Vámpírokat fogtak perbe

Vámpírokról akkor beszélünk, ha a több hónapja halottak visszatérnek, embernek-állatnak a vérét szívják, azok aztán megbetegednek, majd meg is halnak. A vámpírokat ki kell hantolni, felnyársalni, karóba húzni, lenyakazni, végül elégetni.
Ám mielőtt az egyetlen hivatalos hazai vámpírtörténet, a Kolozsvárhoz közeli Désen lefolyt per lényegét elősorolnánk, említtessék meg két másik híres magyar vámpírügy. Ezek külön érdekessége, hogy egyik főhőse sem volt magyar, csak az akkori Európa félreértésből ránk fogta. Michael Ranft német szerző 1734-ben Lipcsében kiadott művében ismerteti a vérfagyasztó eseteket.

1725-ben az akkortájt osztrák közigazgatás alá tartozó Szerbiában Plogojovics Péter kisolovai lakos hatheti koporsóban lakást követően éjszaka előjött, kilenc alvó torkát szorongatta, kik egy napra rá meg is haltak. A megrémült falusiak kiásták a vámpír testét, kinek a szájában friss vért találtak. Hegyes karót döftek a mellkasába, dőlt is belőle a sötétvörös vér. Jött hát a máglya, lőn hamu és por.

1732-ben – ugyancsak a mai Szerbia területén – Medreiga községben eltemettek egy Arnold Paole nevű férfit. Nemsokára számosan panaszkodtak rá, hogy éjszakánként gyötri őket, sőt négyen a vérveszteségbe bele is haltak. Paolét kiásták, s látták, hogy a koporsója tele vérrel, tehát tényleg vámpír. A szívén nyársat ütöttek keresztül, erre a torkából hörgés tört fel. Nyomban elégették, a hamvakat a sírba dobták. Ugyanígy tettek négy áldozatával, hiszen azok is vámpírokká lettek. Kiderült, hogy a bűnös még négy birkának is kiszívta a vérét, ezeket később levágták – és többen is ettek a húsukból. E gondatlanság újabb tizenhét vámpírt szült: pár nap alatt mind meghaltak. Közben gyanúba került egy pár hete elhunyt fiatalember, aki egy fiatal nőnek a nyakát marcangolta, mire az elhalt. Sorra kiásták hát a gyanús sírokat. A férfi és a nő is vámpírnak ítéltetett, meg még egy öregasszony, akit soványan temettek el, de időközben kigömbölyödött. Az összes vámpírt lefejezték, elégették, a hamvakat a folyóba szórták. Huszonöttel fogyatkozott meg így a vámpírsereg.

De ideje rátérnünk múltba révedésünk apropójára, azaz a dési városi tanács 1742-es végzésére. (Az esetet Ráth-Végh István: A könyv komédiája című kötetében ismerteti.) E szerint (latinos magyarról mai magyarra fordítva és a lényegre rövidítve): „Valamely megholt asszonyi állat sírján olyan lyuk vétetett észre, melyet már többször is becsináltattak, ám reggelre mindannyiszor nyitva találtatott. A temetőből éjszakánként két vagy három halott jajgatása hallatszott, mivel a már megholt asszonyi állat öli őket. Hogy a sírt kiássák-e, arról megkérdezendők a tekintetes vármegye illetékességei, s erre a feladatra Déttzel Ignát atyafi kijelöltetik.”

Erre fel a felsőbb szerv hatalmasságai legott elrendelték az exhumálást, körbeírván a feladatokat: „A sírból kijáró Pila Bába és Szabó Miklós János tetemére nézvést intézkedjék Boda Szabó András szenátor uram, megvizsgálván, hogy nevezettek arculatjában van-é pirosság vagy valami elevenség, s a karónak beléjük verettetése után miket megfigyel, azokat jelenteni tartsa kötelességének. Bába Pila teste bizonyosan megáll a szóban forgó kritériumoknak, ezért sírjából kivétessék, a törvényfához vitessék és ott hóhér által megégessék. A többi felásandókkal, ha erre megfelelnek, hasonlóképpen cselekedtessék vagy pedig visszatemettessenek.”

Ez a Bába Pila asszonyi állat még holtan is szúrhatta a szemét az eljáró tanácsnak, mert az lám, megelőlegezte neki a vámpírlétet. A kihantolási eljárásról nem szól a fáma, de valami szabálytalanság eshetett, mert a tanács ismét papírra vetette a szót: „Az újbóli kiásattatások az előírásoknak megfelelve foganatosíttassanak.”

Több dokumentációt a dési levéltárban fel nem lelhetvén, bizonyosnak állítható, hogy a vámpírokkal való küzdés végtére is befejeztetett.