehenna: a Fülöp-szigeteki Manila melletti szemétdomb neve is Füst-hegy…

Az özönvízről szóló történet zárásaként – vagyis a Biblia elején – szintén olvashatunk a tűz pusztító erejéről. Eszerint, amikor az ember bűnei miatt a világra bocsátott vízáradat levonult, Isten kijelentette, hogy ilyen többé nem történik. Ha a bűnök miatt ismét elpusztítja a világot, akkor azt tűzzel teszi majd.

A Biblia utolsó könyve, a János jelenései is a tűz pusztító hatását domborítja ki. Az apostol apokaliptikus látomásaiban a világ közeli pusztulását jövendöli. A borzalmas jelenetek leginkább a háborús csatákra emlékeztetnek, melyekben nem kis szerepe van a tűznek. Elemzők szerint János elsősorban az akkori elnyomó hatalom, a Római Birodalom pusztulását jövendöli, ami tűz nélkül elképzelhetetlennek látszott.

A tűz azonban nem csupán pusztít, hanem meleget ad, étel fő általa, világít a sötétben. Tisztító hatását első hallásra talán nehezebb elképzelni, ám az ember találkozott azzal már az őskorban is: hője megtisztította a fémércet a salaktól. S ennek a fontossága felülbecsülhetetlen, hiszen korokat – rézkor, vaskor – neveztek el a történészek a technológia kiötléséről. Ezért is lehetséges, hogy a keresztény szimbolika a tűznek sem csupán a pusztító hatásáról tud.

A nyugati és a keleti kultúrkörben talán az a leglényegesebb különbség, hogy amíg a keleti ember – világlátása szerint – számtalan életet és ezáltal esélyt kapott a felsőbb hatalmaktól arra, hogy a természetfelettinek tetsző életet éljen, addig a nyugati ember csupán egyet. Az már csak érdekesség, hogy míg a mi jutalmunk végül az örök élet lehet, addig a keletinek az örök nemlét… A nyugati ember azonban nem bírt belenyugodni az egyetlen esélybe, ezért a római katolikus hagyományok szerint halálunk után a kisebb bűneinkért tisztítótűzben vezekelhetünk. A tűz tehát ezúttal – bár fájdalmat okoz – nem a megsemmisülést, hanem a tisztulást eredményezi.

Igen érdekes az égő csipkebokor bibliai képe is. A jelenet Mózes és Isten találkozását írja le. A juhait legeltető Mózes a pusztában egy égő csipkebokrot vesz észre. A látvány nem annyira különös, az azonban annál inkább, hogy a bokor csak nem akar elégni. Mózes erre felfigyel, közelebb megy, s ekkor megszólal egy hang – az Úr hangja. A természet törvényei felett álló hatalmasság leírhatatlan, jelkép szükségeltetik hozzá. Ez pedig az ókori felfogás szerinti egyik őselem: a tűz.

És ezzel elérkeztünk mostani ünnepünkhöz, a pünkösdhöz. Mert mit is jelképeznek valójában a lángnyelvek az apostolok fején? A Szentlelket, amely Isten három megjelenési formájának az egyike. Vagyis magát Istent – hasonlóan a csipkebokor tüzéhez. Az apostolok nem égnek meg, mint ahogy a csipkebokor sem égett el, hiszen a tűz ezúttal nem a pusztítást, hanem a tisztítást, az Isten által való megtisztulást jelképezi. Az apostolok végre megértették Krisztus földi küldetését – kereszthalála által az ember teljes megtisztulásának a lehetőségét. Ez az ő életükből kiégette a salakot, más szóval a bűnt, a haszontalan cselekedeteket és gondolatokat, a mulasztásokat. A Szentlélekkel való feltöltekezés lehetősége pedig a keresztény tanítás szerint pünkösdtől kezdve mindenki számára adott.