Nagyhatalmak parttalan szigetvitája

Nos, a Noda Josihiko vezette japán kormány úgy látszik, elég bölcsnek érezte magát ahhoz, hogy újra megpiszkálja az 1894–95-ös kínai–japán háború óta konfliktusok forrásának számító terület hovatartozási kérdését. Tokió egyébiránt soha nem rejtette véka alá álláspontját: a lakatlan szigetek sosem tartoztak kínai fennhatóság alá. Japán 1895-ben tűzte ki ott zászlaját, amit kínai részről egészen az 1970-es évekig nem is vitattak. Csak akkor kezdtek érdeklődni a Kelet-kínai-tengeren lévő lakatlan földdarabkák után, amikor kiderült, hogy a közelükben a tenger mélye jelentős kőolaj- és földgázmezőket rejt.

A vitát most az mérgesítette el, hogy a japán kormány bejelentette: biztos, ami biztos, mintegy 30 millió dollárért (6,6 milliárd forint) megvásárolták a szigetcsoport három, magánkézben lévő tagját a japán tulajdonosoktól – a tulajdon szent, az üzlet pedig üzlet. Vagy mégsem? A bejelentés nyomán több mint száz kínai városban vonultak utcára a szigetország ellen tüntetve, a feldühödött tömeg megtámadta és megrongálta az ottani japán cégek képviseleteit. Több japán vállalat – köztük a Sony Co., a Honda és Nissan autógyárak – átmenetileg bezárta Kínában működő üzemeit. Peking – Japánnal szembeni megtorlásként – azt is kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezeténél a teljes Kelet-kínai-tengerre kiterjedő, egészen a japán Okinava-szigetek partjáig húzódó kontinentális talapzatra igényt nyújt be, ez a terület pedig a vitatott szigeteket is magában foglalja.

A diplomáciai állóháború balga módon folytatódik, eközben veszélybe kerülhetnek azok az értékes és nehezen kialakított kínai–japán kereskedelmi kapcsolatok, amelyeknek esetleges romlása óriási károkat okozna nemcsak a két állam gazdaságának – Kína jelenleg a világ második, Japán pedig a harmadik legerősebb gazdasága –, de az egész kelet-ázsiai térségnek.