Szövevényes vérvád Tiszaeszláron

Ez idő tájt a helyi zsidó hitközség éppen metszőt választott, a három jelölt is a szabolcsi faluban tartózkodott. A lány eltűnése után a bolhát valószínűleg ők maguk ültették a lány anyjának fülébe, mert amikor az körbejárta a falut, akkor a „zsidó egyházfi”, Scharf József egy közelmúltbeli esetre utalt: „Hajdúnánáson is eltűnt egy gyerek, már a zsidókra kezdték ráfogni, hogy ők emésztették el, de azután hazajött a gyerek, valahol a zsombékok közt aludt.”

Egy ambiciózus, fiatal vizsgálóbíró, Bary József vette a kezébe az ügyet, az ő emlékiratai tartalmazzák a vádlottak bűnössége mellett kardoskodók érvkészletét. Jelentős szerep jutott a Farkas Gábor nevezetű községi bírónak, akit mind a vádlottak ártatlansága, mind a bűnössége mellett érvelők két lábbal a földön álló, eszes parasztembernek írnak le, valamint a Tiszaeszláron lakó országgyűlési képviselőnek, egy bizonyos Ónody Gézának, aki az egészből politikai ügyet kreált. A megvádolt zsidók védelmét Eötvös Károly, a kor egyik legjobb jogásza vállalta – aki kiváló íróként A nagy per című háromkötetes dokumentumregényében örökítette meg az eljárás történetét.

A zsidókat már a középkor legelejétől vádolták azzal, hogy bizonyos rituális célokra – konkrétan a húsvéti pászkába – szükségük van keresztény vérre, lehetőség szerint szűz lány vérére. Ez persze nevetséges, légből kapott kitaláció – ha máshonnan nem, éppen a zsidó szent könyvekből olvasható ki a vér fogyasztásának tilalma. Az eszlári vérvád a műveletlen emberek félelmeit és agresszióját kihasználva aktuálpolitikai célokat érvényesített.

A másik lényeges tényező, hogy ebben az időszakban Oroszországból egy sereg zsidót üldöztek el, akik többek között megpróbáltak Magyarországon is letelepedni. Ez a honi zsidósághoz képest más kultúrájú, nyelvű, szegény néptömeg komoly ellenérzéseket generált, miközben nem sokkal korábban történt meg a zsidók egyenjogúsítása.

Maga a vád két zsidó gyerek vallomásán nyugodott. A már említett Scharf József kisebbik fia, a nem egészen ötéves Scharf Salamon azt kotyogta, hogy a metszők, az apja, a bátyja meg még néhány zsidó a faluból, becsalták a lányt az imaházhoz, ott levágták a fejét és a vérét edénybe csorgatták. A kisfiú – akivel előzőleg feltűnően sokat foglalkoztak a községi bíró nőrokonai – vádja alapján lefogták a vélt tetteseket. Kihallgatták őket, de tagadtak. Ezek után a fiú bátyját, a tizennégy éves Scharf Móricot egy csendbiztos és egy gyilkosság miatt korábban jogerősen elítélt írnok kíséretében Nyíregyházára küldte Bary. Nagyfaluban éjszakáztak, ahol Scharf Móric részletes vallomást tett, magát ugyan kivonta a történetből, de a többieket bemártotta. Ezt a vallomást az egész eljárás alatt fenntartotta, miközben a családjával végig nem léphetett érintkezésbe.

Júniusban tizennégy tutajos Tiszadadánál kifogott egy női hullát a Tiszából. Solymosi Eszter ruháit viselte, a kezére kötött kendőben festéket találtak, és a torka sértetlen volt. Haja nem volt, ami vízben töltött három hónap után nem meglepő. Első körben nyolc azonosító személyből hat felismerte a lányt, csak az anyja és a nagynénje nem. Miután elterjedt, hogy a zsidók egy másik – kopasz, tehát zsidó! – női hullát öltöztettek a lány ruháiba, már senki nem ismerte fel. Az orvos szakértők – akiket Eötvös inkább tudatlansággal, mint direkt ferdítéssel vádolt – azt állapították meg, hogy idősebb, mint Solymosi Eszter, nem szűz, tüdővészben halt meg, és csak néhány napja van a vízben. Eötvös a tárgyaláson hozakodott elő ugyanezen szakértők korábbi, jól dokumentált mellélövéseivel, új szakértőket kért, a tárgyalás végére az első véleményeket teljesen szétszedte. A bíróság csak azt tudta megállapítani, hogy a test vagy Solymosi Eszteré, vagy nem…

A tutajosok közül egy – a koronatanúhoz hasonlóan zavaros körülmények között – azt vallotta, hogy a hullát a tutaj alá kötve húzták oda, és ezért pénzt kaptak, ahogy azért is, hogy ráhúzzák a lány ruháit. Egy orosz tutajos vallott a zsidóra, azután az is vallott, és elmondta, kitől kapták a hullát. Az így bemószerolt is vallomást tett. A sor végére egy nehezen hihető történet kerekedett egy kézen-közön, öt-hat ember közreműködésével, napokon keresztül szekéren és tutaj alatt húzva ide-oda szállított hulláról. De az nem derült ki, hogy honnan származott. Ráadásul a tutajosok később panaszt tettek, hogy hamisan vallottak, kínzással való ijesztgetés hatására – majd a tárgyaláson visszatértek a halottúsztatós történetváltozathoz.

Az említetteken kívül az ügynek rendkívül sok szála szövődött még! Magára a gyilkosságra csak Scharf Móric tanúvallomása szolgált bizonyítékul, nem volt holttest, se vér, se gyilkos eszköz. Bary emlékirataiban azt állítja, hogy ők nem a vérvádat melegítették fel, de más motivációt a gyilkosságra nem valószínűsítettek. A holttestcsempészetet sem sikerült bebizonyítani – túl sok logikátlanság volt a történetben –, márpedig ez támogathatta volna az emberölés vádját, mert akkor legalább az kiderült volna, hogy a lány ruhája a zsidóknál volt.

Így a vád összeomlott, maga az ügyész is a vádlottak felmentését kérte. Az ítéletet antiszemita zavargások követték.