Emberevő sárkánygyík Magyarországon

Földünk legnagyobb, olykor háromméteresre megnövő, teli hassal 250 kilót is nyomó sárkánygyíkját éppen száz esztendeje, 1912-ben írták le a tudomány számára. Azóta kiderült, hogy egyik legközelebbi rokona az Ausztráliában néhány ezer éve még élt Melogale prisca volt, melynek súlya a 600 kilót is elérte.

A komodói varánusz Komodón és még számos kisebb szigeten fordul elő. Elsősorban nappal aktív. Szaglása rendkívül jó, már 11 kilométerről megérzi a dögszagot. Leginkább kisebb-nagyobb emlősökkel táplálkozik – és ez az egyetlen ma élő gyíkféle, amely az embert is táplálékának tekinti. Mivel természetes ellensége nincs, állományát saját maga szabályozza – kannibalizmussal. Az idősebb példányok szó szerint vadásznak a fiatalokra, ezért azok kétéves korukig fákon élnek, ahová a kifejlett egyedek már nem tudnak felkapaszkodni.

A sárkánygyík harapása mérgező. Egyfelől az állkapocsban lévő mirigyek termelnek toxikus váladékot, másfelől a szájában – mivel oszló tetemeket is fogyaszt – vérmérgezést okozó baktériumflóra alakult ki. Bár gyenge mérge az embert nem öli meg, ám a baktériumok okozta szepszis garantált.

A komodói varánusz tojásokat rak. Jellegzetessége, hogy szűznemzéssel is képes szaporodni, magyarán a nősténynek nincs szüksége hímre a szaporodáshoz. Az eddigi tapasztalatok alapján ilyenkor csak hímek bújnak ki a tojásból. A zoológusok feltételezése szerint ez azért van, mert így a faj könnyen képes újabb és újabb kisebb szigeteket meghódítani. Ha ugyanis egy nőstény jut el a szigetre (remekül úszik!), akkor előbb szűznemzéssel szaporodik, majd évek múltán a kikelő hímek valamelyikével párosodva már olyan tojásokat is rak, melyekből nőivarú egyedek is kikelnek.

A komodói varánusz igazi állatkerti ritkaság. Magyarországon, Nyíregyházán kifejlett, jókora pár tekinthető meg, míg Budapesten Öcsi – egy Chesterben szűznemzéssel szaporodó nőstény utódja – látható, a hossza nemrég haladta meg a két métert.